Legfrissebb tartalmak

4:11
FókuszMind a 21 általa gondozott rókát szabadon kellett engednie – Kurunczi Róbert szerint rászállt a kormányhivatal
2024. szeptember 12. 20:46

Mind a 21 általa gondozott rókát szabadon kellett engednie – Kurunczi Róbert szerint rászállt a kormányhivatal

Két és fél éve Kurunczi Norbert a rókamentésnek áldozta az életét, szerinte az állami szervek ez idő alatt folyamatosan akadályozták a tevékenységét. Pénzbírságot többször is kapott, most azonban ennél súlyosabb büntetést szabott ki rá a Somogy megyei vadászati hatóság. Kedden mind a 21, ápolás alatt lévő rókáját szabadon kellett engednie.
4:11
FókuszMár a sziklafalon megkezdték a siklóernyős ellátását a barlangi mentők
2024. szeptember 12. 20:41

Már a sziklafalon megkezdték a siklóernyős ellátását a barlangi mentők

Sziklafalnak csapódott, és életveszélyesen megsérült egy siklóernyős kedden. A 33 éves pilóta a Gerecsében szállt fel délután, de repülés közben eltűnt. Társai este kértek segítséget. A barlangi mentők a függőleges sziklafal keskeny párkányán felakadva találtak rá a férfire, aki nagyjából 20 méteres mélység felett lógott. A siklóernyős kimentéséhez a barlangi mentőknek kötélpályát kellett építeniük. A testszerte zúzódásokkal teli, életveszélyes állapotban lévő férfi ellátását már a sziklafalon megkezdték, majd hordágyon emelték ki. A becsapódás után nagy valószínűséggel elájult, és sokáig ebben az állapotban lehetett. Amikor magához tért, ő hívta társait segítségért.
4:07
FókuszMatthesz Flóra: Kicsit merészebbek, kicsit provokatívabbak leszünk az adásokban
2024. szeptember 12. 20:36

Matthesz Flóra: Kicsit merészebbek, kicsit provokatívabbak leszünk az adásokban

Óriási változás köszöntött a csatorna életébe azzal, hogy a foci az RTL-re költözött – ahogy nagy a változás a Bajnokok Ligája műsorvezetője, Matthesz Flóra életében is. Nemcsak a munkájában talált új kihívásra, hanem a magánélete is tartogatott meglepetéseket 2024 nyarán: menyasszony lett. Párja a Trollfoci egyik alapítója, Szabó Levente, így nem is csoda, hogy Flóra maga is a futball szerelmese.
8:10
FókuszA legóból készült McLaren P1 60 km/h-s sebességre képes – ott voltunk, amikor Lando Norris kipróbálta
2024. szeptember 12. 20:19

A legóból készült McLaren P1 60 km/h-s sebességre képes – ott voltunk, amikor Lando Norris kipróbálta

Önök be mernének ülni egy olyan életnagyságú luxus sportautóba, amelyet 342 817 darab legókockából raktak össze 7 hónap alatt? A Forma-1 egyik trónkövetelője, Lando Norris bevállalta, hogy 60 kilométer óránkénti sebességgel végigautózzon vele a britek ikonikus versenypályáján, Silverstone-ban. Megmutatjuk, mit mondott, miután kiszállt a közel 6 kilométeres kör után. A Fókusz ugyanis egyedüli magyar tévéstábként ott lehetett a sportkocsi leleplezésénél.
4:34
FókuszKirály Péter Pulai Imréről: Egy pici bordással vagy veséssel megpróbálom lejjebb dolgozni azt a 8 centit
2024. szeptember 12. 19:59

Király Péter Pulai Imréről: Egy pici bordással vagy veséssel megpróbálom lejjebb dolgozni azt a 8 centit

Mázsás pofonok, tankcsata: újabb nehézsúlyú meccsen izgulhatunk a Sztárboxon vasárnap. A Sztárbox óriása és egyben veteránja, az olimpiai bajnok Pulai Imre 114 kilósan fogott bele az edzésekbe. Király Péter ellen lép szorítóba , aki 120 kilósan kezdte a felkészülést. Mekkora esélye van a több mint két méteres, 56 éves Pulainak a negyvenes évei elején járó Király Peti ellen?
2:30
HíradóJelentősen drágult a kötelező biztosítás, a különadó lehet a háttérben
2024. szeptember 12. 18:56

