Litauszky Balázs Litauszky Balázs

2:53
HíradóÓrákon át nem tudta kinyitni a szemét az egyik diák, akit könnygázzal fújtak le a rendőrök szerda este a Karmelita kolostornál
2023. május 4. 19:06

Órákon át nem tudta kinyitni a szemét az egyik diák, akit könnygázzal fújtak le a rendőrök szerda este a Karmelita kolostornál

A sérült diákot kórházba vitték, majd onnan a Gyorskocsi utcai fogdába. Oda vitték a többi előállított tiltakozót is, köztük Tompos Márton momentumos képviselőt. Egy férfi ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak miatt. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a rendőrség aránytalan erővel lépett fel. 
2:42
HíradóFerenc pápa az RTL-nek: Nem ismertem a magyar nyelvet, de ezt a két szót megértettem
2023. május 1. 19:02

Ferenc pápa az RTL-nek: Nem ismertem a magyar nyelvet, de ezt a két szót megértettem

Budapesti látogatásán nem változott a véleménye a magyarokról, inkább gazdagodott – mondta Ferenc pápa újságíróknak a Rómába tartó repülőúton, háromnapos magyarországi útja végén. Azt mondta, zajlik egy békemisszió, ennek részletei egyelőre nem nyilvánosak, de a háború több találkozóján is szóba került Budapesten. A magyar újságírók kérdését az RTL riportere tehette fel. 
2:21
HíradóBántalmazó kapcsolat, tragédiába forduló otthonszülés – korábban nem adtak kegyelmet olyanoknak, akik vascsővel vertek meg mást a politikai nézetei miatt
2023. április 29. 19:04

Bántalmazó kapcsolat, tragédiába forduló otthonszülés – korábban nem adtak kegyelmet olyanoknak, akik vascsővel vertek meg mást a politikai nézetei miatt

Míg a korábbi elnöki kegyelmeknél akár egyet is lehetett érteni a döntéssel, Budaházy György esetében erről szó sincs – erről beszélt az RTL Híradónak Ungár Péter, az LMP társelnöke. Emlékeztetett, a Hunnia mozgalom tagjai politikai okokból vascsővel vertek meg egy embert. Budaházy Györgynek Novák Katalin csütörtökön adott kegyelmet, a pápalátogatásra hivatkozva.
2:12
HíradóTámogatói ujjongva fogadták a börtön előtt Budaházyt, aki a Pesti Srácoknak nyilatkozott és lóháton távozott
2023. április 28. 19:08

Támogatói ujjongva fogadták a börtön előtt Budaházyt, aki a Pesti Srácoknak nyilatkozott és lóháton távozott

Kiengedték a börtönből a terrorcselekmény miatt jogerősen elítélt Budaházy Györgyöt és társait, miután Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott nekik. Az államfő közleménye szerint a pápalátogatás hete adott különleges alkalmat arra, hogy a kegyelmezési jogkörével éljen. Döntését több ellenzéki párt elítélte, a DK szerint Novák Katalin Orbán Viktor miniszterelnök utasítását hajtotta végre.
2:20
HíradóMomentumos politikusnak nézte a rendőrség a hvg.hu újságíróját, 50 ezer forintra akarták megbírságolni
2023. április 27. 18:53

Momentumos politikusnak nézte a rendőrség a hvg.hu újságíróját, 50 ezer forintra akarták megbírságolni

50 ezer forintra bírságolta a rendőrség a hvg.hu tudósítóját, szerintük ugyanis április 5-én a Csák János minisztert szállító kisbusz elé ült a Karmelita kolostornál történt kordonbontáskor. A BRFK kamerafelvételekre hivatkozik, ám azokon csak momentumos politikusok látszanak. A rendőrség a Híradó megkeresésére azt írta, felülvizsgálták, majd visszavonták a feljelentést.
1:54
HíradóGulyás Gergely a szolidaritási adóról: nem helyes, ha egy önkormányzat azzal kísérletezik, hogy mi történik, ha nem fizet adót
2023. április 20. 18:44

