Túl mélyen szántottak, felforrt tőle a fél bolygó

Az Egyesült Államok keleti felén hatalmas, mezőgazdasági művelésre is alkalmas területeket találunk, illetve találtak a helyiek is. A lehetőségekkel pedig éltek, és minden négyzetméterét kiaknázták. Különösen akkor, amikor ezt a törvények megengedték, és akkor, amikor az ár és a kereslet is nőtt. Az első világháború után járunk, amikor Európa is éhes volt, és jó pénzért meg is vették a búzát a tengerentúlról. A szabályozás pedig lehetővé tette, hogy gyakorlatilag bárki gazdálkodhasson, szaktudástól, hozzáértéstől függetlenül is. 

Volt azonban még egy gond. A préri nem mindenütt kedvez a növénytermesztésnek, azonban a korabeli tudományos álláspont úgy hangzott, hogy a mezőgazdasági művelés hatására megváltozik a klíma, mégpedig kedvezően. Azt várták, hogy a növények a párolgással és talajképzéssel megteremtik maguk számára az ideális környezetet. Ezt pedig megerősíteni látszott az a néhány év, amikor éppen csapadékosabbra fordult az idő. A gazdák tehát lelkesen szántottak, ott is, ahol azt nagyon nem kellett volna, hiszen nem minden térséget tudtak öntözni. 

Aztán eljutottunk a nagy gazdasági világválsághoz, amikor az árak bezuhantak, a gazdák kétségbeestek, még több földet vontak művelés alá, azonban nemcsak a gazdasági, de a légköri folyamatok is összefogtak ellenük. 1931-ben aszály köszöntött a kontinensre, a haszonnövények kipusztultak, és mivel ekkorra a préri természetes, mélyen gyökerező vegetációját már kiirtották, a mélyen szántott, porzó talaj egy része a szelek szárnyán távozott. 

És ez még csak a kezdet volt. A „piszkos harmincasok” során több aszályos periódus követte egymást, aminek köszönhetően egyre inkább elvesztette művelhetőségét a terület. Bebizonyosodott, hogy errefelé bizony csak olyan növények élnek meg tartósan, amelyek hosszú idő alatt hozzászoknak, alkalmazkodnak az időnként kíméletlen klímához, és csak azok képesek megtartani a talajt. Ekkorra azonban az ördögi kör már bezárult, egyre kevesebb volt a növény, egyre több talaj száradt ki, az asztallap simaságú, erdőktől mentes felszín fölött pedig egyre erősebb szelek fújtak, amelyek akadálytalanul kapták fel a port, és vitték azt időnként egészen a keleti partig, akár New York-ig is. 

A Dust Bowl, azaz a Pormedence név jól jellemezte a területet, ahol az évtized közepére már olyan lehetett élni, mint amilyen a Csillagok között című filmben a kukoricamezőkön. És persze terméss em volt már, ami miatt a gazdák tönkrementek, teljesen elszegényedtek, konkrétan nyomorogtak. Nem meglepő, hogy több millió ember hagyta el az érintett államokat, és keresett munkát. (Erről a keserves időszakról szól például John Steinbeck Nobel-díjas regénye, az Érik a gyümölcs.)

Változott a klíma, de nem úgy

Az éghajlat tehát valóban megváltozott, de éppen ellenkezőleg, mint ahogy számítottak rá. Közel egy évtizedig jellemezte a préri nyarait a hőség és a szél, márpedig elég nagy területről van szó ahhoz, hogy annak már hatása legyen a nagy földi légkörzésre is. Úgy képzelhetjük el a jelenséget, mintha átmenetileg egy félsivatag keletkezett volna a földrész közepén, kissé hasonló mellékhatásokkal, mint amit a Szahara környezetében érezhetünk. A forró levegő megakadályozta a felhőképződést, sőt, anticiklont hozott létre, ami tartósan eltérítette a magassági futóáramlást. Ez az a szélcsatorna, ami a mérsékelt övben az utasszállító repülők közlekedési magasságában fúj, és kihat a ciklonok mozgására is. 

Mivel Észak-Amerika felett eltérültek ezek a szelek, a világ más részein is ezt tapasztalták. Ennél a pontnál pedig elértünk a fentebb említett kutatáshoz, amelyben éppen ezt a mechanizmust vizsgálták. Azt ugyanis már korábban is tudták, hogy a ‘30-as években az északi féltekén többfelé kiugróan magas hőmérsékleteket mértek, az akkortájt született rekordokat csak az elmúlt években „sikerült” megdönteni. 

Kiderült, hogy egy viszonylag egyszerű távkapcsolati rendszernek köszönhetően érvényesült az USA-beli hőség hatása máshol is. Az említett futóáramlás általában kígyóként vagy folyóként hullámzik, és az egész Földet megkerüli. Az, hogy mennyire egyenes, illetve hány hullám keletkezik rajta, alapvetően meghatározza az egyes kontinensek időjárását. Amikor 5 hullám alakul ki, amelyek közül az egyik felszálló ága éppen az Államok nyugati partvidékeinél van, akkor rendszerint meleg és száraz idő köszönt be Európában és a Távol-Keleten is. Az nem ritka, hogy éppen 5 ilyen hullám legyen, azt azonban már a préri fölött felhevülő levegő eredményezte, hogy a hullámhegyek és hullámvölgyek éppen a leírt területeken húzódjanak.

Ez persze csak elmélet, de bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A kutatók számítógépes éghajlati modelleket alkalmaztak annak érdekében, hogy elkülönítsék a tetteseket. Először úgy modellezték a kérdéses évtized időjárását, hogy csak az óceánok hatását vették figyelembe, ezt követően pedig hozzáadták a mezőgazdaság és a kiszáradt talajok áldatlan hatásait is. Az eredmény meggyőző: csak a második esetben fordultak elő olyan kiugró hőmérsékleti értékek, mint amilyeneket a valóságban is megfigyeltek.

A múlt tanulságokkal szolgál

Nem feltétlen ismétli meg magát a történelem (reméljük…), talán tanultunk a hibákból, de a felszínt azóta is hihetetlen mértékben uraljuk, alakítjuk át, sokszor semmibe véve azt, hogy valójában a természettel és egy bonyolult ökológiai rendszerrel van dolgunk, amit a mai napig nem látunk át teljes egészében. Márpedig a légkör nem ismeri az országhatárokat, ezért ha valaki valahol valami rosszat tesz, annak levét mások is megihatják. Láttuk ezt már atomerőmű-balesetek, ózonroncsoló és üvegházhatású gázok kibocsátásánál is, és most egy újabb példa mutatott rá, hogy milyen jelentős hatása van a mezőgazdasági művelésnek is.

Azóta pedig egy dolog mindenképp változott: még kevesebb a természetes, érintetlen terület, még több a szántó, a kultúrtáj, és még nagyobbak a városok, az aszfalttal borított területek. Ne lepődjünk meg, ha ennek akkor is lenne hatása az éghajlatra, ha nem lenne az ember által fokozott üvegházhatás. De sajnos az is van.

Nyitókép: Getty Images