Akkor sem lesz pontosabb egy augusztus 20-i előrejelzés, ha teletűzzük az országot szélmérőkkel

Hangos a média az idei augusztus 20-i tűzijáték elhalasztásáért felelős, tévesnek ítélt előrejelzéstől, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat adott ki, és amelyet mérlegelve az operatív törzs úgy döntött, hogy lefújja a tűzijátékot. 

Ennek a cikknek nem célja ebben állást foglalni, hiszen az esettanulmány készítése, az okokat felderítő vizsgálat még folyik, arra viszont jó alkalom, hogy megmutassuk, többek között mire lenne szükség ahhoz, hogy az ehhez hasonló, rendkívül bizonytalan helyzetekben jobb számítási eredményeink legyenek, tehát általánosságban hogyan lehetne javítani az előrejelzésen.

Hogyan készül?

Külön regényt lehetne írni az előrejelzés készítésének folyamatáról, de most az olvasót megkímélve a részletektől tömören nézzük meg, miből is készül a „szalámi”. Elméletileg a légköri áramlások tökéletesen előrejelezhetők, ha ismerjük az aktuális helyzetet, valamint a fizikai és kémiai folyamatokat. Bár úgy gondoljuk, hogy az utóbbiak terén jól állunk, az előbbire, tehát az aktuális állapot ismeretére ez messze nem igaz. 

Tehát helytálló a gúnyos mondás, miszerint a meteorológusok azt sem tudják, most milyen idő van. Persze, hogy nem! 

A légkör nem csak abból a vékony, felszín közeli rétegből áll, amelyben mi élünk, és nem csak a lakott területek környezetében van jelen. Ismernünk kellene, hány fok van 5 és 10 kilométer magasan a fejünk felett, sőt azt is tudnunk kellene, pontosan milyen erős a szél a Csendes-óceán közepén. Ez korábban lehetetlen volt, és ennek megfelelően az előrejelzések minősége is hagyott némi kívánnivalót maga után. Mára a műholdas megfigyelések és a gyarapodó magas légköri szondázások hatására rengeteget javultak az eredmények, de mint időről időre tapasztaljuk, még lenne hova fejlődni. 

Tegyük fel, hogy méréseinknek hála nagyjából megismertük a jelenlegi időjárást. Ezeket az adatokat minden ország bedobja a közösbe, és erre a nagy adatbázisra építve az előrejelző központok hatalmas számítógépes programokat (modelleket) futtatnak, amelyek a fizikai és kémiai egyenleteket felhasználva próbálnak becslést adni a jövőre nézve. 

Minél több és pontosabb a mérési adat és minél jobb felbontásúak a modellek, annál jobb lesz az eredmény. Egy gond van: alapvetően mindkettő pénz kérdése. 

Új állomásokat telepíteni és fenntartani pénzbe kerül, nagyobb számítógépeket venni, árammal ellátni és hűteni szintén költséges. A folyamat pedig jó esetben itt még nem ér véget – a nyers adatokat előrejelző meteorológusok elemzik, a nullákból és egyesekből ábrákat, térképeket készítenek, és megpróbálják szavakba önteni azokat, valamint a százalékos valószínűségeket olyan információvá alakítani, amelyre döntéseket lehet alapozni. (Arról, hogy ez sokszor miért nincs így, egy későbbi cikkben még írunk.)

Több lufi kellene

Az emberiség az ókor óta figyeli az időjárást, és legalább a középkor óta próbál méréseket is végezni ezzel kapcsolatban. Abból adódóan, hogy őseink is a földfelszín másfél-két méteres környezetében éltek, a hőmérsékletet, a szélsebességet és a napsugárzást is itt regisztrálták. 

Egészen a 20. század elejéig nem volt mód arra, hogy a magas légkörből is rendelkezzünk rendszeres mérési adattal, márpedig erre óriási szükség van ahhoz, hogy valamire való előrejelzést készíthessünk. Miért? A légkör azon része, ahol a szűken vett időjárás zajlik, 10 kilométer vastag. Ennek mi sokáig csak az alsó 0,02 százalékáról rendelkeztünk információval. Ez nem hangzik jól, de tegyük hozzá, sűrűnek mondható állomáshálózatunk manapság is csak a felszínen van, ráadásul az sem mindenhol, hiszen a sivatagokban, a nagy erdőségekben, az óceánokon és a szegényebb országokban nagyon ritkák a mérések. Azt pedig, hogy mi van a fejünk felett, még ennyire sem ismerjük. 