Gulyás Gergely a szolidaritási adóról: nem helyes, ha egy önkormányzat azzal kísérletezik, hogy mi történik, ha nem fizet adót

Nem a kormányt támogatja a szolidaritási adó megfizetésével Budapest, hanem a szegényebb településeket – ezt mondta a kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Karácsony Gergely főpolgármester szerdán jelentette be, nem finanszírozzák tovább a kormányt, és nem fizetik be az 58 milliárd forintos szolidaritási adó egy részét. A városvezető ma híradónknak azt mondta, Gulyás Gergely nem mond igazat, az összeg ugyanis befolyik a költségvetésbe, és bármire el lehet költeni. 
2:29
HíradóPolt Péter szerint nem sérül a közérdek a több száz milliárd forint közpénzt felemésztő Vodafone-szerződésnél
2023. április 18. 18:52

Polt Péter szerint nem sérül a közérdek a több száz milliárd forint közpénzt felemésztő Vodafone-szerződésnél

Csak akkor sérülhet közérdek, ha az állam elad valamit – ezzel utasította el a legfőbb ügyész a Vodafone adásvételi szerződésének kivizsgálását. Polt Péter szerint a telekommunikációs vállalat megvásárlásával gyarapodott a közvagyon. A vizsgálatot kezdeményező, MSZP-s Tóth Bertalan szerint ez az érvelés elfogadhatatlan, mert a közérdek akkor is sérülhetett, ha az állam túl sokat fizetett a Vodafone-ért.
3:20
HíradóA Biden-kormány ideológiai exportot próbál végrehajtani Magyarországon, ez okozza a konfliktust a szakértő szerint
2023. április 18. 7:15

A Biden-kormány ideológiai exportot próbál végrehajtani Magyarországon, ez okozza a konfliktust a szakértő szerint

Nem tart kellő távolságot az oroszoktól Magyarország, ezért kissé nagyobb figyelmet kaphatott a múlt heti szankciós csomag bejelentésekor – mondta a Híradónak Magyarics Tamás külpolitikai szakértő. Úgy látja, a magyar és az amerikai kormány közötti konfliktus oka a Biden-adminisztráció ideológiai exportja, ugyanakkor szerinte a két ország továbbra is fontos szövetségese egymásnak. 
2:44
HíradóNevetséges hacacárénak nevezte Gulyás Gergely az amerikai nagykövet múlt heti sajtótájékoztatóját
2023. április 17. 19:13

Nevetséges hacacárénak nevezte Gulyás Gergely az amerikai nagykövet múlt heti sajtótájékoztatóját

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint más országokból is tiltottak ki embereket, mégsem volt nyilvános bejelentés. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint is szokatlan volt az eljárás, de üzenete volt Magyarország számára. Az amerikai nagykövet vasárnap az Élet Menetén arról beszélt, hogy szembe kell szállni azokkal, akik önző céljaikra használják a gyűlöletet, és szembe fordítják egymással az embereket.  
2:28
HíradóFokozódik a diplomáciai feszültség: újabb magyarokat tilthatnak ki az Egyesült Államokból
2023. április 11. 19:16

Fokozódik a diplomáciai feszültség: újabb magyarokat tilthatnak ki az Egyesült Államokból

Újabb magyarokat szankcionálhat az Egyesült Államok a fokozódó diplomáciai feszültségek miatt, erről a 444.hu írt. Ez a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint is elképzelhető. Feledy Botond azt mondta, ez akár újabb magyarok kitiltását is jelentheti az Egyesült Államokból. Az amerikai és a magyar kormány viszonya a Biden adminisztráció hivatalba lépése óta romlik, ezt a magyar kormány orosz-politikája tovább rontotta.
1:48
HíradóKövér László: Nekem egyetlen finn politikus, egyetlen finn nagykövet meg diplomata ne jöjjön azzal a süket dumával, hogy mi rokonok vagyunk
2023. április 10. 19:01

