Legfrissebb tartalmak

GazdaságHét fontos tanács, hogy nyaralás alatt biztonságban maradjunk
2024. augusztus 3. 8:13

Hét fontos tanács, hogy nyaralás alatt biztonságban maradjunk

A betörőket vonzzák a nyaraló családok üresen álló otthonai, miközben az üdülés alatt is érhet bennünket baj, ami ráadásul gyakran sokkal nagyobb gondot jelent, mintha otthon történt volna. Ha indulás előtt és utazás alatt betartunk néhány alapvető szabályt, sok bajtól és kártól óvhatjuk meg magunkat. Nemcsak az ablakot kell bezárni, a közösségi médiában sem érdemes dicsekedni azzal, hogy éppen milyen szép helyeken járunk.
SportKeszthelyi-show Kína ellen: negyeddöntőbe jutott a női vízilabda-válogatott
2024. augusztus 2. 21:21

Keszthelyi-show Kína ellen: negyeddöntőbe jutott a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a Hollandia elleni vereség és a Kanada elleni győzelem után a harmadik mérkőzését az első két meccsén nulla pontot szerző Kína ellen vívta az ötkarikás játékokon. A magyar pólósok úgy csobbanhattak vízbe, hogy ha nyernek, biztosan továbbjutnak a negyeddöntőbe. Bár a mérkőzést Kína kezdte jobban, a magyar csapat a harmadik és negyedik negyedben tekintélyes fölényt kialakítva megnyerte a meccset, amihez Keszthelyi Rita hét találattal járult hozzá. 
5:13
FókuszBárdosi Sándor megküzdene Árpa Attilával a Sztárboxban: „Se az Attila, se Tenya nem jutott volna a döntőig, ha én ott vagyok”
2024. augusztus 2. 20:11

Bárdosi Sándor megküzdene Árpa Attilával a Sztárboxban: „Se az Attila, se Tenya nem jutott volna a döntőig, ha én ott vagyok”

Bárdosi Sándor a tavalyi Sztárbox első adásán is ott volt, és leginkább Árpa Attila és Nagy Ervin meccsére volt kíváncsi. Bárdosi azóta sokszor álmodik a ringről, különösen Árpára feni a fogát, hiszen mégis csak ő volt az, aki végül legyőzte Pintér Tibort, és a döntőben is bokszolt. Árpa Attilát szembesítette a Fókusz Bárdosi kijelentésével, a műsörvezető nem sokat késlekedett a válasszal. Méltó ellenfélnek tarja Bárdosit, tehát a labda most ismét Sanyinál pattog, kérdés, hogy felveszi-e a kesztyűt. 
6:52
Fókusz„Ezt a lányt mi már 2022-ben kiszúrtuk, hogy nem lány” – Kovács Kokó István megszólalt az algériai bokszolóról
2024. augusztus 2. 19:59

„Ezt a lányt mi már 2022-ben kiszúrtuk, hogy nem lány” – Kovács Kokó István megszólalt az algériai bokszolóról

Tavaly a világbajnokságon kizárták, az olimpián mégis indulhatott a nők között az algériai Imane Helif, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a játékokon nem működik együtt a Nemzetiközi Ökölvívó Szövetséggel. Olasz ellenfele sírva hagyta el a ringet. Kovács Koko István szerint a Hámori Luca és Imane Helif közötti mérkőzésnek nem szabadna megtörténnie. Nemcsak azért, mert igazságtalan, hogy a biológiailag férfi egy nővel küzdjön a győzelemért, hanem mert rendkívül veszélyes is. A Fókusz teljes riportjából a fenti videóban az is kiderül, hogyan értékelte olimpiai aranyát Kós Hubert. 
10:59
FókuszAnastacia a Fókusznak: Azt hittem, agydaganatom van, de csak klimaxoltam – tabudöntögető interjú a világsztárral
2024. augusztus 2. 19:34

Anastacia a Fókusznak: Azt hittem, agydaganatom van, de csak klimaxoltam – tabudöntögető interjú a világsztárral

