Tudomány-Tech

A politikai hirdetések betiltását fontolgatja a Facebook

rtl.hurtl.hu

2023. március 30. 15:38

Nehéz lenne megfelelni a szabályozói akaratnak, ezért állítólag már az is szóba került, hogy fekete listára tesznek minden fizetett kampányhirdetést. 

A Facebook és az Instagram anyavállalata (Meta) a politikai hirdetések teljes betiltását fontolgatja Európában, mert tart attól, hogy nehéz lenne alkalmazkodni az új uniós kampánytörvényekhez – írja a Guardian.

Brüsszelben olyan szabályok kerültek az asztalra, amelyek nagyobb fokú átláthatóságot várnának el a Metához és a Googlehez hasonló technológiai óriáscégektől: nyilvánosságra kellene hozniuk, pontosan kik állnak az egyes politikai hirdetések mögött, valamint további adatokat arról, hány emberhez jutnak el a kampányreklámok.

Mark Zuckerberg, a Meta alapítója és a cég vezetése aggódik, mert a politikai hirdetések kategóriája egy nehezen behatárolható fogalom, így a szabályoknak is nehéz lenne megfelelni.

Ezért fontolóra vehetik, hogy inkább tiltólistára tesznek minden fizetett politikai hirdetést.

Fontos kiemelni, hogy a techóriás egyébként nem esne el sok pénztől a lépéssel, hiszen a cég bevételeinek elenyésző hányadász teszik ki ezek a tartalmak: az Insider Intelligence adatai szerint a politikai reklámok 2019 és 2020 között mintegy 800 millió dollárt hoztak az USA-ban, ami a teljes reklámbevételük kevesebb mint 1 százaléka.  

A céget régóta érik bírálatok célzott politikai hirdetések, álhírek és dezinformációk terjesztése miatt. A Facebook korábban felhasználók millióinak személyes adatait adta át adott a Cambridge Analytica brit politikai tanácsadó cégnek, majd a megszerzett adatokat Donald Trump választási kampányához használta fel, ami hozzájárult az elnök győzelméhez.

A Meta kezdetben ellenállt a szabályozói nyomásnak, később azonban hozott lépéseket az átláthatóság terén, 2020-ban pedig az amerikai választások előtt átmenetileg felfüggesztette a kampányhirdetéseket az oldalon.

Nyitókép: John G. Mabanglo / MTI / EPA 

#Tudomány-Tech#facebook#meta#politikai reklám#hirdetés#betiltás#mark zuckerberg#európai unió