Legfrissebb tartalmak

2:17
Híradó
2023. március 30. 18:57

Katonai helikopterrel érkezett a török földrengés helyszínére Novák Katalin

A saját szemével láthatta Novák Katalin köztársasági elnök, hogy milyen pusztítást okozott a földrengés Törökországban. Látogatásának második napján katonai helikopterrel mutatták a területet, ahol jelentős károkat okozott a februári földmozgás. Találkozott azzal az ötéves kisfiúval is, akit magyar mentőcsapatok 5 nap után szabadítottak ki a romok alól. 
2:22
Híradó
2023. március 30. 18:50

Polt Péter: Völner Pál azért van szabadlábon, mert nem állnak fenn letartóztatásának speciális okai

Polt Péter szerint nem igaz, hogy az ügyészség politikailag motiváltan, az ügyeket szelektíven és törvénysértő módon kezeli. A legfőbb ügyészt tegnapi éves meghallgatásán ellenzéki képviselők órákon át kérdezték korrupciós ügyekről a parlamentben. Völner Pálról például azt mondta: azért van szabadlábon, mert nem állnak fenn a letartóztatásának speciális okai, Varga Judit meghallgatásáról pedig majd a bíróság dönt.
1:47
Híradó
2023. március 30. 18:48

A kormány úgy mentené meg a közpénzből milliárdokért felújított kastélyokat, hogy magánkézbe adják, a DK szerint elherdálják a közvagyont

A kormány szerint úgy menthetik meg a köz javára az uniós milliárdokból felújított kastélyokat, ha magánkézbe adják őket – ezt mondta Híradónknak az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Csepreghy Nándor. Végleges döntés még nincs. A DK szerint a kormány elherdálja a közvagyont, mindent visznek, ami mozdítható.
2:52
Híradó
2023. március 30. 18:47

„A húsvéti húskészítmények egyfajta vevőmágnesként szolgálnak”, de az előállítás költségét sem fedezik

Majdnem kétszer annyiba kerül a tojás, sonkához viszont a tavalyinál is olcsóbban juthatnak a vevők. Egymás után hirdettek húsvéti árengedményt a nagy áruházláncok, átlagosan 20-30 százalékos kedvezményt adnak húsvéti termékekre. A gyártók viszont azt mondják, csak vevőmágnesként szolgálnak, és valójában még az előállítás költségét sem fedezik az akciós árak.
1:49
Híradó
2023. március 30. 18:38

Temetés, hotelszámla közpénzből – felfüggesztett börtönt kapott a Szombathelyi Médiaközpont volt igazgatója

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Szombathelyi Médiaközpont egykori igazgatója, mert a vád szerint céges bankkártyával fizette ki édesanyja temetését, közpénzből fizetett hotelszámlákat, és olyan kiküldetéseket is kiszámlázott, amelyek meg sem történtek. Az ítélet nem jogerős, a volt igazgató azt mondja, fellebbezést tervez. 
1:55
Híradó
2023. március 30. 18:36

Vagyonelkobzást kértek a férfira, aki nem adta vissza a kertbe átrúgott focilabdákat

Nem adta vissza a szomszédnak a kertbe átrúgott focilabdákat, vádat emeltek egy férfi ellen. Az öt márkás labda egy hajdúsámsoni nyugdíjas asszony veteményesében landolt. A vád szerint neki segített a ház körül a vádlott, ő szedhette össze a focilabdákat, amiket kérésre sem adott vissza a szomszédnak, aki ezért feljelentette. Most vagyonelkobzást kértek rá, és próbára bocsájthatják.
4:41
Híradó
2023. március 30. 14:30

Csepreghy Nándor: Most az a kérdés, hogy van-e pénz megtankolni a Volán buszait

Lázár János államtitkára mindezt arra mondta, hogy megjelent a hír: a tárca lefújja a Nyugati Pályaudvar felújítását, ami miatt Vitézy Dávid élesen bírálta Lázárt. Csepreghy szerint azonban ők nem fújtak le semmit, csak a Nyugati és a Déli Pályaudvart összekötő alagutat, mert akkor, amikor az a kérdés, hogy jut-e mindenhova busz, és azt meg tudják-e tankolni, akkor nem lehet ilyen drága beruházásra költeni. Fontos kérdés, hogy a magyarok „Excel-táblázatokban jól kinéző terveket” vagy valamit meg is valósító politikusokat akarnak látni – jelentette ki egyebek mellett Csepreghy Nándor közlekedési államtitkár a Portfolió konferenciáján.