Balogh Zoltán

2:00
HíradóBogyó és Babóca is befogadóra vár: mindkét kutyus idegbénulással küzd
2025. január 8. 18:23

Bogyó és Babóca is befogadóra vár: mindkét kutyus idegbénulással küzd

Speciális kiskocsival gyakoroltatják a járást Bogyóval, az alig féléves keverék kutyával a hódmezővásárhelyi állatmentők. A kutyát, testvérével együtt egy dobozban találták tavaly ősszel a város határában. Mindketten rendellenességgel születtek, Bogyó hátsó lábai hamarosan lebénulnak, ezért készítette neki a kiskocsit egy győri mester. A kutya testvérét, Babócát tavasszal műtik meg, az ő járása még megmenthető. Mindketten befogadóra várnak.
1:34
HíradóBíróság előtt a halálos balesetet okozó kutya gazdája
2024. november 6. 8:50

Bíróság előtt a halálos balesetet okozó kutya gazdája

Kutya ugrott a segédmotoros elé, aki akkorát esett, hogy sérüléseibe később belehalt a kórházban – a két évvel ezelőtti makói eset miatt az állat gazdája ma állt bíróság elé. A nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. Az ügyészség szerint nem zárta be rendesen az utcai kaput, emiatt szökött ki az utcára a kutyája. A nő az előkészítő ülésen nem vallotta bűnösnek magát, így tárgyalás lesz.
2:15
HíradóKözhasznú alapítvány szervezi a bezárt szegedi Wesley iskola volt diákjainak további felzárkóztatását
2024. október 8. 18:22

Közhasznú alapítvány szervezi a bezárt szegedi Wesley iskola volt diákjainak további felzárkóztatását

Az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség szegedi iskoláját, ahová 150 sajátos nevelési igényű gyerek járt, két nappal a tanév kezdete előtt, az egyház köztartozásaira hivatkozva záratta be a kormányhivatal. Bár azóta első fokon jogvédelmet kaptak, a jogerős döntésre még várni kell. A szülők szerint új iskoláikban a gyerekek nem mindig kapják meg a szükséges foglalkozásokat, sokan ezért már jelentkeztek is a Wesleyben a novemberben kezdődő órákra.
1:58
HíradóHárom év leforgása alatt több mint tíz százalékkal nőtt a rövidlátó gyerekek száma
2024. szeptember 29. 18:42

Három év leforgása alatt több mint tíz százalékkal nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Jelentősen emelkedett a rövidlátó gyerekek száma, mostanra egyharmadukat érinti egy 50 országot érintő tanulmány szerint, erről a HVG számolt be. Kínai kutatók szerint ebben közrejátszik az okoseszközök képernyőidejénk növekedése. Az általunk kérdezett optikus szerint a koronavírus-járvány óta több gyereknek készítenek szemüveget, amivel lassítható a folyamat. A Híradónak nyilatkozó szemészorvos szerint az erős rövidlátásnak súlyos következményei is lehetnek.
2:47
Híradó922 centiméteren tetőzik a Duna Bajánál, csaknem kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát
2024. szeptember 23. 18:34

922 centiméteren tetőzik a Duna Bajánál, csaknem kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát

Csaknem kétszáz családnak kellett elköltöznie az árvízvédelmi területnek számító Nagy-Pandúr szigetről Baján, ahol ma este tetőzik a Duna 922 centiméternél. Az önkormányzat a múlt héten átvágatta a gátat, az indoklás szerint azért, hogy a tetőzésekor ne okozzon nagyobb pusztítást a hirtelen betörő víz. A védekezési munkálatokat ma megnézte Orbán Viktor is. Azonban erről a jelenlegi ellenzéki polgármester csak a Facebookról értesült, a miniszterelnök ugyanis csak az egy hét múlva hivatalba lépő fideszes utódjával találkozott. Közben Érsekcsanád közelében is víkendházak tucatjai kerültek víz alá.
2:06
HíradóNem gyűjtheti be az ásotthalmi roncsautókat a kormányhivatal, mert közbeszerzést kell kiírnia
2024. augusztus 30. 19:08

Nem gyűjtheti be az ásotthalmi roncsautókat a kormányhivatal, mert közbeszerzést kell kiírnia

Ismét gyűlnek az embercsempészek által hátrahagyott autók Ásotthalom környékén, a mezőőrök jelenleg csaknem tucatnyi járművet tartanak nyilván. Az elszállításuk a megyei kormányhivatal feladata lenne, de stábunk talált olyan autót is, amit július végén vett nyilvántartásba a hivatal. Onnan azt írták a Híradónak, hogy a pénz megvan, de azért nem szállíttatnak, mert új közbeszerzési eljárást kell kiírniuk. Közben a roncsokat fosztogatják, egy ilyen akciót videóra is vettek a polgárőrök.
2:08
Híradó„Az egyik munkás beszólt, hogy a gyümölcsfáinkat hova ássák ki” – trafóház épül családi házak mellett Szegeden
2024. augusztus 7. 18:41

„Az egyik munkás beszólt, hogy a gyümölcsfáinkat hova ássák ki” – trafóház épül családi házak mellett Szegeden

A kerítésük tövében építenek trafóházat, ami zavarja majd a mindennapjaikat, és az építésről csak véletlenül értesültek – erről panaszkodott a Híradónak egy szegedi család. Az áramszolgáltató szerint minden jogszabályt betartottak, a trafóház közterületen épül, és hozzájárult az önkormányzat. Utóbbi nem válaszolt arra, hogy felmérték-e, milyen hatása lehet az ott élőkre a közeli trafóház, amit hamarosan újabb követ a családi házas övezetben.