Sport

„Kidobott pénz, túlértékelt, menjen modellnek” – mi ez a sok indulat Szoboszlai Dominik körül?

Dévai LászlóDévai László

2024. május 18. 11:15

Talán soha nem született még annyi cikk a magyar bulvársajtóban focistáról, mint amennyi az elmúlt egy évben Szoboszlai Dominikról. A magyar válogatott csapatkapitányának teljesítménye a szezon második felében visszaesett, a hazai lapok egy része pedig könyörtelenül lecsapott rá, és a kommentelőktől is kap hideget-meleget. De vajon tényleg olyan rossz szezont zárt, mint ami ezekből a megnyilvánulásokból kitűnik? Erről kérdeztük az RTL BL-kommentátorát, Haraszti Ádámot.

Szoboszlai Dominik 2023 nyarán az angol Premier League-ben szereplő Liverpoolba igazolt. A vörösök nem kevesebb, mint 70 millió eurót (átszámítva 26 milliárd forintot) fizettek a német Lipcsének, ezzel ő lett minden idők legdrágább magyar játékosa. A magyar válogatott csapatkapitánya 2028-ig írt alá Liverpoolban.


Szoboszlai ráadásul Klopp edzőségének 4. legdrágább igazolása, így mind a szurkolók, mind a szakmai stáb tagjai nagy elvárásokat támasztottak a magyar középpályással szemben. Szoboszlai ezeknek az elvárásoknak a szezon első felében nem csak hogy megfelelt, de túl is szárnyalta azokat. A Liverpool első hazai bajnoki találkozóján a Bournemouth ellen a meccs embere lett, gólpasszt adott és büntetőt harcolt ki. (A kiharcolt büntetőt 0:50-től, a gólpasszt érő kapuralövést pedig 1:25-től lehet megnézni a mérkőzés összefoglalójában, amit ezen a linken lehet elérni.)

Jobb kezdést meg sem álmodhatott volna magának, az első tíz meccsén végig a pályán volt, hétszer nyertek és mindössze csak egyszer kaptak ki.

Ezután a Liverpool edzője, Jürgen Klopp elkezdte a meccsek végén lecserélni, de a 2023-as év így is jól sikerült neki,19 bajnokin 1531 percet játszott, vagyis nagyjából 80 percet töltött a pályán mérkőzésenként. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a Ligakupában és az Európa Ligában is szerepet kapott, a magyar játékos pedig mindkét sorozatban betalált. 


Szoboszlai Dominik minden sorozatot figyelembe véve összesen 24 tétmérkőzésen négy gólt és két gólpasszt jegyzett, a meccseken jó részén veszélyesen játszott, harcos volt, sokat robotolt, nem véletlen, hogy rövid idő alatt belopta magát a szurkolók szívébe.

Sokan máris az

az új Gerrardot látták benne, aki nemcsak gólokat tud rúgni vagy előkészíteni, de ha kell, képes felszántani a pályát is.

Szoboszlait időközben itthon világsztárnak kiáltották ki, az idény első felében sajtó még arról is cikkezett, ha a Liverpool edzésén volt egy jó megmozdulása, vagy kivágott egy sprintet. 2023-ban megválasztották az év sportolójának, az RTL az Év Emberének is jelölte:


2024 azonban már nem kezdődött túl jól számára, a Newcastle United elleni bajnokin 64. percben sérülés miatt le kellett cserélni, kiderült, hogy combhajlító-izomsérülést szenvedett. Szoboszlainak egy hónapot kellett kihagynia, majd góllal tért vissza, de két meccs után újra lesérült.

A visszatérése óta láthatóan nem találja a régi formáját, 13 bajnokin csak 571 percet játszott, ez átlagban 44 percet jelent meccsenként. A szezon végére Jürgen Klopp már csak a cserepadon számított rá, az elmúlt öt Premier League-mérkőzésén összesen 90 percet töltött a pályán.

Mennyből a pokolba?

Ez három cikk a kormányközeli Origótól és Riposttól származik. A cikkek az elmúlt hetekben készültek, akkor, amikor a magyar válogatott csapatkapitánya lényegében csak perceket játszott a Liverpoolban. 

Amióta Szoboszlai Liverpoolban játszik, az oldalak ontják magukból a vele kapcsolatos híreket. Ahogy a magyar középpályás játéka visszaesett, a rajongás átváltott agresszívan negatív bulvártempóba.

