Külföld

Szándékosan fertőződnek meg koronavírussal kínai fiatalok

rtl.hurtl.hu

2023. január 6. 14:11

Nem tartanak a tünetektől, utazási szokásaikon viszont nem akarnak változtatni. Az idősek nagyobb veszélyben lehetnek.

A vitatott zero-covid politika visszafordításának utolsó lépése vasárnap érkezik el Kínában: megnyitják a határokat a nemzetközi utazás előtt. A tömeges tesztek, a szigorú karantén és az átfogó lezárásával kapcsolatban a BBC cikke szerint az idősebbek, illetve idős családtaggal élők óvatosak. A lapnak nyilatkozó fiatalok azonban másképp gondolkodnak. Néhányan azt mondták a BBC-nek, hogy önként teszik ki magukat a fertőzésnek.

Egy oltatlan, 27 éves sanghaji programozó is önként tette ki magát a vírusnak.

Mert nem akarom megváltoztatni a nyaralási terveimet

 – magyarázta, hozzátéve: ha szándékosan fertőződik meg, biztos lehet benne, hogy felépül és nem kapja el újra a vírust  nyaralás alatt. A fiatalember nem számított a fertőzéssel járó izomfájdalmakra, de azt mondta: a tünetek nagyrészt a várakozásoknak megfelelően alakultak. Egy másik sanghaji lakos, egy 26 éves nő a BBC-nek azt mondta, hogy meglátogatta pozitív tesztet produkáló barátját, hogy ő is elkapja a koronavírust. Felépülése azonban nehéz volt:

Azt hittem, olyan lesz, mint egy megfázás, de sokkal fájdalmasabb volt.

Egy állami cégnél dolgozó, az északi Jiaxingban élő 29 éves nő nagyon megörült, amikor meghallotta, hogy az ország határai újra megnyílnak. Izgatottan várja, hogy újra elutazhasson Kína más részeire, hogy koncertekre járhasson. „Nevetséges volt az élet, amikor a menedzseremtől kellett engedélyt kérnem az utazáshoz. Csak azt akarom, hogy az életem visszatérjen a normális kerékvágásba” – mondta. 

De aggódom az idősek miatt

– tette hozzá.  Amikor a nagyapja megbetegedett, nem volt hajlandó kórházba menni, még akkor sem, amikor az állapota rosszabbra fordult. A túlterhelt kórházakról és krematóriumokról szóló jelentések pedig csak fokozzák az aggodalmat. A nő hozzátette: ő is hallott a ravatalozóban felhalmozott holttestekről. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, olyan sokan vesztik életüket Kínában, hogy a krematóriumok nem bírják a terhelést.

Még sosem kapta el a vírust, mikor férje megfertőződött, otthon éjjel-nappal maszkot viselt, még alvás közben is. „Nem akartam, hogy egyszerre legyünk betegek” – mondta. 

De nem félek a vírustól, mivel a súlyos tünetek ritkák

– jegyezte meg. 

A BBC szerint a kínai nagyvárosokban az emberek visszatértek a bevásárlóközpontokba, az éttermekbe és a parkokba, sőt, sorban állnak vízumért és a turistaengedélyekért.

Nyitókép: Qilai Shen / Bloomberg via Getty Images

#Külföld#kína#koronavírus#fertőzés#járvány