Litauszky Balázs Litauszky Balázs

2:25
HíradóFriss rendelet: a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok bevonásával vizsgálódik majd a kormány a helyi önkormányzatoknál
2023. augusztus 4. 19:12

Friss rendelet: a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok bevonásával vizsgálódik majd a kormány a helyi önkormányzatoknál

Néhány hónappal a választások előtt indít vizsgálatot az önkormányzatoknál a kormány – jelent meg a friss hír a Magyar Közlönyben. A munkáltatói és a javadalmazási gyakorlatot ellenőrzik majd a kormányhivatalok. A főpolgármester szerint politikai szándék áll a háttérben, a Miniszterelnökség ugyanakkor azt állítja: segíteni akarják a hivatalokat, hogy szabályosan működjenek.
2:40
HíradóAz árstopnak vége, a mennyiségi korlátozások megmaradtak a boltokban
2023. augusztus 3. 18:51

Az árstopnak vége, a mennyiségi korlátozások megmaradtak a boltokban

Továbbra is korlátozza a korábbi árstopos termékek esetében a naponta megvásárolható mennyiséget a legtöbb áruházlánc. A kormány ugyanis előírta, hogy ezeket szeptember végéig beszerzési áron, és bizonyos esetekben akciósan kell adni. Az Agrárminisztérium emlékeztetett, a kereskedőknek kötelességük a megfelelő mennyiséget árusítani ezekből. Az MSZP szerint más módszerekkel kellene csökkenteni az inflációt.
2:40
HíradóIdén is lesz tűzijáték, 34 ezer rakétát lőnek majd fel fél óra alatt augusztus 20-án – az egyelőre titok, hogy mennyiért
2023. augusztus 1. 18:38

Idén is lesz tűzijáték, 34 ezer rakétát lőnek majd fel fél óra alatt augusztus 20-án – az egyelőre titok, hogy mennyiért

Füge, tokaji aszú, meggy és karamell. A „spicces füge respektus” az idei év országtortája, az ország cukormentes tortája pedig a „kikelet” – ezt a fekete tea, az áfonya és a levendula ízei jellemzik. Az ízek utcájában lehet majd megkóstolni őket augusztus 19-től – ez lesz az egyike a 14 helyszínnek, ahová várják a családokat a Szent István napi állami ünnepségen. Lesz tűzijáték is, 34 ezer rakétát lőnek majd fel fél óra alatt. Az ünnepség költségeit később hozzák nyilvánosságra.
2:45
HíradóOrbán Viktor betört a TikTokra is, ami az LMP szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent
2023. július 28. 18:55

Orbán Viktor betört a TikTokra is, ami az LMP szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent

A Facebook, Instagramm és Twitter után a TikTokon is egyre aktívabb Orbán Viktor. A miniszterelnök a legfiatalabb generációhoz próbál eljutni ezen a közösségi platformon, ezt mondta a Híradónak nyilatkozó szakértő. Az LMP ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a miniszterelnök, illetve a munkatársai a tulajdonosain keresztül kínai kommunista párthoz köthető videós applikációt használja. Egy törvényjavaslattal megtiltanák az állami alkalmazottak, hogy használják a TikTokot. 
2:48
HíradóNyíregyházán is akkumulátorgyár épül, a város fideszes polgármestere nem aggódik a környezeti hatások miatt
2023. július 27. 19:15

Nyíregyházán is akkumulátorgyár épül, a város fideszes polgármestere nem aggódik a környezeti hatások miatt

Újabb akkumulátorgyár épül Magyarországon, ezúttal Nyíregyházán. A megállapodást Szijjártó Péter miniszter jelentette be. 93 milliárd forintból épül a gyár, de a teljes beruházás értéke 580 milliárd forint. Helyi civilek szerint kérdéses, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet alkalmas-e arra, hogy betartassák a környezetvédelmi vállalásokat.
2:27
HíradóTöbb mint három milliárd forintból vízágyat is kapnak a tehenek, hogy jól tejeljenek a Lázár Jánoshoz köthető mezőhegyesi ménesbirtokon
2023. július 25. 19:17

Több mint három milliárd forintból vízágyat is kapnak a tehenek, hogy jól tejeljenek a Lázár Jánoshoz köthető mezőhegyesi ménesbirtokon

Vízágy is lesz abban a tehénistállóban, amelyet a mezőhegyesi ménesbirtokon építenek. 3.3 milliárd forintből bővítik a majorságot, miközben több állami építkezést leállítottak – erről az Átlátszó oknyomozó portál írt. A tangazdaságot – hasonlóan az egyetemekhez – az állam ingyen adta át egy vagyonkezelő alapítványnak, így a beruházó nem az állam – az Átlátszó mégis úgy gondolja, közpénzt költenek az építkezésre.
2:46
HíradóEgy cseppet sem voltak elragadtatva Orbán Viktor szombati tusványosi beszédétől a csehek, a román kormány egyelőre nem reagált hivatalosan
2023. július 23. 18:52

Egy cseppet sem voltak elragadtatva Orbán Viktor szombati tusványosi beszédétől a csehek, a román kormány egyelőre nem reagált hivatalosan

Visszaszólt a cseh kormány Orbán Viktor tusványosi beszéde után. A magyar miniszterelnök arról beszélt, az új cseh kormány átállt a föderalisták oldalára az Európai Unióban. Cseh kollégája azt nyilatkozta: önállóan döntenek az uniós politikájukról, ami Orbánnak szokatlan lehet, ugyanis a korábbi cseh kormányfő Orbán Viktortól függött ezen a téren. A cseh belügyminiszter pedig azt írta: abban változtak, hogy már nem az az álláspontjuk, hogy a támogatást elkérik, a tanácsokat pedig elutasítják.
2:36
HíradóLyukasra vert háztetők, szilánkosra tört ablakok és autó szélvédők, tönkrement termés – hatalmas pusztítást végzett a jégeső a Nyírségben
2023. július 21. 18:25

Lyukasra vert háztetők, szilánkosra tört ablakok és autó szélvédők, tönkrement termés – hatalmas pusztítást végzett a jégeső a Nyírségben

Egyelőre még felbecsülni sem tudják, mekkora károkat hagyott maga után a Nyírségben pusztító tegnapi jégverés. A legintenzívebb jégeső Nagyecseden volt, tojásnyi, illetve ökölnyi méretű jég rongált meg több mint hatszáz házat. Sokaknak nem volt biztosításuk, az önkormányzat a katasztrófavédelemmel segít a károsultaknak.
2:21
HíradóLegyen azonnal tűzszünet, béke – de hogy hogyan, az már nem a mi dolgunk
2023. július 21. 18:05

Legyen azonnal tűzszünet, béke – de hogy hogyan, az már nem a mi dolgunk

Nem Magyarország feladata megmondani, hogyan kössenek békét egymással az oroszok és az ukránok – ezt mondták kormánypárti politikusok az RTL Híradónak Tusnádfürdőn. A kormánypártok kommunikációjában visszatérő elem a tűzszünet és a béketárgyalások követelése, de arról, hogy ezt hogyan kellene elérni, nem beszélnek. Orbán Viktor holnap tart majd beszédet a fesztiválon, amelynek mottója: „A béke ideje”.
2:29
Híradó„Hozzáfér a kamerához és a mikrofonhoz, a nagy kérdés, hogy ezeket mikor kapcsolja be” – az LMP betiltaná a TikTok-ot az államigazgatásban dolgozóknak
2023. július 17. 19:10

„Hozzáfér a kamerához és a mikrofonhoz, a nagy kérdés, hogy ezeket mikor kapcsolja be” – az LMP betiltaná a TikTok-ot az államigazgatásban dolgozóknak

Megtiltaná a TikTok használatát az államigazgatásban dolgozóknak az LMP, az erről szóló javaslatuk ősszel kerülhet a parlament elé. Ilyen korlátozást sok országban bevezettek, mert nem átlátható a kínai közösségi oldal adatkezelése és emiatt attól tartanak, hogy a felhasználók adatai a kínai államhoz kerülnek. A minisztériumok azt írták az LMP-nek, hogy nem támogatják az ügyben a cenzúrát.
2:42
HíradóGyűjtést indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy ki tudják fizetni az Állami Számvevőszék 11 milliós bírságát
2023. július 14. 18:57

Gyűjtést indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy ki tudják fizetni az Állami Számvevőszék 11 milliós bírságát

Fél nap alatt 6 és fél milliót már összeszedett a párt. Az ÁSZ tiltott pártfinanszírozás miatt büntette meg őket. Egy másik eljárásban a kampánypénzeik elköltését is vizsgálják, ha itt is elmarasztalják őket, a bírság akár 400 millió forint is lehet. A párt szerint ennyit biztos nem tudnának összegyűjteni.
2:27
HíradóÁtalakítják a jogosítvány megszerzésének rendszerét
2023. július 11. 18:21

Átalakítják a jogosítvány megszerzésének rendszerét

Felülvizsgálja a KRESZ-t a kormány – ezt Lázár János mondta az Árpád hídi baleset kapcsán az RTL Híradó kérdésére. A közlekedésért is felelős miniszter azt tervezi, hogy átalakítják a B-kategóriás jogosítvány megszerzésének rendszerét is. Az Árpád hídi balesetet pedig gyilkosságnak nevezte. Az általunk megkérdezett közlekedési szakjogász szerint Magyarországon az ilyen balesetek nem számítanak emberölésnek. Németországban viszont akár életfogytiglant is kaphat, aki versenyzés miatt okoz súlyos balesetet.
2:30
HíradóElhatárolódott a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől, amire 11,6 millió forint közpénzt költöttek
2023. július 9. 19:02

Elhatárolódott a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől, amire 11,6 millió forint közpénzt költöttek

Közleményben határolódott el a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől a Magyarságkutató Intézet – erről a Telex írt. A 2020-ban készült alkotást, amely a történelmi pontatlanságai miatt számos kritikát kapott, az intézet 11,6 millió forinttal támogatta. A Magyarságkutató Intézet közleménye a szervezet korábbi vezetését okolja a hibákért.
2:19
HíradóFeledy Botond: Volt, hogy Lengyelországnak napi egymillió eurót kellett befizetnie addig, amíg nem hajtott végre egy uniós döntést
2023. július 8. 19:17

Feledy Botond: Volt, hogy Lengyelországnak napi egymillió eurót kellett befizetnie addig, amíg nem hajtott végre egy uniós döntést

Magyarország nem fogja betartani a menedékkérők áthelyezéséről szóló szabályokat – jelentette be Orbán Viktor pénteken Bécsben. Az uniós bel- és igazságügyminiszterek tanácsa egy hónapja fogadott el egy tervezetet, amely alapján lehetőség lenne az unióba érkező menekültek szétosztására. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ha Magyarország nem tart be egy uniós jogszabályt, kötelezettségszegési eljárásra számíthat, amelynek a vége jelentős bírság is lehet. Bár az eljárás évekig húzódhat.
2:04
HíradóMár meg is hallgatták a kormány legújabb miniszterét
2023. július 3. 18:52

Már meg is hallgatták a kormány legújabb miniszterét

Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium eddigi államtitkára lesz az Európai Uniós Ügyekért felelős miniszter. Hétfőn jelentették be a jelöltségét és már meg is hallgatta az országgyűlés illetékes bizottsága. Bóka János elmondta, elsődleges feladata a 2024-es uniós elnökség előkészítése, ezt követően meg fogják vizsgálni, szükség van-e továbbra is a minisztériumra. 
2:59
HíradóOrbán Viktor szerint Ukrajnánál van a magyaroknak és a lengyeleknek járó uniós pénz
2023. június 30. 19:01

Orbán Viktor szerint Ukrajnánál van a magyaroknak és a lengyeleknek járó uniós pénz

A magyar miniszerelnök erről az állami média brüsszeli stúdiójában beszélt az állam- és kormányfők csúcstalálkozójának félidejében. A Híradónak nyilatkozó szakértő ugyanakkor azt mondta, nincs átjárás a különböző költségvetési keretek között. A zárónyilatkozatba végül a migrációról szóló rész nem került be, ezt ugyanis Magyarország és Lengyelország nem fogadta el.
2:16
HíradóAz uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójának témája a migráció, de Orbán Viktor arra szeretne választ kapni, kik felelősek az Európai Unió csőd szélére juttatásáért
2023. június 29. 18:56

Az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójának témája a migráció, de Orbán Viktor arra szeretne választ kapni, kik felelősek az Európai Unió csőd szélére juttatásáért

Hol van a pénz? Orbán Viktor szerint erre a kérdésre kell választ adniuk az uniós vezetőknek a ma kezdődött állam- és kormányfői csúcstalálkozón. A miniszterelnök Facebook-oldalára feltöltött videóban Orbán Viktor arról beszél, százmilliárdokat kér az unió, például Ukrajna további támogatására, miközben az eddig átutalt pénzekkel sem tudtak elszámolni. Az EU-csúcs fő témája a gazdasági kérdések mellett Ukrajna és a migráció kérdése.
3:10
HíradóReagált a magyar kormány az oroszországi felkelésre
2023. június 24. 19:23

Reagált a magyar kormány az oroszországi felkelésre

Katonai erővel nincs esélye a hatalomátvételre a Wagner-csoportnak – ezt mondták az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők. Úgy látják, Prigozsinnak csak akkor van esélye a puccsra, ha az orosz politikai elit több tagja is hátat fordít Putyin elnöknek. Eddig ez nem történt meg. A magyar kormány úgy reagált, a magyar emberek védelme a legfontosabb, csak ebből a szempontból figyelik az orosz és ukrán fejleményeket.
3:07
HíradóÁtalakítják a családtámogatási rendszert: így változik a CSOK és a babaváró
2023. június 22. 19:02

Átalakítják a családtámogatási rendszert: így változik a CSOK és a babaváró

Megszűnik a CSOK az 5 ezer főnél népesebb településeken, a babaváró kölcsönt pedig másfél év múlva csak azok a családok vehetik fel, ahol a nő 30 évesnél fiatalabb. A családtámogatások jelentős átalakítását jelentette be Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón. Elmondta, a nagyobb falvakban és a városokban jövőre új támogatást vezetnek be, és megemelik a megmaradó CSOK összegét.
2:14
HíradóAz Európai Bizottság szóvivője szerint Orbán Viktor jobban is megválogathatná a szavait, amikor menekültekről beszél
2023. június 16. 19:08

Az Európai Bizottság szóvivője szerint Orbán Viktor jobban is megválogathatná a szavait, amikor menekültekről beszél

Vagonokba gyűjtik össze a németek a menekülteket és áthurcolják Magyarországra? – így próbálta elképzelni Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban, hogyan működne a menekültek áthelyezése az Európai Unióban. Az Európai Bizottság szóvivője úgy reagált, fontos lenne mindenkinek megválogatni a szavait, ha emberi lényekről beszél. Az uniós belügyminiszterek javaslata szerint a menekülteket ezentúl szétosztanák, az őket nem fogadó országoknak pedig minden visszautasított menekült után 7 millió forintot kellene befizetniük.
2:15
HíradóTarlós István Szentkirályi Alexandrát látná szívesen főpolgármester-jelöltként
2023. június 15. 19:05

Tarlós István Szentkirályi Alexandrát látná szívesen főpolgármester-jelöltként

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tudná a legtöbb szavazatot produkálni főpolgármester-jelöltként – erről beszélt az állami médiának Tarlós István korábbi főpolgármester. Szerinte korábbi helyettese a fideszes szavazókat sem osztaná meg, és a női szolidaritás miatt sok hölgy is bizalmat szavazna neki, fogalmazott Tarlós. Szentkirályi Alexandra egy hónapja azt mondta, nem gondolkozott még az induláson. Csütörtökön nem reagált megkeresésünkre.
2:20
HíradóTovábbra is Garancsi István cége kezeli a lámpaoszlopokra függesztett reklámokat a fővárosban
2023. június 11. 19:20

Továbbra is Garancsi István cége kezeli a lámpaoszlopokra függesztett reklámokat a fővárosban

A háborúra hivatkozva rendelte el a kormány, hogy továbbra is Garancsi István cége kezelje a lámpaoszlopokra függesztett reklámokat a fővárosban. A korábbi, május végén lejáró szerződést a veszélyhelyzetre hivatkozva, rendelettel hosszabbították meg. Előzőleg a Fővárosi Közgyűlés elutasította a hosszabbítást. Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester szerint példátlan, hogy a kormány polgárjogi szerződésbe nyúl bele. A kabinet azt írta, a háború idején is szem előtt tartják a szerződések biztonságát.
2:11
HíradóVan olyan Pest megyei település, ahol konténerben tanulnak diákok, és ez valószínűleg nem is változik
2023. június 8. 19:19

Van olyan Pest megyei település, ahol konténerben tanulnak diákok, és ez valószínűleg nem is változik

Döntően budapesti és Pest megyei iskolai fejlesztéseket függeszt fel a kormány – ez derül ki a Építési és Közlekedési Minisztérium listájából, amit a Demokratikus Koalíció kért ki. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint az agglomerációs településeknek komoly érvágás a döntés, mert már most is túltelítettek az iskoláik. A Pedagógusok Szakszervezete úgy látja, hogy a fővárosi beruházások felfüggesztésével az ellenzéken akar bosszút állni a kormány.
1:58
HíradóAkkora plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása, amit már nem tudnak lenyelni
2023. június 7. 19:25

Akkora plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása, amit már nem tudnak lenyelni

Legkevesebb 100 milliárd forint plusz költséget jelenthet az élelmiszergyártóknak a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének átalakítása. Az élelmiszergyártók szövetsége szerint az akár tízszeres költségnövekedést kénytelenek lesznek továbbhárítani, amely végül az élelmiszerárak emelkedéséhez vezethet. A kormány megkeresésünkre azt írta: egy uniós szabályozás miatt volt szükség az átalakításra, amelynek következtében a szennyező anyagokat használó gyártók többet fognak fizetni.
2:10
HíradóNovák Katalin szerint a kegyelemtől függetlenül Budaházy György nem ártatlan, és nem is hős
2023. június 5. 18:50

Novák Katalin szerint a kegyelemtől függetlenül Budaházy György nem ártatlan, és nem is hős

Jó a lelkiismerete, és úgy érzi, helyes döntést hozott – ezt mondta Novák Katalin köztársasági elnök a 24.hu-nak arról, hogy kegyelmet adott a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györgynek. Az államfő nem adott egyértelmű magyarázatot arra, miért függesztette fel a pápalátogatásra hivatkozva az úgynevezett Hunnia-perben elítélt bűnözők büntetését. Csintalan Sándor megverése kapcsán azt mondta, olyanoknak nem adott kegyelmet, akik bárkinek sérülést okoztak.
2:02
HíradóUtoljára 2017-ben hagyták el ennyien az országot, a legtöbben Ausztriába költöznek
2023. június 1. 19:34

Utoljára 2017-ben hagyták el ennyien az országot, a legtöbben Ausztriába költöznek

Ausztriába költözik a legtöbb magyar kivándorló, ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent adataiból. Az országot elhagyó magyarok majdnem fele választja a nyugati szomszédunkat. Népszerű Németország is, oda a kivándorlók negyede költözik. Tavaly 26.500-an hagyták el az országot, utoljára 2017-ben mentek el ilyen sokan. A kormány szerint a háború okozta bizonytalanság az egyik oka, hogy sokan külföldön vállalnak munkát. 
2:28
Híradó24 millióval tartozik egy villanyszerelőnek Mészáros Lőrinc egyik cége
2023. május 29. 19:02

24 millióval tartozik egy villanyszerelőnek Mészáros Lőrinc egyik cége

Állítása szerint 24 millió forinttal tartozik egy Fejér megyei villanyszerelőnek a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Záév leányvállalata. A férfi cége Mészáros Lőrinc szállodájának felújításán dolgozott, de azt állítja, nem fizették ki, pedig be tudja bizonyítani, hogy elvégezték a munkát. A kormány nem válaszolt arra, hogy elfogadható-e, ha egy államilag támogatott beruházás alvállalkozóját nem fizetik ki.
2:34
HíradóA kormány megígérhette az Európai Uniónak, hogy a polgármesterek is távoznak az egyetemi kuratóriumokból
2023. május 27. 18:56

A kormány megígérhette az Európai Uniónak, hogy a polgármesterek is távoznak az egyetemi kuratóriumokból

A polgármestereket is kizárhatják az egyetemi kuratóriumokból – a Portfolió értesülései szerint ezt is megígérte a kormány az Európai Uniónak, cserébe azért, hogy az alapítványi fenntartású egyetemek is részt vehessenek az Erasmus és a Horizont Európa programokban. Az általunk elért, érintett polgármesterek nem hallottak arról, hogy a kormány ezt tervezné, de azt mondták, lemondanak, ha ezzel segíthetik a diákokat és a kutatókat.
2:27
HíradóNem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket
2023. május 26. 18:22

Nem véletlenül nem mondott le másfél évig a végrehajtói kar elnöksége, egy hangfelvétel szerint utasíthatták őket

Utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy ne mondjanak le a Schadl-ügy kirobbanása után – ez egy hangfelvételből derül ki, amit Hadházy Ákos független képviselő hozott nyilvánosságra. A felvételen egy korábbi elnökségi tag arról beszél, nem indokolták meg nekik, hogy miért csak most kellett visszaadniuk a megbízatásukat. Az is elhangzik, hogy a tisztújításkor kikötötték a választmánynak, hogy kiket kell megszavazniuk. Hadházy Ákos feljelentést tesz. Se a végrehajtói kartól, se a kormánytól nem kaptunk választ kérdéseinkre.  
1:30
HíradóAz összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését
2023. május 25. 19:36

Az összeférhetetlenség miatt lemondatott szekszárdi polgármester jogi úton támadja meg a képviselők döntését

Megszüntette a szekszárdi fideszes polgármester megbízatását a közgyűlés összeférhetetlenség miatt. Rájöttek, hogy Ács Rezső évek óta elnöke az önkormányzati vízközműcég stratégiai tanácsadó testületének, ezért havi 300 ezer forintos fizetés jár neki. A polgármester Facebook-oldalán azt írta, jogi úton támadja meg a határozatot, és ha valóban összeférhetetlenség áll fent, ő akarja eldönteni, melyik tisztségéről mond le.
2:09
HíradóLantos Csaba az RTL-nek: Nagy szükség van a katari gázra
2023. május 23. 18:53

Lantos Csaba az RTL-nek: Nagy szükség van a katari gázra

Nagy szükség van a katari gázra – mondta a Híradónak Lantos Csaba energiaügyi miniszter. A tárcavezetőt azután kérdeztük, hogy Orbán Viktor bejelentette: katari tárgyalásain megállapodott, hogy Magyarország az orosz gáz mellett a közel-keleti országtól is vásárol cseppfolyós földgázt. A miniszterelnök fél éven belül másodszor jár az arab országban, amely a gyanú szerint uniós politikusokat fizetett le. Ez a kormány szerint az Európai Unió legsúlyosabb korrupciós botránya.
2:05
HíradóLehalt az online felület, ismét határidőt hosszabbított az adóbevallásoknál a NAV, a számítástechnikai szakértő szerint lenne megoldás a problémára
2023. május 23. 18:44

