Legfrissebb tartalmak

2:06
Híradó„Azt szokták mondani, hogy Rákospalota az az európai Hollywood” – így örültek a magyarok az Oscarnak
2024. március 11. 19:19

„Azt szokták mondani, hogy Rákospalota az az európai Hollywood” – így örültek a magyarok az Oscarnak

Magyar Oscar díjasa is van a tegnap esti gálának. Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője kapta az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt. Mihalek Zsuzsa februárban már a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díját is elnyerte munkájáért. A magyar berendező nem volt ott a díjátadón, a szobrot a film co-producere hozza majd haza neki. A Szegény párák utómunkájában részt vevő Hargittai László szerint nem véletlen, hogy az utóbbi időkben magyar filmes szakemberek is kapnak Oscar díjat.
3:26
HíradóMegúszhatja K. Endre, hogy az egyik bicskei áldozattal akarhatta magát tisztára mosdatni
2024. március 11. 19:07

Megúszhatja K. Endre, hogy az egyik bicskei áldozattal akarhatta magát tisztára mosdatni

Nyomoz a rendőrség a Házon kívül vasárnapi adása után. A műsorban rejtett kamerás felvételeket mutattunk arról, hogy a bicskei pedofil ügyben érintett, és később elnöki kegyelmet kapó egykori igazgatóhelyettes, K. Endre találkozik az egyik áldozattal és megpróbálja rávenni, hogy mondja kamerába, a volt igazgatóhelyettes nem követte el azt, amiért elítélték. A fiút korábban védő jogász szerint azonban a történteknek nem lesz jogi következménye, mivel az, amit K. Endre tett nem számít Magyarországon bűncselekménynek. 
2:16
HíradóMégis maradnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökei?
2024. március 11. 18:53

Mégis maradnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökei?

Válságban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Mindkét társelnökük lemondott, miután a tagság szombaton nem szavazta meg Kovács Gergely javaslatát a 12. kerületi önkormányzati előválasztásról. A pártot kezdetektől vezető Kovács egy zárt Facebook-csoportban jelentette be a távozásukat, onnan szivárgott ki az információ. A pártigazgató szerint az MKKP további sorsa már hétfő este eldőlhet. 
2:29
HíradóTitkolja a kormány, hogy Orbán Viktor hivatalos úton volt-e Trumpnál, és fizetett-e a különgépért
2024. március 11. 18:44

Titkolja a kormány, hogy Orbán Viktor hivatalos úton volt-e Trumpnál, és fizetett-e a különgépért

Nem árulja el a kormány, hogy hivatalos állami vagy magánlátogatás volt-e Orbán Viktor amerikai útja. A miniszterelnök az ottani kormány egyetlen tagjával sem találkozott. Donald Trump volt elnök és az ő politikáját támogató egyik magánalapítvány vendége volt. Hadházy Ákos független képviselő szerint emiatt ez csak magánlátogatás lehetett. Azonban Orbán Viktort és delegációját két honvédségi repülő hozta és vitte.
2:54
IdőjárásMagyarországra esőt hozott Mónika, míg Svájcban valóságos hófalak alakultak ki
2024. március 11. 17:58

Magyarországra esőt hozott Mónika, míg Svájcban valóságos hófalak alakultak ki

A francia meteorológusok a Mónika névre keresztelték el azt a ciklont, ami meghatározza Európa időjárását. Magyarországra esőt, míg és az Alpokban, valamint az olasz és svájci területeken az eső mellett havazás is előfordult, mégpedig tetemes mennyiségben. 2000 méter felett 2-2,5 méternyi hó gyűlt össze, valóságos hófalak alakultak ki, 1200 illetve 1500 méteres magasságban, tehát alacsonyabban is úgy, hogy másfél méternyi a hó vastagsága. 
1:32
Híradó„Az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta” – börtönbe mehet az egykori fidelitasos
2024. március 11. 17:50

„Az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta” – börtönbe mehet az egykori fidelitasos

Személyiségzavarban szenvedett, rendszeresen drogozott és ivott, ezért nem volt tisztában azzal, mit tesz – ez áll a szekértői véleményben, amit a védelem kért a Fidesz ifjúsági szervezetének volt hódmezővásárhelyi alelnöke ügyében. A férfit azzal vádolják, hogy három éve jelentős mennyiségű marihuánát termesztetett ismerősei tanyáján, abból akarta fedezni a háza felújítását. Ha elítélik, legkevesebb öt év börtönt kaphat.
2:02
HíradóA nagyapa meghalt, 12 éves unokája életveszélyesen megsérült, amikor szemből beléjük rohant egy előző kocsi Apagynál
2024. március 11. 17:50

A nagyapa meghalt, 12 éves unokája életveszélyesen megsérült, amikor szemből beléjük rohant egy előző kocsi Apagynál

A nagyapa szörnyethalt, 12 éves unokáját válságos állapotban szabadították ki a tűzoltók az összetört kocsiból. Kora reggel szenvedtek balesetet Apagynál. Egy szembe jövő autó rohant beléjük a 41-es főúton. Abban a kocsiban is egy gyerek és egy felnőtt ült. A 22 éves fiatalember és a 9 éves lány is megsérült, ők is kórházba kerültek. A nagypapa mellett utazó kisfiút súlyos törésekkel kellett megoperálni.
2:00
HíradóAlvó hajléktalan fejét rugdosták, léggitározásra vették rá az egykori rendőrök
2024. március 11. 17:19

Alvó hajléktalan fejét rugdosták, léggitározásra vették rá az egykori rendőrök

Börtönbe küldte a hajléktalanokat rugdosó mohácsi rendőröket a bíróság. Két év három hónapot kaptak. Még 2021 januárjában bántalmaztak két embert járőrözés közben. Volt, akit rúgásokkal ébresztettek, mást a kocsiból fújtak le gázspray-vel, és ezt videóra is vették. Első fokon felfüggesztett büntetéssel megúszták, ezen változtatott pár napja az Ítélőtábla. 
BelföldHárom hónappal a választások előtt rendszergazdát és informatikai csoportvezetőt keres a Nemzeti Választási Iroda
2024. március 11. 16:59

Három hónappal a választások előtt rendszergazdát és informatikai csoportvezetőt keres a Nemzeti Választási Iroda

Két, első látásra kulcsfontosságúnak tűnő pozícióba keres jelentkezőket a Nemzeti Választási Iroda, 13 héttel az önkormányzati és az európai parlamenti választások előtt. A hirdetések ráadásul nem sokkal azelőtt jelentek meg, hogy az NVI közölte, számos informatikai újítással készülnek a nyáron tartandó választásokra. Szerintük viszont ezeknek nincs közük egymáshoz, az rtl.hu-nak azt írták, az irodai környezet üzemeltetéséért felelnek majd a most keresett informatikusok, nem pedig a két választás lebonyolításáért. 
6:47
Fókusz„Gyakorlatilag mindenünk ráment” – halálos betegségéről vallott a P. Mobil zenésze
2024. március 11. 14:20

„Gyakorlatilag mindenünk ráment” – halálos betegségéről vallott a P. Mobil zenésze

Zeffer András, a P. Mobil billentyűse 18 évvel ezelőtt került kórházba leukémiával. Mindössze 1 ezrelék volt az esélye a gyógyulásra, kezelésének is minden egyes fázisa halálos is lehetett volna számára. Milyen tüneteket észlelt magán, és mit csinál másképp, amióta beteg? Zefi a Fókusznak beszélt a 18 évvel ezelőtti időszakról, és csodákkal övezett gyógyulásáról.
9:07
ReggeliSárközi Ákos: Én a csendes terrorista vagyok (a konyhában)
2024. március 11. 13:43

Sárközi Ákos: Én a csendes terrorista vagyok (a konyhában)

10 évvel ezelőtt kapta meg Sárközi Ákos séf étterme a Michelin-csillagot. Ákos szerint a csillagot megkapni sokkal könnyebb, mint megtartani, mert minden évben meg kell védeni a címet. Anonim tesztelők jönnek, azt sem tudják, hogy magyar vagy külföldi, egyedül vagy többedmagával érkezik. Ákos séf büszke rá, hogy 10 éve töretlenül őrzik a csillagot, ugyanazzal a séffel, tulajdonossal. Szeretnének kedveskedni a vendégeiknek, ezért márciusban minden vasárnap nyitva tartanak, és kedvezményeket is kapnak azok, akik betérnek hozzájuk. Erről részleteket a videóból tudhat meg. Ákos azt mondta magáról, hogy ő a csendes terrorista típus, ha munkáról van szó. A gasztronómia mellett magánéletéről is szó esett. Követőik gyakran felróják neki és feleségének, Sárközi Évinek, hogy soha nem viszik magukkal a gyerekeiket az utazásaikra, az igazság viszont az, hogy velük vannak, csak nem posztolnak róluk.
9:04
ReggeliIlyen ez az új Reni – Tolvai Reni új albumot adott ki
2024. március 11. 12:59

Ilyen ez az új Reni – Tolvai Reni új albumot adott ki

Nőnapon jelent meg Tolvai Reni új albuma, aminek címe TR, az énekes monogramja. Sokkal merészebb az új album, szókimondóbbak a dalok – mesélte az énekes. Az albumról az Új Reni című dalhoz készült klip, ami hangulatában szomorkás, lassú, elmélyülős szám, de az albumra összességében inkább a bulis életérzés jellemző. Még soha nem volt párjával, Kállay-Saunders Andrással közös magyar nyelvű dala – mostanáig.
7:36
ReggeliNem sült el túl jól Cserháti Tamaráék kikapcsolódása Mauritiuson
2024. március 11. 12:42

Nem sült el túl jól Cserháti Tamaráék kikapcsolódása Mauritiuson

Távol a város zajától, egy mauritiusi villában élt remeteéletet Cserháti Tamara és férje még januárban. A nyaralás nem sült el túl jól, Tamara párja gyomorrontást kapott. A Reggeliben az egykori szépségkirálynő egy pénztárcabarát fogást is készített. A sütés-főzés egyáltalán nem áll távol tőle, családjának minden második nap igyekszik friss ételt főzni, amiből legalább háromféle kell, mert ő és lánya is nagyon válogatós, szerencsére a fiúk nem. Két szakácskönyve jelent meg, a második Édes Közel-Kelet címmel – ez a könyv a keleti ízvilág süteményeiből válogat.
8:13
Reggeli„Egyik reggel így ébredtem fel, hogy Gergely Robi elfogyott” – a Reggeliben kért elnézést debreceni közönségétől a művész
2024. március 11. 12:26

„Egyik reggel így ébredtem fel, hogy Gergely Robi elfogyott” – a Reggeliben kért elnézést debreceni közönségétől a művész

Utólag is megajándékozta nőnapra a Reggeli műsorvezetőit, Peller Annát és Peller Mariannt a trubadúr, a magyar Mr. Emmanuelle, Gergely Róbert. Mi mással kedveskedhetett volna, ha egyszer a virágboltok nincsenek nyitva korán reggel, mint saját szerzeményivel? Az előadóművész a Reggeliben kért elnézést a debreceni nézőktől, mert le kellett mondania fellépését. Egyik reggel ugyanis úgy ébredt, hogy elfogyott, elment a hangja, de igyekszik április 7-én kárpótolni a debrecenieket.