Úgynevezett magas légköri szondákkal igyekszünk feltérképezni a felsőbb légrétegek állapotát, ami azt jelenti, hogy speciális léggömbökre egyszer használatos műszereket aggatnak, és ezeket meghatározott időpontokban felengedik, hogy azok emelkedés közben végigpásztázzák a légkört, a méréseket pedig rádiójelen visszaküldjék a Földre. Ez viszont szintén drága mulatság, ezért mind térben, mind időben ritkán végzik őket: 

Magyarországon például napi kétszer engednek fel lufikat Budapestről és Szegedről, ami összevetve a felszíni, százas nagyságrendű, 10 percenként méréseket végző műszerparkkal, nem mondható soknak. 

Ráadásul ez még a jobbik eset, hiszen ahogy mondtuk, például a Csendes-óceán közepén akár ezer kilométerekben mérhető távolságok vannak két hasonló szondázás között, az Antarktisz belsejében 3, Grönland belső területein pedig nulla ilyen mérést végeznek, arrafelé tehát csak sejteni lehet, mi történik a légkörben.

Van egy kis szerencsénk

Az, hogy ennek ellenére mégis van értelme előrejelzéseket készíteni, nem véletlen. A légkör ugyan a felszínhez közel nagyon hektikusan viselkedik, turbulens, kis távolságokon belül is nagy változások figyelhetők meg benne, de nagyjából egy-két ezer méteres magasságban (és annál feljebb) már sokkal szelídebb. Odafent az áramlás általában már kiszámíthatóbb, ritkábbak a hirtelen változások, kevesebb a repülőgépeket dobáló turbulens örvény is. 

Ez azt jelenti, hogy valójában elég, ha nagy magasságokban csak „néhol” mérjük meg, hogyan fúj a szél, és hány fok van, és így is egészen jó képet kapunk arról, hol vannak a hideg és meleg légtömegek, az időjárási frontok és a futóáramlások. Ez alól inkább csak a zivatarok és a ciklonok jelentenek kivételt, tehát egyébként éppen azok a jószágok, amelyek leginkább befolyásolják életünket. 

Jó eséllyel 2022. augusztus 20-án is arról volt szó, hogy az a hidegörvény, amely végre meghozta az áhított esőt, váratlanul kettészakadt, de ez a mérésekből még nem tükröződött. 

Bár az OMSZ készülve a helyzetre elrendelt egy extra szondázást is, sajnos az igazán pontos analízishez és előrejelzéshez ennél sokkal több lufira lenne szükség.

A covid és az 5G

Ezeket a hatalmas mérési lyukakat ma már egész szépen be tudjuk foltozni műholdas és repülőgépes mérésekkel. A műholdak a légkörön áthaladó sugárzás változásából következtetnek az áramlás egyenetlenségeire, a repülőgépek pedig mind a le- és felszállás közben, mind odafent folyamatosan mérik a levegő tulajdonságait, és az eredményeket a meteorológusok rendelkezésére bocsátják. Enélkül manapság jelentősen romlana az előrejelzések minősége, és sajnos ezt már élesben is tapasztaltuk. 

Amikor beütött a pandémia, a légi közlekedés drámai mértékben csökkent, a kevesebb repülőgép kevesebb magas légköri mérést jelentett, aminek hatása volt az előrejelzések minőségére is. 

A másik, ennél is fenyegetőbb veszély az 5G hálózathoz szükséges sugárzás. Az 5G sugárzó eszközök (adótornyok és egyéb kisebb készülékek) olyan hullámhossztartományban működnek, amely metszésben van a légkör vízgőztartalmának azon sugárzásával, amelyet a meteorológiai műholdak szondáznak. Szakértők szerint ha az 5G kiterjesztése iránti igény kerekedik felül, és nem korlátozzák a frekvenciát a megfelelő tartományok közé, az azt jelenti, hogy az előrejelzések színvonala akár 10 évet is visszaeshet. Egyelőre úgy tűnik, nem születik teljes mértékben megnyugtató kompromisszum, de ez egy másik történet.

A témáról a Fókusz is készített riportot:

Nyitókép: augusztus 18-i előkészületek az Erzsébet hídon a végül elmaradt tűzijátékra. Fotó: Illyés Tibor/MTI