Kövér László: Nekem egyetlen finn politikus, egyetlen finn nagykövet meg diplomata ne jöjjön azzal a süket dumával, hogy mi rokonok vagyunk

Nem érdekli a közös múlt, hosszú időre lezártnak tekinti Finnország és Magyarország baráti kapcsolatát Kövér László házelnök – erről a HírTv-n beszélt. A fideszes politikus amiatt csalódott, hogy a finnek az Európai Bizottság oldalán léptek be a Magyarország elleni uniós perbe, ami az úgynevezett pedofiltörvény miatt indult. Közvetlenül azután, hogy a magyar országgyűlés támogatta a finnek NATO-csatlakozását. A DK úgy látja: a kormánynak nincs min meglepődnie.
2:01
Híradó„El kell menni a legvégéig, ha kell, Strasbourgig is” – a VII. kerületi polgármester arra biztatja az önkormányzatokat, hogy pereljék be a kormányt az egyházi ingatlanok átadása miatt
2023. április 7. 18:49

„El kell menni a legvégéig, ha kell, Strasbourgig is” – a VII. kerületi polgármester arra biztatja az önkormányzatokat, hogy pereljék be a kormányt az egyházi ingatlanok átadása miatt

Nincs választása az önkormányzatoknak, oda kell adniuk az egyházaknak az ingatlanokat, ahol azok iskolát működtetnek – ezt Gulyás Gergely miniszter válaszolta az RTL Híradó kérdésére. Egy tavaly elfogadott törvény írja elő az ilyen ingatlanok ingyenes átadását. A hetedik kerület DK-s polgármestere szerint alaptörvény ellenes a jogszabály.
2:22
HíradóAgrárközgazdász: Nem igaz, hogy a GVH ellenőrzései miatt csökkent az élelmiszerek ára
2023. április 4. 18:48

Agrárközgazdász: Nem igaz, hogy a GVH ellenőrzései miatt csökkent az élelmiszerek ára

Nem a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek – mondta a Híradónak nyilatkozó agrárközgazdász. A GVH szerint akár 20-30 százalékkal is csökkenhetett néhány élelmiszer ára, részben a januárban indított gyorsított ágazati vizsgálataiknak köszönhetően. A szakértő azt mondta, a fogyasztás visszaesése, a nyersanyagárak csökkenése és a forint erősödése áll az árcsökkenés mögött.
2:33
Híradó„A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet” – írta a külügyminisztérium a Spiegel cikkére
2023. április 2. 19:13

„A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet” – írta a külügyminisztérium a Spiegel cikkére

Maffiamódszereket használ az Orbán-kormány – állítja a német Spiegel című lapban a konzervatív keresztény demokrata unió, a CDU szóvivője. Több német cég vezetője is arról nyilatkozott nekik, hogy a magyar miniszterelnökhöz köthető cégektől visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlatokat kaptak, és törvényi úton is próbálják kiszorítani a külföldi vállalatokat. A Momentum szerint már a németek is láthatják, hogy működik az Orbán-rendszer. A kormány a cikkben leírtakra érdemben nem reagált, azt írták, a német-magyar gazdasági kapcsolat továbbra is sikeres.
1:55
HíradóEleve úgy készült a kormány, hogy kimarad 200 méter az M6-os autópályából
2023. április 1. 18:07

