Adott főszerepet Julia Robertsnek és egy pornósztárnak is – Steven Soderbergh ezúttal visszatért a vetkőző férfiakhoz

Kezdjük ott, hogy 26 évesen besétált Cannes-ba, majd kisétált a fesztivál fődíjával. Steven Soderbergh nem kártyán nyerte el az Arany Pálmát, mint azt Rejtő Jenő hősei tennék, hanem a zsűri igen bölcs döntése révén: 1989-ben az amerikai fiatalember Szex, hazugság, videó című filmjét találták a mezőny legjobbjának. Egy kis amerikai független filmet, abban az időben, amikor az „amerikai” és a „független” szókapcsolat még távolról sem hordozta magában azt a cool faktort, amely később olyan ellenállhatatlannak bizonyult. 

Hála a Szex, hazugság, videónak, amelynek hőse nőismerősei szexuális tárgyú vallomásait veszi videóra, az amerikai független film Hollywood által is komolyan veendő (vagyis profittal kecsegtető) tényezővé kezdett válni. Soderbergh természetesen maga írta a forgatókönyvet, sőt a vágást sem adta ki a kezéből. 

Egyszemélyes filmkészítő kommandója később az operatőri munkát is magáévá tette, aki Peter Andrews operatőrt keresné, ne lepődjön meg, ha Steven Soderbergh szól bele a telefonba. 

Az amerikai független filmes legendáriumba tartozik az is, hogy Soderbergh saját bevallása szerint nyolc nap alatt körmölte le a forgatókönyvet, miközben épp keresztben átszelte Amerikát. Ami legalább olyan szép történet, mint Tarantino sztorija arról, hogy egy amszterdami csatornára néző szobában kezdte írni a Ponyvaregényt. 

Szép, szép, de Hollywoodot nem a sztorik, hanem a számok hatották meg. A Szex, hazugság videó aprópénzből készült, olyan apróból (1,2 millió dollárból), amiből legfeljebb egy fél Aranybullát lehetne kigazdálkodni, de meg sem állt a 36 millió dolláros bevételig. 

Kötelező bukdácsolás

Pazar kezdés, és ahogy a neves filmkritikus, Roger Ebert a függetleneket propagáló Sundance Filmfesztiválra célozva megjegyezte:

Soderbergh lett a Sundance-generáció poszterfiúja. 

Na és mit lépett erre a Sundance-generáció poszterfiúja? 

Az elkövetkező években sokat tett azért, hogy számos múlt- és jövőbeli társához hasonlóan megmaradjon egyfilmes csodának. A függetlenségét semmi áron fel nem adó filmrendező először Kafkába vágta fejszéjét, és Jeremy Ironsszal játszatta el a nagy írót, aki hol Prágában, hol a saját művei világában futkos ide-oda egyre zaklatottabban. 

A legjobb, amit az 1991-ben bemutatott Kafka kapott, néhány elnéző kritikusi hümmögés volt (ígéretes, ígéretes, de lesz ez még jobb is!), a végeredmény azonban tipikus második filmes kudarcnak bizonyult: nem először és nem utoljára történt meg, hogy egy ambícióktól fűtött, fényesen induló tehetségnek senki nem akarta vagy merte megmondani, hogy talán nem ezt, vagy nem így kéne. Soderbergh még néhány évig a maga ásta gödörben tartózkodott , amiből csak 1998-ra sikerült kikecmeregnie. 

George, Julia és a többiek

A kilencvenes évek közepére „Detroit Dickense”, vagyis Elmore Leonard alvilági történetei ismét divatba jöttek Hollywoodban: a Szóljatok a köpcösnekhez és Tarantino Jackie Brownjához is Leonard egy-egy regénye adta az alapot, és ha egy üzlet beindul… 

Nos, ez az üzlet még egy ideig szépen virágzott, nem utolsó sorban a Mint a kámfornak is köszönhetően. 

Nemcsak Soderbergh volt az, akinek nagyon kellett már egy film, amire rajta és szűk baráti körén túl más is kíváncsi, de a Batman és Robinban épp leszerepelt George Clooney-ra is igencsak ráfért valami filmszerű alkotás, amiben színészként komolyan vehető. 

Ennél jobban nem is alakulhatott volna rendező és színész egymásra találása: az őt üldöző rendőrnőbe (Jennifer Lopez) belehabarodó bankrabló szerepében Clooney élete legjobb alakítását nyújtotta, Soderbergh pedig megtalálta azt a vékony mezsgyét, ami az amerikai független filmek szerzői vagánysága és a nagy hollywoodi produkciók lekerekített, kommersz világa közt vezet. Jobb időkben legalábbis mindenképpen, és a kilencvenes évek közepe-vége az ilyen jobb idők közé tartozott.

Soderbergh hamarosan a világ urának mondhatta magát, persze ilyesmire sosem vetemedett volna (ez James Cameron asztala), inkább udvariasan átvette az Oscart a Traffic megrendezéséért, de előtte meg kihozta élete legjobb alakítását Julia Robertsből az Erin Brockovichban. 

