Kevesen tudják, de már a háború előtt is voltak termelőszövetkezetek. Ezek annyiban különböztek a szovjet mintára alakultaktól, hogy oda nem erőszakkal toboroztak: önkéntes alapon működtek. A TSZ-ekből menekültek az emberek és bár Kádár látta, hogy tarthatatlan a helyzet, nem tudott mit tenni. Ugyanis a Szovjetunió felőli nyomásnak nem lehetett engedni. Hogy élték meg az államosítást a földbirtokosok? Milyen gazdasági nehézségekkel küzdött Magyarország és hová tűnt a háztáji a falvakból? Veress Kriszta mindennek utána járt.

A kocsmában halnak meg a legkevesebben, emiatt van ott oly sok ember. Írta Hrabal, aki maga is igen szeretett kocsmázni, könyveinek hősei nemkülönben. A kocsma különleges közösségi tér. Egressy Zoltán Portugál című színdarabjának is ez a helyszíne. Szereplői szánalmas és komikus, de szerethető figurák: a vidéki italmérő törzsvendégei. Mindenkinek ismerős, megrekedt sorsú, esendő hősök. A darab ősbemutatója a Katona József Színházban volt, ahol húsz éven át láthatták a nézők. Ez lett a színház legtöbbet játszott előadása. Ha vidéki kocsmába nem is, de egy fővárosiba azért betért kollégánk a szerzővel egy pofa sörre. Juhász Mátyás filmje a Portugálról a XXI. században.

Bár ma evidens, hogy valaki szerelmével összekösse életét, a házasság intézményét nem a szerelmes szívek egyesítésére, hanem a vagyon egyesítésére találták ki. Hogyan változott a házasság az elmúlt évek és rendszerek alatt, és hogyan változott a nők szerepe mindeközben, arról is szó lesz Szondi Vanda filmjében.

Az 1994-es szajoli baleset 31 emberéletet követelt, képei beleégtek nem csak az utasok, de a segítők és a tudósítók elméjébe is. Wágner Bea, az eheti XXI. Század adás szerkesztője is egy vasútállomáson várakozott.

Udvaros Dorottya pályáján folyton új impulzusokat, izgalmas színészi kihívásokat keresett, de mindig a megérzései alapján döntött. 

Mivel lehetne leírni az ideális férfit? 1985-ben például így lehetett: legyen szőke, de néha jó a fekete is. Az ideális férfinak van telke és kocsija, ezen felül kisportolt és magas. Egyes vélemények szerint igazából barna, kövér és alacsony is lehet, csak gyengéd férj legyen. Ezen felül nem issza le magát a sárga földig, nem dohányzik a lakásban, megadja a feleségének a tiszteletet és hűséges hozzá – de létezett-e, létezik-e az ideális férfi? Nagy Gábort a Bob herceg 1972-es bemutatóját követő években körberajongták, Wunderlich József szerint folyamatos megfelelési kényszer ideálnak lenni, ami idővel szorongássá válik. Hogyan viszonyulnak a női rajongókhoz azok a magyar férfiak, akik egyszer, vagy akár most is férfiideálnak számítanak? 

Minden elnyomó rezsim, de még a demokratikus államok is jól tudják, hogy a családot összetartó szeretet olyan erős, hogy annak megbontásával, a családtagok összeomlanak. Nem véletlen, hogy ha az erőszakszervezetek el akarnak érni valakinél valamit, akkor a családjával zsarolják meg. Vagy a családtagjukból csinálnak halálos ellenséget. Például a gyerekeikből. Lázs Sándor filmjében ennek jár utána a XXI. század műsorában. 

A Kádár-rendszerben papíron nem létezett prostitúció, olyannyira, hogy az ellenőrzésére létrehozott erkölcsrendészeti osztályt is felszámolták. A szocialista embereszménybe nem fért bele, hogy valaki önmagukért szeresse a testi örömöket, ezért az apácarendekkel együtt a prositúciót is betiltották. De ami tilos, azzal remekül lehet másokat zsarolni, vagy éppen megfélemlíteni, éppen ezért a kommunista állambiztonság nem csak szemet hunyt, de még használta is az örömlányokat. Hogy mire és miért, az kiderül a XXI. század adásából, ahogyan az is, mit kerestek titkárnők és gyári munkások a Balatonon, amikor nem a vállalati üdülőkben töltötték az időt.

1923-ban Horthy Miklós kormányzó hazafias kötelességből elment moziba és megnézett egy filmet. Fejős Pál, a rendező már nem volt ott a bemutatón, Amerikában forgatott, így filmje, az Egri csillagok bukását sem élte meg. Az alkotás ugyanis nem aratott sikert, nem is maradt fenn belőle kópia. Néhány hónapja azonban előkerült egy-két jelenet, amelyeket a XXI. században láthatnak először. Borsody István filmje az elveszettnek hitt 1923-as Egri csillagokról. 

„Nem volt ízlése Erdős Péternek, abszolút nem érdekelte a zene. Elaludt rajta, vagy lehalkította, ha hangos volt” – mondták ismerői a Kádár-kori zeneipar teljhatalmú uráról. Amint azonban a popcézár eltűnt a színről, tömegesen alakultak a cégek a lehetőségek kiaknázására. Hogy milyen feltörekvő zenekarok, milyen felejthető dalokkal jelentkeztek a kiadóknál a kilencvenes években, az is kiderül az XXI. Század filmjéből.

