Legfrissebb tartalmak

5:27
ReggeliMikortól iskolaérett a gyerek?
2024. november 8. 11:36

Mikortól iskolaérett a gyerek?

Komoly dilemma lehet az éppen hatodik életévet betöltött gyerek szüleinél, hogy maradjon még egy évet a gyerek vagy menjen iskolában. Az érvényes szabályozás szerint azoknak, akik az adott év augusztus 31-ig betöltik a hatodik évüket, szeptemberben iskolába kell menniük. Tehát azoknak is, akik előző év szeptemberében lettek hatévesek, és azoknak is, akik csak augusztus közepén. A két képzeletbeli gyerek között tizenegy hónap korkülönbség van. Honnan tudhatja egy szülő, hogy iskoalérett már a gyereke és mit tehet, ha úgy gondolja, még egy évet várna a beiskolázással? Bojti Andrea gyermekpszichológust kérdezték erről a Reggeliben.
5:47
ReggeliMi történik az Egyesült Államokban a választás után?
2024. november 8. 11:28

Mi történik az Egyesült Államokban a választás után?

A Reggeliben élőben kapcsolták Garamvölgyi Flórát, a Szabad Európa Amerika tudósítóját Los Angelesből. Flóra oknyomozó újságíró, 5 éve él kint Amerikában, 10 éve külpolitikai újságíró, a fókusza kifejezetten a transzatlanti kapcsolatok. Úgy látta, a kampányidőszak alatt több embert érdekelt a mostani választás, mint az eddigiek. Ez később a szavazófülkékben is látszott. Milyen most a közhangulat és milyen változások következnek be Trump elnöksége alatt? Ezekre a kérdésekre válaszolt.
7:04
ReggeliTrump győzelme változást indított a tőzsdén
2024. november 8. 11:20

Trump győzelme változást indított a tőzsdén

Donald Trump amerikai republikánus jelölt győzelme szerdán egy nap alatt jelentős mozgásokat indított el a tőzsdéken. Rekordmagasságra emelkedett a bitcoin árfolyama, miután a politikus választási kampánya során ígéretet tett arra, hogy megválasztását követően jelentős hangsúlyt fektet majd a kriptovalutákra. Sőt, még a Forint árfolyama is normalizálódott az amerikai elnökválasztás után. Hogy mindez mit jelent? Arról Németh Dávid, közgazdász beszélt a Reggeliben.
10:45
KultúraHogyan lesz a gyászfeldolgozásból late night show? – ellátogattunk a Hétfő esti gyászra
2024. november 8. 10:49

Hogyan lesz a gyászfeldolgozásból late night show? – ellátogattunk a Hétfő esti gyászra

Borsi Bálint és Máté Lévi közérzeti feldolgozó showt indított a Puzsér Róbert nevéhez köthető Inga kávézóban Hétfő esti gyász néven. Bálint elárulta, hogy az ötlet már pár éve érlelődött benne és alkotótársában. A katalizátor egy hozzátartozó elvesztése volt. Mi a célja egy ilyen groteszk műsornak? Hova lett Máté Lévi? Miért nézik emberek, ahogy két férfi elmélkedik a halálról és tanultak -e valamit a nézők az öt részes sorozatból? A videóból kiderül.
2:09
UEFANégy góllal verte a Ferencváros vendégként a Dinamo Kijevet az Európa-ligában!
2024. november 7. 23:36

Négy góllal verte a Ferencváros vendégként a Dinamo Kijevet az Európa-ligában!

A meccs nagy részében emberelőnyben játszva, a Ferencváros a második félidőben kiütötte a Dinamo Kijevet az Európa-liga alapszakaszában. Az első pillanattól kezdve a magyar bajnok volt sokkal aktívabb, a 17. percben Dubincsak kiállítása miatt emberelőnybe is került. Óriási fölénybe került a Fradi, sorjáztak a lövések, mégis az ukránok rúgtak két kapufát fél percen belül. A szünet után a nyomasztó fölény maradt, de az FTC hátul is rendezte sorait, az 54. percben pedig a vezetést is megszerezte: Varga Barnabás bombázott a bal felső sarokba. Másfél perc múlva Zachariassen talált be, újabb tíz perc elteltével Varga ezúttal fejjel volt eredményes, majd a 76. percben a fél perccel korábban beállt Saldanha állította be a 0-4-es végeredményt, a vele együtt pályára lépett Gruber Zsombor passza után. 
2:38
Híradó100 milliárd forinttal drágulhatnak az állami irodaház-vásárlások
2024. november 7. 19:25