Soderbergh kétszer egymás után is ötösre vizsgázott: az ember, aki Oscar-díjhoz segítette Julia Robertset a hihetetlen, de igaz ügyvédtörténetek sztárokat vonzó műfajában, a Trafficben pedig olyan biztos kézzel fűzte össze a drogkereskedelem elleni harc kisebb-nagyobb epizódjait, hogy az már-már eredetinek hatott. 

Clooney–Soderbergh-paktum 

Rendezői Oscarjával a kezében Soderbergh elérkezettnek látta az időt, hogy a saját lábára álljon: így született meg Clooney-val közös vállalkozása, a Section Eight, amellyel a cégtársak egyedülálló pozíciót vívtak ki maguknak Hollywoodban. Elkészítették az Ocean’s-sorozatot, az anyagi siker pedig kellő mozgásteret adott ahhoz, hogy a szívügyeiket is megvalósíthassák. 

Clooney rendezni kezdett, nem is akármilyen eredménnyel, Soderbergh pedig hol Christopher Nolant és más tehetségeket segítette munkához (Nolan neki köszönhette, hogy megrendezhette az Álmatlanságot), hol kedvére kísérletezgetett.

Három-négy évente pedig összeálltak egy-egy újabb Ocean’s-filmre, hogy a cechet álló Warner stúdió is boldog legyen.

Clooney ez idő alatt begyűjtött egy mellékszereplői Oscart (a Sziriana című filmért), illetve egy főszereplői (Michael Clayton) és egy rendezői jelölést (Jó estét, jó szerencsét!). Mindhárom filmnek Soderbergh volt a producere. Ha felróható valami e csodálatos együttműködésnek, az csak a 2002-es Solaris lehet. 

Igaz, ez nem a saját produkciójuk, hanem James Cameron projektje volt, de senki sem tartott pisztolyt a fejükhöz, maguk keresték a bajt. Bár Soderbergh égre-földre esküdözött, hogy ő nem Tarkovszkij klasszikusát csinálja újra, hanem Stanisław Lem regényét viszi filmre, így is nagy pofára esésnek bizonyult a kísérlet. 

A lengyel szerzőt sem sikerült meghatniuk. Más-más okból ugyan, de Lem egyaránt utálta Tarkovszkij adaptációját és Clooney-ék hollywoodi próbálkozását.

Válás viszontagságokkal 

Állítólag egyetlen rossz szó sem hagyta el a felek száját, amikor a Section Eight beszűntette működését. Nem kizárt, hogy Clooney és Soderbergh valóban barátságban mondtak búcsút egymásnak, ámbár ez Hollywoodban szokatlan jelenség. 

Az ok: Clooney a rendezés felé fordult, Soderbergh pedig ment volna a saját feje után. Ment is: Che Guevara életéről egy több mint négy óra hosszú (végül két részben bemutatott), spanyolul beszélő filmben emlékezett meg, levezetésképpen pedig nagyon kis pénzből nagyon kis filmet forgatott egy nagyon nagy városban dolgozó call girl mindennapjairól. A Girlfriend Experience (Barátnő rendelésre) leginkább azért híresült el, mert Soderbergh, az örök kísérletező Sasha Grey pornósztárra osztotta a főszerepet. 

Kilenc évvel a pandémia kitörése előtt elkészítette a Fertőzés című filmet, amelyben egy globális járvány szedi több tízmilliónyi áldozatát. Ma már tudjuk, Soderbergh a jövőbe látott, és a maga idejében mérsékelt sikert arató film a Covid19-világjárvány időszakában másodvirágzásnak indult. Soderbergh filmjében Matt Damon, Kate Winslet és Gwyneth Paltrow is szerepelt, de a főszerep a rettegett vírusnak jutott. 

A rendező a következő filmjeit is telepakolta sztárokkal, de különösebb megrázkódtatást sem A bűn hálójában (Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Channing Tatum, Michael Douglas, Antonio Banderas), sem a Mellékhatások (Rooney Mara, Channing Tatum, Jude Law, Catherine Zeta-Jones) nem okozott, és a Logan Lucky is inkább csak a benne szereplő sztárokat (Daniel Craig, Channing Tatum, Adam Driver) szórakoztatta. 

Bár Hollywoodban nem érdemes semmin se meglepődni, mégis kevesen gondolták volna, hogy ebből az időszakból az egyszeri kitérőnek indult Magic Mike bizonyul a legtartósabb sikernek. Olyannyira, hogy a férfisztriptíz sztárjainak világában játszódó és Channing Tatum izomzatára épülő film már a harmadik részénél tart: a második epizódót ugyan Soderbergh kihagyta, de a harmadikra – talán némi meglepetésre – visszatért. 

Igaz, a visszatérés visszatérő eleme a pályafutásának: miután megrendezte A sebész című, remek századfordulós kórházsorozatot és Liberace életéről is forgatott egy minisorozatot, bejelentette, hogy kész, ennyi volt, végképp elege lett Hollywoodból, visszavonul. 

Majd olvasgat, festeget és kedvenc bolíviai brandyjének népszerűsítésével foglalkozik. 

Négy évig bírta. 

2017-től újra forgat, megállás nélkül ontja a filmeket. Jobbakat, kevésbé jókat, de még egy közepes Soderbergh-rendezés is messze a hollywoodi átlag felett van.

Nyitókép: George Clooney és Steven Soderbergh – Fotó: Evan Agostini/Getty Images