Jönnek-mennek, fáj tőlük a fejünk: ezt kell tudni az időjárási frontokról

Az időjárás-jelentésekben általában kerüljük a szakszavak használatát, hiszen a lényeg a lehető legtöbb hasznos információ átadása a néző, olvasó számára, nem pedig annak bizonygatása, milyen bonyolult dolgokkal is foglalkozunk. A frontokat azonban sokszor emlegetjük, mert ezek gyakorisága és hatása megkerülhetetlenné teszi őket.

A legtöbben bizonyára már tudják, hogy ha front jön, akkor szép időre ne számítsunk, de felhőkre, esőre, szélre annál inkább, sőt, van, akit ilyenkor a fejfájás is gyötör. Ezért is számolunk be mindig a jelenségről, hiszen ha az átlagember is tudja pontosan, mi fán terem a front, azt már további magyarázat nélkül is el tudja képzelni, mit hoz magával.

Ismert tény, hogy az Egyenlítő felé melegebb, a sarkvidékek felé haladva pedig hidegebb levegővel találkozunk. 

A természet azonban a kiegyensúlyozottságra törekszik, nem szereti, ha nagyok a különbségek, és ez igaz a hőmérsékletre is. A hőcsere éppen itt, a közepes földrajzi szélességeken történik, itt feszülnek egymásnak a hideg és meleg légtömegek. 

Az egymásnak feszülés egy „fal” mentén történik, amelyet frontfelületnek hívunk, de ez még csak a folyamat kezdete. Az elkeveredés ezután kezdődik, örvények végzik el a munka javát.

Az örvények a fizika törvényszerűségei miatt az óramutató járásával ellentétes irányban forognak. Ennek eredménye, hogy az örvény nyugati oldalán dél felé áramlik a hideg, keleti oldalán pedig észak felé a meleg. Ezzel pedig létre is jött egy másik jól ismert légköri képződmény, a ciklon. 

A ciklon tehát voltaképpen egymás körül táncoló frontokból áll.

De térjünk vissza a frontokhoz: ez tehát voltaképpen láthatatlan felületek, amelyek a meleg és hideg légtömegeket elválasztják egymástól. Az elnevezés nem véletlenül hasonlít a háborúkban is használt kifejezésre, hiszen itt is két eltérő tulajdonságú és „szándékú” tömeg ütközik egymásnak. A frontok mentén szinte mindig van egy terület, ahol a levegő felfelé áramlik, ami pedig felhő- és csapadékképződéshez vezet – ez a legnagyobb jelentőségük.

Amikor a hideg levegő tolja a meleget, akkor hidegfrontról beszélünk. Ha tehát egy hidegfront vonul át felettünk, akkor a hőmérséklet csökken. Ezek mozgása általában gyors, emiatt pedig gyakran heves eseményekkel járnak együtt. 

Nyáron a legpusztítóbb zivatarrendszerek éppen a hőhullámok végét okozó hidegfrontokhoz társulnak, hiszen ilyenkor a nagy hőmérséklet-különbség nagy energiát is biztosít a viharok számára.

Melegfront esetén a meleg levegő tolja a hideget, de ilyenkor helyesebb úgy fogalmazni, hogy a meleg levegő felkúszik a hideg tetejére és lassan kiszorítja azt. A melegfrontok emiatt lassabbak, heves zivatarokat ritkán okoznak, ami viszont télen nem ritka, az az ónos eső, annak ugyanis kedvez, ha a magasban meleg, a talaj közelében pedig hideg a levegő.

Végül, de nem utolsó sorban említést kell tennünk a kettős, záródott vagy okklúziós frontokról. Ahogy fentebb írtuk, a ciklonokban egymás körül táncol a hideg- és melegfront, egymást kergetik, így elkerülhetetlen, hogy végül a hidegfront – amely gyorsabb – utoléri a meleget. Ilyenkor a kettő közé szorult meleg levegő kényszerűen felemelkedik a magasba, a két front, mint egy olló, bezárul. 

Ez egyben a hideg és meleg levegő elkeveredési folyamatának vége, minden a helyére kerül: a hideg alulra, a meleg felülre, majd lassan eltűnnek a különbségek.

Nyitókép: Villámok cikáznak az égbolton Salgótarján felett 2021. augusztus 15-én. Fotó: MTI / Komka Péter