RENDELÉS

2:11
HíradóMOK: Veszélybe kerülhetnek a délután négy utáni háziorvosi rendelések az új ügyeleti rendszer miatt
2024. augusztus 29. 18:48

MOK: Veszélybe kerülhetnek a délután négy utáni háziorvosi rendelések az új ügyeleti rendszer miatt

Veszélybe kerülhetnek a délután négy óra utáni háziorvosi rendelések a fővárosban az új ügyeleti rendszer bevezetése miatt – ettől tartanak a Magyar Orvosi Kamaránál. Október 1-jétől ugyanis a háziorvosoknak reggel 8 órától készenlétben kell állniuk, akkor is, ha csak délután kezdenék meg a rendelést. A főpolgármester attól tart, hogy emiatt több idős háziorvos inkább be is zárja a praxisát. Karácsony Gergely ezért az októberi határidő elhalasztását kéri a kormánytól. A belügyminisztérium egyelőre nem válaszolt. 
2:04
HíradóA 600 forintos kínai árura 400 forintos vámkezelési díjat dobott rá a posta
2023. július 29. 18:22

A 600 forintos kínai árura 400 forintos vámkezelési díjat dobott rá a posta

Bár sem áfa- sem vámköltséget nem kellett fizetni, a posta mégis felszámolta neki a vámügynöki szolgáltatás díját – írta a Híradó nézője. Nem a négyszáz forintos összeget nehezményezi, hanem azt, hogy olyasmiért is fizetnie kell, amiért egy futárszolgálatnál nem. A posta azt írta, nekik minden csomagot vám elé kell állítaniuk, és ennek költsége van, ezt számlázzák ki a címzetteknek.  
1:48
HíradóHétfőtől teljesen visszaáll az egészségügy
2020. június 12. 18:08

Hétfőtől teljesen visszaáll az egészségügy

Hétfőtől újraindulhat minden olyan egészségügyi ellátás, amit a koronavírus-járvány miatt állítottak le az egészségügyben. Ezt Kásler Miklós jelentette be. Eltörlik azt a korlátozást is, hogy a háziorvosok óránként csak négy beteget fogadhatnak. A szakrendelőkben pedig időkorlát nélkül láthatják el a betegeket, hogy le tudják dolgozni a lemaradást. A Magyar Orvosi kamara szerint kérdés, hogy lesz-e ehhez elég orvos, és hogy hogyan fizetik ki a pluszmunkát.
29:24
Magyarul BalóvalWebpatikák: 1%-nyi biztonság?
2016. december 15. 23:45

Webpatikák: 1%-nyi biztonság?

Ahogyan olyan üzletet keresünk, ahol ugyanazt a terméket olcsóbban adják, mint másutt, ahogyan egyre többen és egyre többet vásárolunk a neten – természetes, hogy az általában dráguló gyógyszereket is szeretnénk kényelmesebben, esetleg az orvos megkerülésével megvenni – az interneten. De itt nem egy tévéről vagy egy háztartási gépről van szó, hanem gyógyszerről. Mondhatnám adott esetben az életünkről. Az derül ki, hogy a neten árult gyógyszerek nagy része hamisítvány, a neten működő gyógyszertáraknak csak töredéke legális. Vagyis: ez veszélyes.