Eleve úgy készült a kormány, hogy kimarad 200 méter az M6-os autópályából

Kifelejthettek egy 200 méteres szakaszt az M6-os autópálya új, a horvát határig vezető szakaszán, erről az ATV Híradója értesült. A Jobbik megyei képviselője az RTL Híradónak azt mondta, a hiányzó szakaszra csak tavaly ősszel írták ki a közbeszerzést, emiatt szerinte csúszhat a gyorsforgalmi út átadása. A kormány azt írta: eredetileg is számoltak azzal, hogy ezt a szakaszt később építik meg, ugyanis az M6-os autópálya koncessziójának tulajdonosával meg kellett erről állapodniuk.
2:17
HíradóKatonai helikopterrel érkezett a török földrengés helyszínére Novák Katalin
2023. március 30. 18:57

Katonai helikopterrel érkezett a török földrengés helyszínére Novák Katalin

A saját szemével láthatta Novák Katalin köztársasági elnök, hogy milyen pusztítást okozott a földrengés Törökországban. Látogatásának második napján katonai helikopterrel mutatták a területet, ahol jelentős károkat okozott a februári földmozgás. Találkozott azzal az ötéves kisfiúval is, akit magyar mentőcsapatok 5 nap után szabadítottak ki a romok alól. 
2:10
Híradó„A saját épületeit osztogassa a kormány” – nem adják a kerületi iskolák épületeit a főváros ellenzéki polgármesterei
2023. március 24. 18:13

„A saját épületeit osztogassa a kormány” – nem adják a kerületi iskolák épületeit a főváros ellenzéki polgármesterei

A saját épületeit osztogassa a kormány – ezt mondta Niedermüller Péter Erzsébetváros DK-s polgármestere arról, hogy az egyházak bejelenthetik igényüket az általuk fenntartott önkormányzati iskolák és óvodák épületeinek tulajdonjogára. Az RTL Híradó több fővárosi kerületi polgármestert is megkérdezett, a legtöbb esetben elutasították a milliárdos értékű ingatlanok ingyenes átadását.
2:32
HíradóHiába vettek 300 ezer euróért magyar állampapírt, most futnak a pénzük után az orosz állampolgárok
2023. március 21. 19:24

Hiába vettek 300 ezer euróért magyar állampapírt, most futnak a pénzük után az orosz állampolgárok

Futnak a pénzük után a letelepedési kötvényt vásárló orosz állampolgárok. A Direkt36 írta meg, hogy a cég több ügyfelét is csak hitegeti, hiába járt le a 300 ezer euróért megvásárolt kötvényük futamideje. A DK szerint ez az eset is mutatja, hogy számos probléma volt a letelepedési kötvényekkel. A kormány nem válaszolt érdemben kérdéseinkre.
2:11
HíradóExtraprofit feliratú táblát akart a Párbeszéd aktivistája felrakni Szíjj László tízmilliárdot érő jachtjára, nem sikerült
2023. március 20. 19:51

Extraprofit feliratú táblát akart a Párbeszéd aktivistája felrakni Szíjj László tízmilliárdot érő jachtjára, nem sikerült

Extraprofit – ezt a feliratot próbálta a Párbeszéd aktivistája felrakni Szíjj László tízmilliárdot érő jachtjára Rijekában múlt csütörtökön, de a biztonságiak elzavarták. A hajót két éve újonnan vette a közbeszerzéseken sikeres vállalkozó. Szíjj László korábban – egy kisebb hajón – a külgazdasági és külügyminisztert, valamint családját is vendégül látta. Hogy Szijjártó Péter fizetett-e azért a nyaralásért, azóta se derült ki.
2:38
HíradóElismerte a kormány, hogy ukrán katonákat képeznek ki Magyarország területén
2023. március 7. 19:09

Elismerte a kormány, hogy ukrán katonákat képeznek ki Magyarország területén

Ukrán katonák kiképzésében is segít a Magyar Honvédség. Ezt azután ismerte el a kormány, hogy a szlovák védelmi miniszter hétfőn egy beszélgetésen azt mondta, Magyarországon is képeznek ki ukrán katonákat. A kormány szerint egészségügyi szakembereket, humanitárius célból, emellett sebesült ukrán katonákat ápoltak Magyarországon. A DK-s Vadai Ágnes összehívná az ügyben a honvédelmi és a külügyi bizottságot.
2:05
HíradóRáczné Földi Judit az offshore ügyről: Én ezt nem tartom törvénytelennek, tehát semmilyen törvénytelenséget nem követtem el
2023. március 6. 19:07