100 milliárd forinttal drágulhatnak az állami irodaház-vásárlások

100 milliárd forinttal drágulhatnak az állami irodaház-vásárlások, erről a 24.hu írt. Információik szerint a Dürer Parki ingatlanért a kormányközeli beruházó cég kért több pénzt. Az online lap úgy számol, a három nagy beruházás az eddigi 600 milliárd helyett 700 milliárd forintba kerülhet. A Tisza Párt elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy az állam titkos kormányhatározattal vásárol a miniszterelnök vejétől túlárazott irodákat. A Nemzetgazdasági minisztérium szerint híresztelésről van szó, amire nem reagálnak. 
2:15
HíradóA kiskereskedelmi forgalom szeptemberben 1,4 százalékkal csökkent
2024. november 7. 19:19

A kiskereskedelmi forgalom szeptemberben 1,4 százalékkal csökkent

Kevesebbet költöttek az emberek a boltokban szeptemberben, mint az azt megelőző hónapban - ez is kiderül a KSH legfrissebb adataiból. A kiskereskedelmi forgalom szeptemberben 1,4 százalékkal csökkent augusztushoz képest. A nemzetgazdasági minisztérium szerint ennek az árvíz az oka. A rossz ipari termelésről szóló adatokért pedig a német gazdaságot okolják. Azok azt mutatják, hogy tavaly szeptemberhez képest idén szeptemberre 5,4 százalékos volt a visszaesés.
2:32
Híradó410 és 420 forint között ingadozhat az euró árfolyama jövőre
2024. november 7. 19:12

410 és 420 forint között ingadozhat az euró árfolyama jövőre

7-8 százalékkal drágább lehet a karácsonyi ajándék a külföldi webáruházakból, de a belföldiek is árat emelnének a tartósan gyenge forint miatt. A boltokban például a gyümölcsök kerülhetnek többe, és várhatóan tankolás is. Az általunk kérdezett elemző szerint 410 és 420 forint között ingadozhat az euró árfolyama jövőre, miután Donald Trumpot választották az Egyesült Államok elnökének.
1:49
HíradóEgy óriási szikla okozta két magyar turista halálát tegnap Üzbegisztánban
2024. november 7. 19:00

Egy óriási szikla okozta két magyar turista halálát tegnap Üzbegisztánban

Egy óriási szikla esett kocsijukra, két magyar ezért halt meg tegnap Üzbegisztánban- erről elsőként a TELEX számolt be. Úgy tudjuk, az áldozatok egy magyar turistacsoport tagjai. Bérelt kocsival, üzbég sofőrrel Szamarkandba indultak. Tegnap délután a hegyi szakaszon egy teherautó méretű szikla esett kocsijukra. Szörnyethaltak. A Külügyminisztérium Híradónknak azt írta, már értesítették az áldozatok családjait.
2:36
HíradóA delegációk közlekedése miatt ma is több helyen volt dugó a Budapesten
2024. november 7. 18:52

A delegációk közlekedése miatt ma is több helyen volt dugó a Budapesten

Helikopterek a levegőben, mesterlövészek a tetőkön, rendőrök az utakon – hatalmas biztonsági intézkedések kísérik a budapesti diplomáciai csúcstalálkozót. A delegációk közlekedése miatt ma is több helyen volt dugó a Budapesten. A konvojok útvonalán ugyanis szakaszosan leállították a forgalmat a reptér és a belváros között. A szigorúan védett állam- és kormányfők útvonalai közül azonban nem mindegyik nyilvános – a BKK-nál ilyenkor csak az utolsó pillanatban tudják elterelni a buszjáratokat.
5:02
FókuszPogány Induló a hírnév és a túlpörgés miatt pánikbeteg lett
2024. november 7. 17:11

