Híradó

Kenyeret kért karácsonyra a kislány – rajzon kívánhatnak maguknak ajándékot a magyar gyerekek

Balogh ZoltánBalogh Zoltán

2023. december 2. 17:34

Nehéz sorsú gyerekeket kért meg egy szegedi alapítvány, hogy rajzolják le, mire vágynak leginkább. Volt, aki a torta és a fülhallgató mellé kolbászt, testvére a bakancson kívül kenyeret kért karácsonyra. A rajzokat a közösségi oldalukra teszik fel, így ösztönöznék a támogatókat. A Fatima Ház Alapítvány évek óta segít hátrányos helyzetűeken. Az elnökük azt mondta, egyre többen kérnek tőlük ételt.

Focilabda, torta, cukor, fülhallgató, kolbász, bejgli, bakancs, kenyér. Egy testvérpár rajzai arról, mit szeretnének karácsonyra.

Az a kolbász azért van, mert ugye szegények vagyunk, és szeretnénk

– mondta a kis Alex, majd lánytestvére vette át a szót.

A bakancsot azért, mert télen jó lesz vele járkálni, meg menni szánkózni, vagy valahova a hóban. A kenyeret meg azért, hogy tudjunk enni a családdal.

A hattagú család havi kétszázezer forintból él. Ebből fizetik a számlákat, törlesztik a hitelt – mondta az anya.

Most az apukának is fel kellett mondani a munkahelyén, mert ugye cukros, meg magas vérnyomásos. Én megváltozott munkaképességű vagyok, és akkor onnét dolgozok, meg nyugdíjat kapok. És ez nem olyan sok pénz. Úgyhogy nem tudunk ennyi mindent megvenni nekik

– mondta az édesanya.

Több, mint százötven nehéz sorsú gyerek rajzolt idén a szegedi Fatima Ház Alapítvány felhívására.

Mindig használt ajándékok jöttek össze, csak és kizárólag használt ajándékot kaptak. Meg nem azt, amit ők szerettek volna, hanem ami jutott. És akkor ezelőtt öt éve kitaláltam, hogy mi lenne, ha ők kívánnának, hogyha lerajzolhatnák, azt, hogy mit szeretnének, legyen nekik is egy álmuk!

– mondta Kiss Erzsébet elnök.

A rajzok a közösségi oldalukon, és személyesen is megnézhetők az alkotóházukban – így szeretnék ösztönözni a támogatókat. Az elnök azt mondja, egyre többen kérnek tőlük segítséget.

Többen kérnek élelmiszert, a gyerekek is, több gyerek kér élelmiszert, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Még a covidban sem kért ennyi gyerek élelmiszert, mint az idén. Vagy használati dolgot, tisztálkodási szert, vagy pelenkát a kistestvérének.

A tizennégy éve működő alapítvány Szegeden és környékén több mint félezer családot támogat rendszeresen. Karácsonyig a gyerekek és az önkénteseik által készített tárgyakat is árusítanak, a bevételből is élelmiszert vesznek pártfogoltjaiknak.

Ha támogatná a Fatima Ház Alapítványt:
Számlaszám: 11600006-00000000-85400355
Közlemény: karácsony

#Híradó#Videó#adásrészletek#Belföld#karácsony#adomány#étel#gyerekrajz#rtl#szegénység#top hírek