Nagy sztárral nyitott a Paloznaki Jazzpiknik csütörtök este. Anastacia koncertjére tömegek voltak kíváncsiak, de a közönség szívét nemcsak a zenéjével nyerte el, hanem azzal, hogy a színpadról gratulált Kós Hubertnek az olimpiai aranyéremhez. A világhírű énekesnőnek nagyon bejött a magyar jazzfesztivál, a Fókusznak adott interjúban pedig annyira megnyílt, mint egy régen látott barátnő – egyebek mellett menopauzájáról is nyíltan beszélt. A fenti videóból az is kiderül, miért hasonlította Svájchoz Paloznakot. 
9:53
FókuszNagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert
2024. augusztus 2. 19:27

Nagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert

Tíz arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza sportolóink az 1936-os berlini olimpiáról. Azon túl, hogy a büszke tömeg pajzsra emelte a versenyzőket, más elismerésben is részesültek a hatalomtól: egyes beszámolók alapján színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert. A 20. században legfőképpen erkölcsi elismerést kaptak az olimpikonok, az anyagi viszont erősen váratott magára. Ráadásul a század második felében a papíron amatőr sportolók 99 százaléka már profi volt. Hogy mennyit ér ma az olimpiai arany, kiderül a Fókusz összeállításából, amit a fenti videóban lehet megnézni. 
13:22
Fókusz„Tragikus, hogy 32 évesen daganatos beteg lettem, de egyben kaptam egy hatalmas lehetőséget”
2024. augusztus 2. 19:25

„Tragikus, hogy 32 évesen daganatos beteg lettem, de egyben kaptam egy hatalmas lehetőséget”

Orsi 32 évesen egy súlyos daganatos betegség miatt változtatott az életén, és megtalálta azt a hivatást, amely sokak számára irigylésre méltó: a Föld legizgalmasabb tájaira utazik, távoli kultúrákat ismer meg, búvárkodik a Maldív-szigeteken, és fókával játszik a tengerben. Hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztül mennie a világutazónak, kiderül a fenti videóból.
2:07
HíradóA Nemzetiben megsérült színész ügyvédje: Ennek a balesetnek egy oka van, nem volt korlát ott, ahol kellett volna
2024. augusztus 2. 19:15

A Nemzetiben megsérült színész ügyvédje: Ennek a balesetnek egy oka van, nem volt korlát ott, ahol kellett volna

Sosem tudja majd rendesen használni a jobb kezét a Nemzeti Színház volt színművésze, aki a novemberi Rómeó és Júlia előadásán esett le a díszletről partnerével együtt. Horváth Lajos Ottó sérülései maradandók – derült ki a most elkészült orvosszakértői jelentésből, amelyről a Blikk írt elsőként. A színész ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta, emiatt magasabb kártérítési összeget is kérhetnének, de nem teszik, mert mielőbbi megegyezést akarnak évekig tartó pereskedés helyett.
7:43
ReggeliPeller Károly olyat próbált ki nyáron, mint még soha
2024. augusztus 2. 11:57

Peller Károly olyat próbált ki nyáron, mint még soha

A színművésznek nagyon beindult a nyár, rengeteg fellépése volt, de minden nyári hónapba szigorúan beiktat egy utazást. Júniusban Párizsban volt, Disneylandben, júliusban Horvátországban, augusztusban pedig még vár rá egy londoni kiruccanás is. A horvát utazást pihenősre tervezte, végül kipróbálta a raftingot, mely élete egyik legnagyobb élménye lett. Éppen 26 éve az Operettszínház tagja, arról is mesélt a Reggeliben, hogy ezt hogyan éli meg és mik a tervei a jövőre nézve.
5:45
ReggeliMég öregedésgátló összetevő is található az ország tortájában
2024. augusztus 2. 11:38

Még öregedésgátló összetevő is található az ország tortájában

Novák Ádám és Csonka László, a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét, amelyet minden évben a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai partnerségével rendeznek meg. A Zöld Málna torta győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón hirdették ki, ahol az augusztus 20-i programok mellett bejelentették a Magyarország Tortáját, amely Kovács Alfréd cukrász édessége, a Mákvirág lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján.