Belföld

A kínaiak leálltak a Budapest-Belgrád vasútvonal építésével, Orbán Viktor Kínába utazik

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 22. 13:04

Felhagytak a munkával, és leállították a projekt finanszírozását is. Orbán Viktor Kínába utazik, hogy rendezze az ügyet. 

Nem tudják befejezni a Budapest-Belgrád vasútvonal építését a kínaiak, mert nem tudnak megépíteni egy szükséges rendszert az európai szabványok szerint – írta a Telex. 

A lap megemlítette, hogy a VSquare értesülései szerint a kínaiak felhagytak a munkával, és leállították a projekt finanszírozását is.

A vasútvonal építésében részt vevő, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartózó V-Híd munkagépeinek és munkásainak nagy része egyik napról a másikra otthagyta a belgrádi vonal építkezését, és átment a győri fővonalon dolgozni. Emellett a Budapestet Győrrel és Béccsel összekötő 1-es számú vasútvonalra átvittek a belgrádi vonalról négyszer 29 kilométernyi sínt, talpfákat.

A Telex cikke szerint a kínaiaknak a vonatközlekedést segítő egységes európai vonatbefolyásolási szabványrendszer (ETCS) kiépítése okozott megoldhatatlan problémát. Ez a rendszer a közlekedő vonatoknak adott jelzésekkel felügyeli és biztosítja a vasúti közlekedést, hogy elkerülje a vonatbaleseteket, gázolásokat, kisiklásokat – írta a lap.

A Telexnek egy szakértő elmondta, hogy Kínában is használnak hasonló rendszert a helyi vasúthálózaton, de az jóval egyszerűbb az európainál, valamint egységesebb, így sorozatban tudják gyártani. Az európai vasútvonalakon és állomásokon azonban különböző műszaki megoldásokat alkalmaznak, és a rendszer berendezéseit állomásonként külön kell tervezni, engedélyeztetni és legyártani, amivel a lap cikke szerint „a kínaiak nem nagyon tudnak mit kezdeni”.

A kínaiak ráadásul még azt sem tudják, hogyan kellene a sorompókat beépíteni ebbe a rendszerbe, mert Kínában az új építésű vasútvonalakon viszont egy darab szintbeli kereszteződés sincsen.

A Budapest-Belgrád vasútvonal 750 milliárd forintból épül fel, aminek jelentős részét kínai hitelből finanszírozzák. A beruházás csaknem ezer év alatt térülhet meg:


A Telex értesülései szerint a szakmai körökben már évek óta tudták, hogy ebből probléma lesz. A kínaiak azt hitték, hogy majd használhatják a saját, kínai technológiájukat, de a magyar állam és a vasútvonal építkezésében rész vevő, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd erről igyekezett nem tudomást venni.

Mostanra viszont a vasútépítés eljutott arra a pontra, hogy már kénytelenek foglalkozni a problémával. A Telex cikke szerint a helyzetet úgy próbálhatják megoldani, hogy egy német vagy egy cseh céget bíznának meg a rendszer kiépítésével.

A Telex értesülései szerint a biztosítóberendezések ügye régóta egyre nagyobb feszültséget okoz a kínaiak és a magyarok között, és Orbán Viktor októberben egyebek mellett azért is utazik Kínába, hogy ott felsőbb szinteken rendezze az ügyet.

A mai áron 750 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasútvonal alapvetően kínai kereskedelmi érdekeket szolgálna. Vannak, akik örülnek az fejlesztésnek, de azok a Soroksáron élők biztosan nem, akiknek kisajátítják az ingatlanjait az építkezés miatt:


Nyitókép: Házon Kívül

 

#Belföld#vasút#vasútvonal#budapest-belgrád vasútvonal#kína#v-híd