Balázs Fecó, Piramis, Pokolgép, Charlie, Keresztes Ildikó. Két közös dolog biztosan összeköti a felsorolt előadókat. Az egyik a szövegírójuk, Horváth Attila, aki a XXI. század szombati adásának egyik főszereplője, a másik Wolf Kati, aki zenekarával az öt előadó öt slágerét játszotta el a maguk stílusában. 

Mi a közös a Frank Herbert homokférgeiben, George Lucas űroperájában, H.P. Lovercraft szörnyhistóriáiban, Weöres Sándor verseiben és Göncz Árpád fordításaiban? Leginkább az, hogy mindegyikkel találkozhatott az ember a '70-es években a Galaktika sci-fi magazinban. Azt sokan még mindig csak találgatják, mitől robbant be a tudományos-fantasztikus irodalom már a Kádár-rendszerben, és hogyan lett a legendás lap főszerkesztője a korábban hithű kommunistának számító Kuczka Péter. 

Új időpontban és egy különleges adással várja a májust a XXI. század, az RTL kultúrtörténeti magazinműsora. Május 4-én Magyarország egyik legsikeresebb slágergyárosának, Horváth Attilának az életéről láthatnak filmet, kedvcsinálónak pedig mutatunk egy videót, amelyben Wolf Kati énekli el Kölykök a hátsó udvarból című Korál-dalt.

Az ötvenes években alakult, de a '80-as és ’90-es években élte fénykorát a kirakatrendező szakmunkásképző. De miért is volt szükség ilyesmire a rendszerváltás előtt, amikor a piacgazdaság és a verseny csak a hanyatló nyugat szörnyűségei voltak? Ráadásul a kirakatrendező a szabadság kis bástyája, vagy ahogyan Für Anikó színművésznő, egykori diákjuk mondta, majdhogynem „rezervátum” volt a maga idejében. Ami aztán nem akármilyen művészeket adott Magyarországnak. 

Két évtizede megszokhatták, hogy magas színvonalon, kellő alapossággal dolgozzuk fel a XX. század rendkívüli személyiségeinek életét, legyenek akár politikusok vagy művészek. Részletes és alapos képet adunk az előző évszázad legfontosabb eseményeiről úgy, hogy az aktuális jelen nincs hatással a feldolgozásra. A tényekkel szemben objektívek vagyunk és tárgyilagosak. És mindig van egy kis humor. Május 4-től új időpontban, minden szombaton 17.20-tól.

Melyek egy közelgő háború jelei? Észre akarjuk venni azokat, vagy inkább elfordítjuk a fejünket? A hétfői XXI. század a második világháború előtti évekkel foglalkozik, azt vizsgálja, milyen egyértelmű jelei voltak a következő nagy háborúnak. Mit tudtak róla az emberek és a sajtó, hogyan figyelmeztettek a háború lehetséges következményeire a politikusok? Vajon mit tanulhat ebből a mai ember?

Kassák Lajos otthagyta az iskolapadot, hogy lakatosinasnak, majd vasöntödei munkásnak álljon. És hónapokig gyalogolt, hogy eljusson álmai városába, Párizsba, hogy aztán csalódottan írja, „én láttam párist, és nem láttam semmit”.  Ahogyan az idézetből is látszik, helyesen írni nem tudott. Autodidakta, proletár költőként elismerték tehetségét, de a Nyugatosok megszólták kísérleti stílusát. Később mégis a magyar avantgárd irodalom és képzőművészet kiemelkedő alakja lett. Elkötelezett baloldali volt, de örök kívülálló maradt, egy pártokba és rendszerekbe tagozódni képtelen, független alkotó. Juhász Mátyás filmje mutatja be Kassák fordulatos életét a XXI. században.

A 20. század elejének virágzó intézményét a második világháborúban szitává lőtték, majd „a kommunista vezetés se kiköpni, se lenyelni nem tudta”. A Gellért Szálló vendégei között voltak hollywoodi filmcsillagok, főúri méltóságok, későbbi elnökök, művészek, politikusok, a magyar történelem fontos szereplői. A szálloda építészetileg is lenyűgöző, ott jártunkkor mégis azt éreztük, valójában az emberek töltik meg történetekkel a tereket. A Gellért nemcsak tanúja volt a történelemnek, hanem alakítója is. 

Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. március 15-én a Petőfi-szobornál gyülekezett a tömeg, amely aztán több 10 ezer fősre duzzadva a Szabadság térre ment. Sok civil ruhás rendőr is volt köztük, de senki nem akart erőszakot, hiába fűtötte azzal az állami propaganda a közbeszédet, hogy néhány rebellis a tévészékház elfoglalására készül. Az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését a kor legnépszerűbb színésze, Cserhalmi György olvasta fel a Magyar Televízió lépcsőjén. De milyen út vezetett idáig?

Negyven éve az átlagemberek csak a szoros állami irányítás alatt lévő rádóból, televízióból és újságokból tájékozódhattak. Bár a szerkesztőségekben dolgozó újságírók próbálták tágítani a kereteket, a XXI. Századnak nyilatkozó veterán riporterek – Rangos Katalin, Havas Henrik, Horvát János, Pálfy G. István – mind beszámoltak olyan esetekről, amelyek demokráciában nem fordulhatnak elő. 1988-ban aztán hirtelen nagyot fordult a világ, és sosem látott szabadság köszöntött be a magyar televíziózásban – egy rövid időre.