Hörcsögöktől lettek covidosok emberek
2022. január 30. 12:20
Hong Kong-i kutatók egyértelműen igazolták, hogy két esetben is hörcsögök fertőztek meg embereket a delta variánssal – írta a 24.hu.
Emberek hörcsögöktől kaphatták el a koronavírus delta variánsát – írta a 24.hu, a The Lancet tudományos szakfolyóirat lektorálás előtt álló tanulmányokat gyűjtő lapjában megjelent írásra hivatkozva. Abban a 24.hu cikke szerint Hong Kong-i kutatók egyértelműen igazolták: két esetben is hörcsögök fertőztek meg egy helyi állatkereskedésben embereket SARS-CoV-2 delta variánssal.
A két hörcsögtől Covidot elkapó ember közül az egyik a vele egy háztatásban élőket is megfertőzte.
A boltban lévő 16 szíriai hörcsög közül 8, a raktárban lévő 12 közül 7 volt SARS-CoV-2-vel fertőzött, de a szintén vizsgált nyulak, törpehörcsögök, tengerimalacok, csincsillák és egerek egyike sem adott pozitív teszteredményt – írta a 24.hu. A lap hozzátette: a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a kedvtelésből tartott hörcsögök természetes körülmények között is megfertőződhetnek, ez pedig emberi fertőzésekhez is vezethet.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a hongkongi hatóságok közel kétezer kisemlőst, köztük hörcsögöket és csincsillákat akartak elpusztítani azután, hogy koronavírus-fertőzést állapítottak meg Hollandiából importált hörcsögöknél egy kisállat-kereskedésben.
A hongkongi polgárok közben titkos mentőakciókat indítottak a Telegram csetalkalmazás zárt szobáiban, az elaltatásra ítélt hörcsögök megmentésére. Többen felajánlották, hogy elrejtik vagy örökbe fogadják a halálra ítélt háziállatokat, a helyi sajtót pedig közben elárasztották a hörcsögöktől búcsúzó síró gyerekekről készült felvételek és képek, valamint a hörcsögök megmentésén dolgozó emberekkel készített interjúk.
Nyitókép: A mezőgazdasági, halászati és természetvédelmi minisztérium (AFCD) védőruhát viselő munkatársai annak a hongkongi állatkereskedésnek a bejáratánál, ahol 11 hörcsögnél mutattak ki koronavírus-fertőzést 2022. január 18-án. Fotó: MTI/AP/Kin Csöung