Akár két évvel tovább élhetnek, akik rendszeresen csinálják ezt

rtl.hu

2026. szeptember 25. 9:00

Egy jó könyv nemcsak kikapcsolhat és kiszakíthat a hétköznapokból. Egy több mint 3600 ember adatait vizsgáló kutatás szerint a rendszeres könyvolvasás a hosszabb élettel is összefügghet – és már napi nagyjából fél óra mellett is kimutatható volt a kapcsolat.

Van, aki elalvás előtt olvas néhány oldalt, más órákra képes eltűnni egy regényben. A könyvek hatását általában a kikapcsolódással, a tudással vagy a képzelőerővel kötjük össze, egy amerikai kutatás azonban ennél jóval meglepőbb összefüggést talált.

A Yale Egyetem kutatói 3635, ötven év feletti ember olvasási szokásait vizsgálták, majd akár 12 éven keresztül követték őket. A résztvevőket aszerint is csoportosították, hogy egyáltalán nem olvastak könyvet, hetente legfeljebb 3,5 órát töltöttek vele, vagy ennél is többet.

A rendszeresen olvasóknál alacsonyabb volt a halálozás kockázata

Az eredmények szerint a könyvolvasók körében a 12 éves követési idő alatt alacsonyabb volt a halálozás kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem olvastak könyvet. A legtöbbet olvasó csoportnál 23 százalékkal, a középső csoportnál 17 százalékkal alacsonyabb kockázatot mértek. A kutatók többek között az életkort, az egészségi állapotot, az iskolázottságot, az anyagi helyzetet és a depressziót is figyelembe vették az elemzésben.

A könyvolvasók és a nem olvasók között az egyik elemzésben 23 hónapos túlélési különbség mutatkozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha valaki elkezd olvasni, automatikusan közel két évvel tovább fog élni. A vizsgálat megfigyeléses kutatás volt, vagyis kapcsolatot mutatott ki, közvetlen ok-okozati összefüggést nem bizonyított.

A magyar felnőttek mindössze 15 százaléka olvas hetente
A magyar felnőttek mindössze 15 százaléka olvas hetente

Úgy tűnik, nem mindegy, mit olvasunk

A kutatás egyik legérdekesebb eredménye, hogy a könyvek olvasása erősebb összefüggést mutatott a hosszabb élettel, mint az újságok és magazinok olvasása.

A kutatók egyik lehetséges magyarázata a mély olvasás lehet. Egy hosszabb történet követése tartós figyelmet kíván, kapcsolatokat teremtünk a szereplők és események között, következtetéseket vonunk le, és folyamatosan dolgoztatjuk az elménket. A vizsgálatban a kognitív működés részben közvetítette az olvasás és a túlélés közötti kapcsolatot.

A kutatás tehát nem recept a hosszú életre, de jó hír azoknak, akik esténként szívesebben nyúlnak egy könyvért, mint a telefonjukért. És azoknak is biztató lehet, akik most alakítanának ki olvasási rutint: nem feltétlenül kell órákat tölteni egy könyv fölött ahhoz, hogy az olvasás rendszeres szokássá váljon.

Fotó: Pexels/RF Studios

 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!