Jelentősen drágult a kötelező biztosítás, a különadó lehet a háttérben

Kiugróan, 10 százalékkal drágultak a kötelező biztosítások tavalyhoz képest, miközben csupán 4 százalékkal többet költöttek a cégek kárrendezésre – derült ki a jegybank friss adataiból. Budapesten a 80 ezer forintot is meghaladta az éves átlagdíj. Ezt az úgynevezett extraprofitadóval magyarázzák az általunk kérdezett alkusz cégnél. A kormány két éve gyors és kemény beavatkozást ígért a különadók áthárítása ellen, de Gulyás Gergely kérdésünkre azt mondta, a kormány még nem lépett ilyen ügyben.
1:46
HíradóPéntekig igényelhetik a szülők a hetedikes tanulók ingyenes HPV-oltását
2024. szeptember 12. 18:44

Péntekig igényelhetik a szülők a hetedikes tanulók ingyenes HPV-oltását

A többféle daganat kialakulásában is szerepet játszó humán papillomavírus ellen tíz éve van ingyenes oltóprogram Magyarországon, néhány éve pedig már nemcsak a lányok, hanem a fiúk is megkaphatják a vakcinát. A helyettes országos tisztifőorvos azt mondta az RTL Híradónak, egyre több olyan fiatal jelentkezik náluk az oltásért, akik hetedikben nem kérték, de nekik már 150 ezer forintba kerül. Pénteken fontos határidő jár le.
2:00
HíradóMeghalt a csecsemő, akinek ikertestvére is kórházban van – apja bevallotta, hogy földhöz vágta
2024. szeptember 12. 18:40

Meghalt a csecsemő, akinek ikertestvére is kórházban van – apja bevallotta, hogy földhöz vágta

Csütörtök hajnalban meghalt az az 5 hónapos békési kislány, akit apja bántalmazott, amíg párja másik ikergyerekükkel épp kórházban volt. Híradónk információja szerint az apát idegesítette a gyereksírás, ezért földhöz vágta a csecsemőt. Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a babát vérző fejjel, zúzódásokkal vitték kórházba kedd este. Apja először még azt állította: a gyerek akkor sérült meg, amikor leesett az ágyról. Mára bevallotta: ő bántalmazta kislányát. A rendőrök őrizetbe vették. A másik kicsit asztmás tünetek miatt szállították a gyulai kórházba.
2:06
HíradóNégyéves fia szeme láttára megölte a feleségét és megkéselte az anyósát egy férfi, a rendőrség keresi
2024. szeptember 12. 18:22

Négyéves fia szeme láttára megölte a feleségét és megkéselte az anyósát egy férfi, a rendőrség keresi

Halálra késelte feleségét, majd életveszélyesen megsebesítette anyósát egy férfi csütörtök este Hajdúböszörményben. A támadás után 4 éves kisfiukat magával vitte. Őt végül épségben megtalálták a nyomozók a támadó egyik ismerősénél, de a férfi azóta is szökésben van. A mellkason szúrt anyósnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy segítséget hívjon: már túl van egy műtéten, stabil az állapota. A késelő családapát nagy erőkkel keresi a rendőrség.
2:39
HíradóHamis brazil államkötvényekkel alapíthatott sok ezer milliárd forint értékű cégeket a titokzatos „leggazdagabb” magyar
2024. szeptember 12. 17:54

Hamis brazil államkötvényekkel alapíthatott sok ezer milliárd forint értékű cégeket a titokzatos „leggazdagabb” magyar

Hamisak lehetnek azok a brazil államkötvények, melyeket arra használtak, hogy sok ezer milliárd forint értékű cégeket alapítsanak Magyarországon. Híradónk hozzájutott több ilyen állítólagos államkötvény beszkennelt verziójához, amelyen a magyar cégek tulajdonosának adatai szerepelnek. A G7 gazdasági hírportállal közös oknyomozás során több szakértő is megvizsgálta a dokumentumokat, és mindannyian azt mondták, szerintük hamisítvány. Úgy tudjuk, már az adóhivatal is vizsgálatot indított az ügyben. 
2:11
HíradóÁtlátszó: 9,6 milliárd forintos új magánrepülőt használ Mészáros Lőrinc
2024. szeptember 12. 17:37