Pogány Induló a hírnév és a túlpörgés miatt pánikbeteg lett

Rengeteg éjszakázás, koncertek és bulik – Pogány Induló elérte a határait, a hírnév és a túlpörgés miatt pánikbetegség alakult ki nála. A rapper dalban írta meg, hogy mi történik vele, egy hét alatt több, mint egymillióan látták a videóklipjét. A 19 éves srác új fejezetet nyitott az életében, és leszámolt a démonjaival. Ráadásul sok olyan üzenetet is kap, amiben mások írnak neki arról, hogy zenéje segített nekik a pánikbetegségükkel kapcsolatban.
2:11
UEFASemmi ellenállást nem mutatott a Benfica, de így is csak 1-0-ra nyert otthon a Bayern
2024. november 6. 23:54

Semmi ellenállást nem mutatott a Benfica, de így is csak 1-0-ra nyert otthon a Bayern

A müncheni metró meghibásodása miatt negyedórás késéssel kezdődött a meccs, melyen a Bayern rögtön magához ragadta a kezdeményezést. A Benfica gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett a bajorok kapujára, a másik oldalon Harry Kane akár egymaga eldönthette volna a mérkőzést már az első félidőben, de Trubin kapus remekül védett a portugálok kapujában. Végül a tizennyolcadik német kapuralövés hozta meg a vezetést, Musiala szép gólt szerzett a 68. percben. A német rekordbajnok a játék minden elemében jobb volt, a meccsen 74 százalékban birtokolta a labdát, és végül egy gól is elégnek bizonyult a győzelemhez az ezúttal támadófocit egyáltalán nem mutató Benfica ellen. 
1:55
UEFAÚjabb kiütéses Barcelona-győzelem, Lewandowskiék ötöt számoltak a Crvena Zvezdára
2024. november 6. 23:53

Újabb kiütéses Barcelona-győzelem, Lewandowskiék ötöt számoltak a Crvena Zvezdára

Jó iramban kezdődött a találkozó, a 4. percben a hazaiak lesgólig jutottak, az első érvényes találatot viszont a vendég katalánok szerezték, Martínez Raphinha beadása után fejjel volt eredményes a 14. percben. A 26. percben egyenlített a szerb csapat, Silas tökéletes ütemben lépett ki, és szépen emelt a Barca kapujába. Félidő előtt visszavette a vezetést a Barcelona, Lewandowski egy kapufáról kipattant labdára érkezett jókor. A lengyel klasszis az 53. percben is betalált, és nem telt el két perc, amikor Raphinha is meglőtte a maga gólját, majd Fermín López már az ötödiket lőtte a szerbek kapujába. A Zvezda még szépített, de a Barcelona újabb meggyőző sikert aratva 5-2-re nyert, immár 15 lőtt góljával messze a legeredményesebb csapat négy kör után. 
2:28
UEFAA Feyenoord vendégeként szerezte meg első győzelmét a Salzburg
2024. november 6. 23:50

A Feyenoord vendégeként szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Az első három meccséből kettőt megnyerő Feyenoord egyértelmű esélyesként fogadta azt a Salzburgot, mely eddig gólt sem szerzett, és mindhárom mérkőzését elveszítette. Ehhez képest az osztrákok szerezték meg a vezetést az első félidő ráadásában Konate góljával. A hollandok a mezőnyben valamivel jobbak voltak, ám a második játékrészben is a vendégek találtak be, a 20 éves elfántcsontparti Konate második góljával megduplázták előnyüket. A 79. percben a hazaiak emberhátrányba kerültek, egy perc múlva mégis szépítettek, míg a másik oldalon nem sokkal később Konate szerezhette volna meg harmadik gólját, de büntetője a kapufán csattant. Guindo aztán csak meglőtte csapata újabb találatát, így a Salzburg végül 3-1-re nyerni tudott. 
1:35
UEFATovább menetel a Brest, ezúttal Prágában győzött
2024. november 6. 23:43

