Kevés a beteg, mégis több a munkaidő
2010. augusztus 16. 16:57
A szükséges minimum létszámmal működő kórházakban a nyári szabadságok idején nehezebb ellátni a betegeket.
A Semmelweis Egyetem belgyógyászatán nem mentek szabadságra a betegek. Minden ágyon kezelnek valakit. Feleannyi orvos és nővér látja el őket ilyenkor.
„Az egyik hónapban az egyik fele, másik hónapban a másik fele megy szabadságra, tehát nyilván az egyébként normál üzemmódban, tavasszal, ősszel zajló, egyébként is kevés orvos és nővér valóban megfeleződik” – mondta Stubnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem főigazgatója.
Ezt a betegek is érzik. Van, aki hiába keresi megszokott orvosát, másnak pedig többet kell várnia.

„Kevés az orvos, amikor voltam, például egyetlen egy volt, most is vizsgált a főorvos asszony és áthívták a műtőbe és félbemaradt” – mondta Balázs Józsefné.
Aki nincs szabadságon, az többet dolgozik.
„Ezekben a hónapokban ugye, szerencsére félév alapján számoljuk az ügyeleti számot, úgy kijön, ha ezt a hónapot nézet a törvényes munkaidőnél 30-40 százalékkal többet dolgozik a teljes orvos-kar július-augusztus folyamán” – mondta Dr. Mezőfi Miklós, a Szent Imre Kórház orvosigazgatója.

Az orvosigazgató azt mesélte, hogy amelyik orvos nincs külföldön az bármikor berendelhető, és néha szoktak is élni ezzel. Annak ellenére van ez így, hogy nyáron összességében kevesebb a beteg.
„Kevesebb beteg érkezik a nyári időszakban, a betegek is elmennek szabadságra, nyaralni illetve nyári munkákat végeznek, tehát az előjegyzett, elektív ellátás mindenképpen csökken” – mondta Dr. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főorvosa.
A tervezhető műtéteket későbbre időzítik, sokan pedig megvárják a kezeléssel megszokott orvosukat, ezek miatt átlagosan 10 százalékkal kevesebb a beteg nyáron.
A tervezhető műtéteket későbbre időzítik, sokan pedig megvárják a kezeléssel megszokott orvosukat, ezek miatt átlagosan 10 százalékkal kevesebb a beteg nyáron.
Streameld most a Semmelweist az RTL+ Premiumon!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem