Reggeli

A járványnál is rosszabb idők jöhetnek a turizmusban

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 24. 9:40

A megugró infláció és az orosz-ukrán háború miatt a turizmus visszaesett, sőt a pandémiánál is nehezebb időszak várhat a szállodákra és vendéglátóhelyekre.

Dr. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke a Reggeliben elmondta, míg tavaly decemberben egy kilowatt áramért 23 forintott fizetett egy szálloda, 

jövő januárban ez 230 forintra emelkedhet, amit szinte lehetetlen kigazdálkodni.

Leginkább a nagy vidéki wellness hoteleket érinti a probléma és olyan nagy szállodákat, amelyeknek magas a gáz- és energiafelhasználása. A bezárás is nagyon sokba kerül, hiszen tragikus lenne, ha ismét több száz dolgozót kellene megfosztani munkajuktól, ráadásul egy szálloda bezárása is többmillió forintos tétel, mivel ezután sem lehet fűtés nélkül hagyni az épületeket.

Flesch Tamás hozzátette, hogy a kormánytól is segítséget várnak a négy százalékos turisztikai hozzájárulás elengedésével, ami a Covid idején is némileg megkönnyítette a helyzetet. Ez a segítség ugyan nem lenne megoldás a problémára, de sokat számítana a szállodák lehetséges fennmaradásában.

#Reggeli#Videó#turizmus#infláció#háború#szállodák#rezsi

Címlapról ajánljuk