2025. július 26. 8:05
Hogyan tükrözi az agyunk a gondolkodásmódunkat? Egy japán kutatás most először mutatott rá, hogy az optimisták agya kiszámítható mintázatot követ, míg a pesszimistáké jóval egyedibb. A megállapítás nemcsak tudományos szempontból izgalmas, hanem önismereti szinten is új távlatokat nyithat.
A kutatás háttere
A vizsgálatot a Kobe Egyetemen vezette Yanagisawa Kuniaki professzor, aki 87 résztvevőt vont be a kísérletbe. A cél az volt, hogy a tesztalanyok a lehető legteljesebb spektrumot lefedjék az optimista és pesszimista attitűdök között. A résztvevők személyiségét egy szabványosított kérdőív segítségével kategorizálták, majd mindenki ugyanazokat a jövőbeli helyzeteket képzelte el: például egy világszintű álomutazást, egy hirtelen elbocsátást, egy súlyos betegség diagnózisát vagy lottónyereményt.
Az fMRI-felvételek elemzése során kiderült, hogy az optimista személyek agyi aktivitása nagyfokú hasonlóságot mutatott – különösen abban, hogy mely területek aktiválódtak egy-egy forgatókönyv hallatán. Ezzel szemben a pesszimisták agyműködése sokkal széttartóbb képet adott: egyénenként eltérő módon reagáltak ugyanazokra a helyzetekre.
Közös hullámhosszon az optimisták
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az optimista emberek bizonyos értelemben „idegi közösséget” alkotnak: gondolkodásmódjuk nemcsak tartalmában, hanem feldolgozási mechanizmusaiban is hasonló. A pesszimista személyek viszont láthatóan nem osztoznak egy hasonló idegi mintázaton – gondolkodásuk inkább egyéni, sokszor előre nem megjósolható.
Ez a különbség talán megmagyarázhatja, miért tűnnek az optimisták gyakran összetartóbbnak, jobban kapcsolódónak, míg a pesszimisták elszigeteltebbek – még ha ez a hatás nem is tudatosul bennük.
„Jézusom, ezek is magyarok! Tipikus, amikor számon kéred, hogy miért jönnek oda nyaralni, ahol te vagy” – Turai Barna a pesszimizmusból csinál viccet
Az optimizmus nem naivitás, hanem stratégia?
Külön érdekesség, hogy a negatív forgatókönyvekre adott optimista reakciók sem valamiféle pozitív átértelmezést mutattak – tehát nem arról volt szó, hogy az érintettek szebbnek látták volna a rosszat –, hanem inkább egyfajta érzelmi eltávolodás figyelhető meg. A negatív események hatását mintha tompították volna magukban: tudomásul vették a rosszat, de nem hagyták, hogy az érzelmileg lerántsa őket.
Ez a megközelítés összhangban áll azzal, amit más kutatások is sugallnak:
Az optimizmus nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki mindenáron jónak látja a világot, hanem inkább azt, hogy rugalmasabban és ellenállóbban képes viszonyulni a kihívásokhoz.
Mit üzen ez nekünk?
Bár a vizsgálat nem ad választ arra, hogy miért válik valaki optimistává vagy pesszimistává, a jelenlegi tudományos konszenzus szerint ennek oka összetett: genetikai hajlam, korai életesemények, kulturális hatások és élettörténet egyaránt szerepet játszanak.
Azt sem állítja a kutatás, hogy az egyik nézőpont „jobb” lenne a másiknál. Amit viszont kimond: az optimista gondolkodás mögött hasonló idegi folyamatok állnak, míg a pesszimista látásmód sokkal változatosabb módon jelenik meg az agyi működésben.
Yanagisawa professzor szerint ezek az eredmények segíthetnek abban, hogy jobban megértsük egymást – hogy felismerjük, milyen különböző módon dolgozzuk fel a világot, és hogy a közös megértés nemcsak attól függ, mit gondolunk, hanem attól is, hogyan gondolkodunk.
Konklúzió
Az, hogy az optimisták szó szerint „azonos hullámhosszon” vannak, nemcsak költői kép, hanem egyre inkább tudományosan alátámasztott tény. A kérdés már csak az: képesek vagyunk-e megtalálni a hidakat azok között, akik másként érzékelik és értelmezik a világot – hiszen végső soron mindannyian ugyanazt keressük: kapcsolódást, megértést és elfogadást.
Fotók: Freepik