A cikkek és a rájuk reagáló hozzászólások hangulatából az szűrhető le, hogy hiába lett Puskás óta a legismertebb magyar focista Szoboszlai, a kommentelők egy meghatározó része egy rossz félszezon után ellene fordult, a leggyakoribb minősítéseik szerint túlértékelt játékos, aki nem éri meg azt a pénzt, amit fizettek érte.  

Összességében elmondható, hogy magyar futballistával talán még nem foglalkozott annyit a hazai sajtó, mint Szoboszlai Dominikkal, és ebben benne vannak azok a cikkek is, amik a jelenlegi helyzetét „pokolként” írják le. A Bors rövid összefoglalója szerint „döbbenet, ami Szoboszlaival történt a Liverpoolban”, de azt is levezetik, hogy hogyan jutott a „mennyből a pokolba”.

Mi lesz az Eb-n?

Megkérdeztük Haraszti Ádámot, az RTL Bajnokok Ligája közvetítéseinek kommentátorát, hogy tényleg olyan rosszul sikerült-e Szoboszlai Dominik első liverpooli szezonja, illetve hogy ez az állítólagos teljesítményromlása mennyire nyomja majd rá a bélyegét válogatottbeli szereplésére.

Haraszti Ádám a kommentelői közhangulattal ellentétben nem ítéli gyengének Szoboszlai Dominik első angliai szezonját, szerinte a magyar válogatott csapatkapitánya Lipcsében bőven megmutatta, hogy megérett a szintlépésre, igaz, azt már kevesen gondolták volna, hogy az átigazolás után egyből a Liverpool kezdőjében találja majd magát. A kommentátor azzal sem ért egyet, hogy akkor kezdődött a játékos formahanyatlása, amikor elkezdték a meccsek közepén, végén lecserélni.

Ha egy játékos a Liverpoolban játszik, akkor azzal tisztában kell lennie, hogy ezen a szinten egyszerűen nem lehet mindig kezdőben lenni. Tökéletes fizikai és egészségügyi állapot szükségeltetik hozzá, lényegében a világsztárok elitjéhez kell tartozni

– mondja Haraszti Ádám, majd hozzáteszi, hogy a vörösöknél Mohamed Szalah, Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold és a kapus Alisson Becker azok, akik nagyjából mindig kezdenek a csapatban, ha egészségesek.

Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy Szoboszlaival nem számoltak komolyan a Liverpoolnál, épp ellenkezőleg: a szezon elején ha kellett, akkor pihentették a fontosabb meccsek előtt, az Európa Ligában például ezért is játszott kevesebbet, mert úgy voltak vele, hogy azokat a mérkőzéseket megoldják tartalékosan is. Haraszti szerint tanulságos Alexis Mac Allister esete is, aki szintén nagy igazolásként, ráadásul világbajnokként érkezett a kerethez, ennek ellenére nem játszott több meccsen, mint Szoboszlai.

Mindenképpen értékelendő, hogy egy magyar játékos ilyen sok lehetőséget kapott ezen a szinten az első szezonban. Szoboszlai attól nem lett rosszabb játékos, hogy a szezon végén volt pár mérkőzés, amin kevesebbet játszott

– teszi hozzá Haraszti Ádám, aki arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a Bors a szezon végi összefoglalójában „pokolnak” nevezte Szoboszlai jelenlegi helyzetét, jót derülve azt mondta, hogy

futballistának ne legyen pokolibb élménye annál, mint hogy a Liverpoolban a kispadról kell beszállnia egy angol bajnoki mérkőzésbe, nagyon szívesen lennék én is ebben a pokolban.

Haraszti szerint az, hogy a szezon végén Szoboszlai kevesebbet lépett pályára, pont jól jön az Eb-re készülő magyar válogatottnak. Egész szezonban lényegében hetente két meccset játszott a Liverpool, ez brutális terhelés. Ez is közrejátszhatott a sérülésénél, ami nem volt szerencsés, viszont így sokkal kipihentebben tud majd az eb-re koncentrálni, ami mindenképp jó hír a szurkolók számára – tette hozzá a kommentátor.

Nyitókép: MTI / EPA / Adam Vaughan

#Sport#szoboszlai dominik#liverpool#szurkolók#Bulvár#RIPOST#bors#origo#foci#foci-eb#ma

Címlapról ajánljuk