Lehalt az online felület, ismét határidőt hosszabbított az adóbevallásoknál a NAV, a számítástechnikai szakértő szerint lenne megoldás a problémára

Egymás után kétszer is meghosszabbította 1-1 nappal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyijövedelemadó-bevallás és az egy százalékos felajánlásokról szóló nyilatkozatok leadásának határidejét. Először kedd, majd szerda éjfélre módosították a határidőt, mert többször is leállt, vagy akadozott az informatikai rendszer. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint lenne technikai megoldás a hasonló problémák elkerülésére. Megkérdeztük a NAV-tól, hogy szerintük elkerülhető lett volna-e a meghibásodás, de nem válaszoltak erre a kérdésünkre.
2:25
HíradóAz Európai Bizottság szerint manipulálhatták a magyar uniós pályázatokat
2023. május 16. 19:03

Az Európai Bizottság szerint manipulálhatták a magyar uniós pályázatokat

Erről a Budapesten vizsgálódó Európai Parlamenti delegáció néppárti vezetője beszélt. Monika Hohlmeier szerint azt ellenőrzik, egyforma eséllyel fér-e hozzá mindenki az uniós támogatásokhoz Magyarországon. Karácsony Gergely főpolgármester szerint pont ezen a területen vannak hiányosságok, az ellenzéki települések ugyanis szerinte kevesebb uniós támogatáshoz férnek hozzá. A gazdasági bizottság fideszes elnöke is egyeztetett a delegációval, utána azt mondta, számos félreértést tisztáztak. 
2:24
HíradóUngváry Krisztián: A német propaganda is arról szólt 1939-ben, hogy ők békét szeretnének kötni
2023. május 13. 19:05

Ungváry Krisztián: A német propaganda is arról szólt 1939-ben, hogy ők békét szeretnének kötni

Kibékült a vezérkari főnök és a lengyel nagykövet – Böröndi Gábor a Honvédelmi Minisztériumban fogadta a lengyel diplomatát, miután nemzetközi botrányt okozott a parancsnok egyik nyilatkozata. Az állami televízióban tett kijelentései miatt a lengyelek úgy érezték, őket is felelőssé teszi a második világháború kirobbanásáért. A békülő találkozó után már a világháború legfőbb áldozataként írt a lengyelekről. Az MSZP szerint le kell váltani Böröndi Gábort.
1:55
HíradóVideón: így hangzott a legendás Mészáros Lőrinc-idézet, amit Boldog István benézett
2023. május 5. 18:52

Videón: így hangzott a legendás Mészáros Lőrinc-idézet, amit Boldog István benézett

A szerdai oktatási tüntetés egyik transzparensén élcelődött Facebookon Boldog István korábbi fideszes országgyűlési képviselő, akit azóta korrupcióval vádol az ügyészség. Az egyik tüntető azt írta a táblára: „legyetek bátorak”. Boldog szerint, aki ilyet ír, inkább ne tanítsa a gyerekeket. A fenti mondat egyébként idézet az egyik leggazdagabb magyartól, Mészáros Lőrinctől.
2:53
HíradóÓrákon át nem tudta kinyitni a szemét az egyik diák, akit könnygázzal fújtak le a rendőrök szerda este a Karmelita kolostornál
2023. május 4. 19:06

Órákon át nem tudta kinyitni a szemét az egyik diák, akit könnygázzal fújtak le a rendőrök szerda este a Karmelita kolostornál

A sérült diákot kórházba vitték, majd onnan a Gyorskocsi utcai fogdába. Oda vitték a többi előállított tiltakozót is, köztük Tompos Márton momentumos képviselőt. Egy férfi ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak miatt. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a rendőrség aránytalan erővel lépett fel.