Külföld

Harry herceg egyedül ment Londonba, és megható beszéddel emlékezett a királynőre

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 7. 21:41

Elmondta, hogy tavaly azért nem tudott részt venni egy gálán, mert meghalt a nagymamája.

Harry herceg az Egyesült Királyságba látogatott a WellChild Awards-gálára, de ismét a felesége nélkül utazott az országba. A WellChild Awards a súlyosan beteg gyermekeket és családjaikat ünnepli. 

Úgy tudni, hogy a hercegnek „nem lesz ideje” meglátogatni a családját, de a gálán elmondott beszédében megemlékezett tavaly elhunyt nagymamájáról, II. Erzsébet királynőről. 

A zsúfolásig megtelt teremben a herceg arról beszélt, hogy „mint tudják, a legutóbbi díjátadón nem tudtam részt venni, mivel a nagymamám elhunyt”.

Mint azt önök is tudják, ő lett volna az első, aki ragaszkodott volna ahhoz, hogy mégis eljöjjek, és önökkel legyek ahelyett, hogy hozzá menjek. Ezért tudom, hogy most, pontosan egy évvel később ma este mindannyiunkra letekint, örül annak, hogy együtt vagyunk, és továbbra is egy ilyen hihetetlen közösséget állítunk reflektorfénybe

– mondta Harry. 

Sussex hercege a beszéd után mosolyogva fogott kezet a díjazottakkal és a ceremónia résztvevőivel. Az ünnepség előtti fogadáson a gyerekeket és a családjaikat köszöntötte, közel egy órán keresztül pacsizott és játszott velük, majd örömmel vette át a neki készített Belfast Giants-mezt.

Harry 2007 óta dolgozik a WellChild védnökeként, és szinte mindig részt vesz az évente megrendezett eseményen. Az elmúlt években feleségét, Meghan Markle-t is magával vitte, tavaly azonban a királynő halála átírta a forgatókönyvet. 

A herceg egyébként időt szakít rá, hogy minden egyes győztessel beszélhessen, akár egy videóhívás során is. A Mirror tudósítása szerint bocsánatot kért egy Henry nevű fiútól, amiért tavaly nem tudott személyesen találkozni vele. Azt is elmondta neki, hogy névrokonok. 

Az én nevem is Henry. De mindenki Harrynek hív. Fogalmam sincs, miért.

Nyitókép: REUTERS/Toby Melville

#Külföld#harry herceg#meghan markle#egyesült királyság#wellchild awards#díjátadó#beszéd#ii. erzsébet királynő#erzsébet királynő

Címlapról ajánljuk