Ráczné Földi Judit az offshore ügyről: Én ezt nem tartom törvénytelennek, tehát semmilyen törvénytelenséget nem követtem el

Kivonult a Momentum a DK-s Ráczné Földi Judit képviselői eskütételéről – így tiltakoztak a politikus korábbi offshore ügye ellen. Az újdonsült képviselő az RTL Híradónak azt mondta, nem szegte meg a törvényt, és valójában nem tulajdonosa volt a cégnek, hanem ügyvezetője. A Fidesz úgy látja, nem lehetne képviselő az, aki offshore-ozott.  
2:20
HíradóA finn és svéd NATO-csatlakozást fél éve húzzák, de az orvosi kamarát egy nap alatt szétverték – hol marad a kormány által megígért társadalmi egyeztetés?
2023. március 5. 18:52

A finn és svéd NATO-csatlakozást fél éve húzzák, de az orvosi kamarát egy nap alatt szétverték – hol marad a kormány által megígért társadalmi egyeztetés?

Hiába ígérte meg a társadalmi egyeztetést a kormány, az orvosi kamara működésének szabályait egy nap alatt módosította az Országgyűlés. A kabinet még tavaly nyáron fogadta el az Európai Bizottság javaslatát, hogy csökkentik a rendkívül gyors jogalkotások számát – cserébe az uniós támogatásokért. Közben a finn és a svéd NATO-csatlakozást több mint fél éve húzza a Parlament. A kormány úgy reagált: félévente négyszer lehetőségük van kivételes gyorsaságú törvényhozásra.
2:06
HíradóA békéről ment tárgyalni Szijjártó Péter Minszkbe, ahol a magyar mellett az orosz kormánygép is épp ott volt
2023. február 16. 19:17

A békéről ment tárgyalni Szijjártó Péter Minszkbe, ahol a magyar mellett az orosz kormánygép is épp ott volt

Tisztáznia kellene Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy tárgyaltak-e orosz politikussal hétfőn Minszkben – mondja Hadházy Ákos. A független képviselő vette észre, hogy a magyar delegációval egy időben egy orosz kormánygép is a fehérorosz fővárosban járt. A Külügyminisztérium azt közölte, Szijjártó Péter csak a belarusz kormány tagjaival tárgyalt. Arra nem válaszoltak, hogy a delegációból másvalaki találkozott-e orosz politikussal.
4:07
Híradó„Magyarország és az USA kapcsolata bonyolult és jelentős kihívások vannak” – exkluzív interjú az USA kormányzati fejlesztési hivatalának vezetőjével
2023. február 10. 21:25

„Magyarország és az USA kapcsolata bonyolult és jelentős kihívások vannak” – exkluzív interjú az USA kormányzati fejlesztési hivatalának vezetőjével

„Magyarország és az Egyesült Államok viszonya bonyolult, és nem az emberek érdekeire koncentrál” – erről beszélt az USA kormányzati fejlesztési hivatalának vezetője az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában. Samantha Power szerint a korrupció és a szólásszabadság helyzete is problémás Magyarországon. De – mint mondta – párbeszéddel kell kezelni a nézeteltéréseket. Samantha Powert péntek délután Litauszky Balázs kérdezte.
1:53
HíradóHoloda Attila: több helyen  már most feloldhatnák a lakossági napelemek visszatáplálásának tilalmát
2023. február 7. 19:20

Holoda Attila: több helyen már most feloldhatnák a lakossági napelemek visszatáplálásának tilalmát