Tovább menetel a Brest, ezúttal Prágában győzött

A Sparta Praha 4, a Brest 7 ponttal várta a negyedik kört, tehát egy esetleges győzelem bármelyik csapatot kedvező helyzetbe hozhatta a továbbjutásért folytatott harcban. Kezdetben a csehek birtokolták többet a labdát, de lassanként a franciák átvették az irányítást, és az első gólt is ők szerezték Fernandes révén a 37. percben. Hatalmas különbség kezdett kirajzolódni a csapatok között, de a második gól csak a 80. percben született meg, Kairinen a saját kapujába talált. A 92. percben Olatunji már csak kozmetikázni tudta az eredményt, a Brest 2-1-re győzött, és négy forduló után a negyedik helyen áll.
2:15
UEFAStuttgartban nyert az Atalanta, az olasz csapat még mindig nem kapott gólt a BL-ben
2024. november 6. 23:37

Stuttgartban nyert az Atalanta, az olasz csapat még mindig nem kapott gólt a BL-ben

Mindkét csapatnak nagy szüksége volt a három pontra, így jó mérkőzésre volt kilátás. Ehhez képest az első félidőben a két csapat játékosai alig próbálkoztak kapuralövéssel, az Atlanta többet birtokolta a labdát, de a Stuttgart valamivel veszélyesebb volt. Szünet után változott a kép, a németek többet passzoltak, viszont az olasz együttes játszott sokkal veszélyesebben, és Lookman az 51. percben meg is szerezte a vezetést az Atalantának. A győzelmet két perccel a rendes játékidő letelte előtt Zaniolo biztosította be, az olaszok így 2-0-ra nyertek idegenben.
2:25
UEFAVégigtámadta a meccset a PSG, de az utolsó pillanatban az Atlético nyert Párizsban
2024. november 6. 23:28

Végigtámadta a meccset a PSG, de az utolsó pillanatban az Atlético nyert Párizsban

Az első pillanattól kezdve a hazaiak voltak aktívabbak, fölényük a 14. percre góllá is érett, Zaire-Emery lőtt Oblak kapujába. Négy perccel később, Molina góljával egyenlített az Atlético. A gyors gólváltás után is egykapuztak a párizsiak, szinte csak náluk volt a labda, sokat lőttek kapura, a spanyol csapat a kontráiban bízott. A francia együttes többször is megnyerhette volna a meccset, ám ezt az utolsó pillanatban mégis az Atlético tette meg, a 93. percben Griezmann passzából Correa alakította ki a végeredményt. A találkozón a PSG 22-szer lőtt kapura, a vendég spanyol csapat mindössze négyszer, mégis nyerni tudott.
2:04
UEFAEgy balszerencsés kezezés okozta az Arsenal vesztét Milánóban, egy büntetővel nyert az Inter
2024. november 6. 23:22

Egy balszerencsés kezezés okozta az Arsenal vesztét Milánóban, egy büntetővel nyert az Inter

Nagy lendülettel kezdett az Inter, Dumfries már a 2. percben a felső lécre bombázott, majd Calhanoglu lőtt alig mellé. A folytatásban az Arsenal is eljutott az olaszok kapujáig, de az első játékrész hosszabbításában így is az Inter szerzett vezetést, egy kezezés után megítélt tizenegyest Calhanoglu értékesített. Szünet után az angol csapat gyorsított a játékán, Havertz révén helyzetekig, sőt, ziccerig is eljutott, de gólt nem sikerült szereznie. Az Inter 1-0-ra győzött, és továbbra is kapott gól nélkül áll a BL-ben, míg az Arsenalnak az első bekapott gól egyszersmind az első vereséget is jelentette.
2:09
UEFAElőször nyert a Sahtar, a Young Boys továbbra is pont nékül áll, de legalább már szerzett gólt
2024. november 6. 23:00

Először nyert a Sahtar, a Young Boys továbbra is pont nékül áll, de legalább már szerzett gólt

A Sahtar kezdeményezett többet, de szűk félóra után mégis a svájci csapat szerezte meg a vezetést Imeri góljával. Négy perccel később a volt ferencvárosi Zubkov egyenlített. Az ukránok lendületben maradtak, és még a szünet előtt fordítottak is, Szudakov volt eredményes a 41. percben. A második félidőben az eredmény már nem változott, a Sahtar a negyedik fordulóban megszerezte az első győzelmét és négy ponttal áll, míg a Young Boys az első idei BL-gólját szerezte a meccsen, de továbbra is pont nélkül áll, 1-11-es gólkülönbséggel.