Átlátszó: 9,6 milliárd forintos új magánrepülőt használ Mészáros Lőrinc

Egy 9,6 milliárd forintos új magánrepülőt használ Mészáros Lőrinc – tudta meg az Átlátszó. Az oknyomozó portál annak a helikopternek az útjait figyelte, amely rendszeresen szállítja a leggazdagabb magyart, így tűnt fel, hogy idén új luxusrepülőt állítottak forgalomba. A gépről megkérdeztük Mészáros Lőrincet, de nem kaptunk választ kérdéseinkre.
12:20
Reggeli„Daniban sok energiát látok még mindig” – Karsai Dániel aktívan tölti mindennapjait
2024. szeptember 12. 11:57

„Daniban sok energiát látok még mindig” – Karsai Dániel aktívan tölti mindennapjait

Elutasították az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel fellebbezését Strasbourgban, amivel az ügye gyakorlatilag le is zárult – magyarázta a Reggeliben Karsai Péter, Dániel testvére és Dr. Stánicz Péter ügyvéd, alkotmányjogász. Testvére arról beszélt: Dániel állapota az utolsó hónapokban stagnál, aktívan tölti a mindennapjait, gondolkodik, mit lehet még elindítani, folyamatosan találkozik a barátaival, rokonaival. Az életvégi döntésért küzdő gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász ágyhoz kötött és állandó ápolásra szorul, de testvére még mindig sok energiát lát benne. „Ő saját maga is kap erőt, nem tudjuk honnan” – tette hozzá. A további jogi lehetőségekről, és a Dániel által írt színdarabról is szó esik a beszélgetésben.
3:44
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanBereczki Zoltán: Kívülről nézve Az Árulókat, nagyon könnyű okosnak lenni, de belülről... fogalmad sincs
2024. szeptember 12. 8:00

Bereczki Zoltán: Kívülről nézve Az Árulókat, nagyon könnyű okosnak lenni, de belülről... fogalmad sincs

Berecki Zoltán mindig komolyan veszi, ha részt vesz egy játékban, és ez nem lesz másként Az Árulók vadonatúj évadában sem. A színész egyelőre nem tudja elképzelni magát az ártatlanok szerepében, mivel állandóan azon gondolkodik, hogyan lehetne gyilkosként jól mozogni a kastély lakói között. Egy biztos: a hazugságok elkerülhetetlen velejárói ennek a kihívásnak, ami állítása szerint egyetlen ember életében sem újdonság, miután minden napunkat mikro hazugságokkal éljük túl.
4:59
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Szeretem szívatni az embereket” – Szorcsik Viktória harcos amazonként lép be Az Árulók kastélyába
2024. szeptember 12. 8:00

„Szeretem szívatni az embereket” – Szorcsik Viktória harcos amazonként lép be Az Árulók kastélyába

A színésznő-műsorvezető élvezi, amikor „hülyét” csinálhat a másikból, de cserébe ő sem neheztel, ha ezt valaki vele teszi meg. Szorcsik Viktória hiszi, hogy a jó pár év alatt összegyűjtött tapasztalata előnyére válik majd Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban is. „Nem olyan nagy ez a szakma, feltételezem, hogy mindenkit ismerni fogok” – jelentette ki a harcos amazon, aki kemény küzdőszelleme mellett érzékenynek és érzékinek tartja magát.
Kultúra„Nem akarunk propagandát csinálni” – interjú Tim Robbins-szal, aki hamarosan Debrecenbe érkezik
2024. szeptember 12. 7:59

„Nem akarunk propagandát csinálni” – interjú Tim Robbins-szal, aki hamarosan Debrecenbe érkezik

Az Oscar-díjas színészt a pandémia színdarabírásra ihlette, így született a Topsy Turvy – Ramazuri, amelyet társulata, az Actors' Gang el is játszik szeptember 18-án és 19-én Debrecenben. Robbins is velük tart, már csak ezért is beszélgetnünk kellett vele: például A remény rabjairól, a pénzért vállalt filmes melókról, Robert Altman füves cigijéről, egy balul sikerült szuperhősfilmről és persze a Topsy Turvy születéséről.