Bizonyos régiókban újra engedélyezhetnék, hogy a lakossági napelemes erőművek visszatápláljanak a hálózatba, ezt mondta Holoda Attila energetikai szakértő a hétfő késői RTL-Híradóban. A kormány azért függesztette fel ennek lehetőségét, mert szerintük a hálózat már nem bír el több visszatáplálást. A hálózati fejlesztést uniós pénzből finanszíroznák, az unió viszont csak akkor adna pénzt, ha visszavonják az általános visszatáplálási tilalmat. 
2:34
HíradóA Belügyminisztérium szerint az orvosok méltatlan támadást indítottak a kormány és a betegek ellen
2023. február 5. 19:16

A Belügyminisztérium szerint az orvosok méltatlan támadást indítottak a kormány és a betegek ellen

A kormány nem tart az Orvosi Kamara nyomásgyakorló akciójától, amit szombaton jelentettek be. Eszerint a háziorvosok nem írják alá az új ügyeleti szerződéseket, és követelik az elmaradt szakdolgozói béremelést. Az egészségügyi államtitkár szerint a kamara lépése felelőtlen, a kormány pedig nem változtat jelentősen az egészséügy átalakításának tervén.
2:02
HíradóHiába nyertek a 100 százalékos állami támogatású napelem pályázaton, a többségnek jelentős plusz költséget kell vállalnia
2023. február 4. 19:22

Hiába nyertek a 100 százalékos állami támogatású napelem pályázaton, a többségnek jelentős plusz költséget kell vállalnia

A legtöbb pályázónak jelentős plusz költséget kell vállalnia a megemelkedett árak miatt, hiába nyertek a 100 százalékos állami támogatású napelem pályázaton. Erről beszélt annak a napelemeket telepítő cégnek a vezetője, amely több mint 900 ezer forinttal nagyobb önrészt kért egyik ügyfelétől – erről pénteken számolt be az RTL Híradó. A cég és a kormány is azt mondja, bárkinek lehetősége van új kivitelezőt keresnie, ha sokallja a megemelkedett költségeket.
2:22
HíradóEzer fát vágtak volna ki, egyelőre megakadályozta Újbuda a déli körvasút megépítését
2023. január 24. 19:04

Ezer fát vágtak volna ki, egyelőre megakadályozta Újbuda a déli körvasút megépítését

Egyelőre megakadályozta a déli körvasút megépítését Újbuda önkormányzata, erről a kerület DK-s polgármestere beszélt. A beruházáshoz csaknem ezer fát is ki kellett volna vágni, a bíróság most ezt tiltotta meg. Korábban Lázár János építési és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy ha az ellenzék megtámadja a környezetvédelmi engedélyeket, Magyarország több százmilliárd forint uniós támogatást bukhat. Most a tárca azt írta, továbbra is küzdenek azért, hogy megépüljön a körvasút. 
2:45
HíradóKülföldre mutogat a kormány az egyetemekről folyó vitában, de mindenhol egészen más a gyakorlat, mint nálunk
2023. január 18. 19:44

Külföldre mutogat a kormány az egyetemekről folyó vitában, de mindenhol egészen más a gyakorlat, mint nálunk

A magyar kormány rendszeresen hivatkozik arra az alapítványivá alakított egyetemekről szóló vitában, hogy más országok egyetemeinek testületeiben is ülnek politikusok. Az RTL Híradó utánanézett több ilyen politikusnak és kiderült: ők a hazaiaktól eltérően nem szólnak bele az egyetemek működésébe, csak tanácsokkal segítik a döntéshozókat. Az Európai Bizottság szerint nem a tagállamokat kellene összehasonlítani, hanem arról kell beszélni, hogy Magyarország végrehajtja-e a vállalásait.
2:32
HíradóA kétharmados jászberényi győzelem nem jelenti az ellenzéki pártok országos erősödését
2023. január 16. 19:15

A kétharmados jászberényi győzelem nem jelenti az ellenzéki pártok országos erősödését

Újraválasztották a korábban jobbikos, most civil színekben induló polgármestert a vasárnapi időközi választáson, amit azért tartottak, mert a közgyűlés októberben feloszlatta magát. Ezúttal viszont az összes egyéni választókerületben is az ellenzék szerzett mandátumot. A Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint ez a győzelem nem jelenti az ellenzéki pártok országos erősödését.
1:39
HíradóOrszágos bordélyházhálózat fenntartásával gyanúsítják a Kékfény riporterét
2023. január 13. 18:34

Országos bordélyházhálózat fenntartásával gyanúsítják a Kékfény riporterét

Országos bordélyhálózat fenntartásával gyanúsítják az állami televízió bűnügyi műsorának egyik riporterét. A 44 éves férfi a nyomozás adatai szerint országszerte 13 lakást bérelt, ahol prostituáltak végeztek szexmunkát. Ezért fizettek neki, másfél év alatt több mint 30 millió forintot szedett össze így. A férfi teljes beismerő vallomást tett, a bíróság elrendelte a letartóztatását. Az MTVA nem reagált a Híradó kérdéseire.
2:40
HíradóBrutálisan drágulnak az autópálya-matricák idén
2023. január 1. 18:57

Brutálisan drágulnak az autópálya-matricák idén

A személyautók 10 napos matricájáért több mint 40, a haviért több mint 70 százalékkal kell többet fizetni. A kormány korábban azt közölte, a legnépszerűbb matricák esetében az inflációnál kisebb mértékben emeltek az árakon, de később kiderült, hogy ez nem igaz. Változik más szabály is: január 1-től az autósok nem kötelesek maguknál tartani a jogosítványt és a forgalmi engedélyt.
3:02
HíradóLázár János puszit kapott, Orbán Viktor unokázott, Gyurcsány Ferenc melegítőben ült, Hadházy hangszeren játszott – kimaxolták karácsony szellemét a politikusok
2022. december 25. 18:54

Lázár János puszit kapott, Orbán Viktor unokázott, Gyurcsány Ferenc melegítőben ült, Hadházy hangszeren játszott – kimaxolták karácsony szellemét a politikusok

A miniszterelnök gyermekeivel és unokáival, a köztársasági elnök a családjával és egy egyedi adventi naptárral kívánt boldog karácsonyt a közösségi oldalán. A politikusok többsége fotóval, néhányan videóval készültek az ünnepekre, amelyekben a jókívánságok mellett az idei év nehézségeivel is számot vetettek.
2:22
HíradóMesszebb vagyunk a magyar eurótól, mint két évvel ezelőtt, a gyenge forint pedig jól megnyomja az árakat
2022. december 23. 18:30

Messzebb vagyunk a magyar eurótól, mint két évvel ezelőtt, a gyenge forint pedig jól megnyomja az árakat

Fontosabb a gazdasági felzárkózás, mint a stabilitás, ezért nem vezetné be az eurót Orbán Viktor, aki erről a szerdai kormányinfón beszélt. Pedig az MNB szerint az élelmiszerek drágulását részben a gyenge forint okozza. A DK úgy látja, minden gazdasági érv amellett szól, hogy Magyarország körültekintően, de minél előbb csatlakozzon az eurózónához.
2:01
HíradóAz MTVA nem válaszolt a diákok ultimátumára, a köztévé elé mentek tüntetni
2022. december 10. 18:54

Az MTVA nem válaszolt a diákok ultimátumára, a köztévé elé mentek tüntetni

Elhallgatja az állami média az oktatás problémáit, erre hivatkozva tüntettek diákok péntek este az MTVA székházánál. Azt követelték, hogy a közpénzből működő tévé is számoljon be a hetek óta tartó tiltakozásról és ott is elmondhassák véleményüket az oktatás helyzetéről. A felszólaló diákok szerint kevés a tanár, akik pedig vannak, azok nincsenek megbecsülve.