ORVOS

Miért menekül egy orvos külföldre? Megrendítő személyes vallomások

Miért menekül egy orvos külföldre? Megrendítő személyes vallomások

1:04
Fort Boyard - Az erődSzécsi Zoltán a sérülése után: „A lényeg, hogy megvan a kulcs!”
2024. november 15. 20:45

Szécsi Zoltán a sérülése után: „A lényeg, hogy megvan a kulcs!”

Szécsi Zoltán a Borospince feladatnál sérülést szenvedett, ezért nem folytathatta a játékot. A helyi egészségügyi személyzet ellátta, majd az egészségügyi protokoll szerint kórházba vitték, ahol megvizsgálták és ellátták a sérüléseit.  A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó ezután visszatért az erődbe, ahol elmondta, hogy ő szíve szerint folytatta volna még az erőd kifosztását. Nagyon hálás a társaságért, a kihívásokért, a hatalmas élményért, amivel egy újabb pontot pipálhatott ki a bakancslistáján, és reméli, hogy a nyertesnek minél több pénzt sikerül elhoznia Gaccio Nagyúr kincsesládájából, amit jótékony célra ajánl majd fel.  
11:03
ReggeliOrvosként felelőtlen volt Pesti Imre kijelentése?
2024. november 4. 11:43

Orvosként felelőtlen volt Pesti Imre kijelentése?

Pesti Imre, Fideszes képviselő szerint, ha a női táskában elfér a rúzs, akkor az óvszer is. A nagy port kavaró kijelentés több szempontból is problémás lehet. A kormány évek óta politikai kérdést csinál a nők testéből, magánéletéből és a gyermekvállalásból. Miért csak a nőket teszik felelőssé a nemkívánt terhességek kapcsán? Korlátozza -e ezzel a kormány a nők emberi jogait, méltóságát? És nem visszásak -e ezek a mondatok annak a pártnak a képviselőjétől, amelyik támogatta, hogy kitiltsák az óvszert az egyetemi gólyatáborokból? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Nógrádi Noá, nőjogi aktivista.
2:29
HíradóSürgősségi fogamzásgátlás helyett óvszert javasol a Fideszes képviselő
2024. október 31. 17:25

Sürgősségi fogamzásgátlás helyett óvszert javasol a Fideszes képviselő

A rúzs és a szemceruza mellett hordjanak óvszert is a táskájukban a nők - így reagált a Fideszes Pesti Imre arra a javaslatra, hogy vény nélkül lehessen hozzájutni a sürgősségi fogamzásgátlókhoz. A momentumos Orosz Anna szerette volna elérni, hogy a tablettát könnyebben tudják beszerezni azok, akiknek arra szükségük lehet. Most azt mondja, Pesti Imre kijelentése nagyon káros. Így vélik a nők jogait védő Patent Egyesületnél is. Szerintük a kormánypárti politikus ezzel azt üzeni, a fogamzásgátlás egyedül a nők dolga. 
1:55
HíradóPénzért adott orvosi igazolásokat és beutalókat az álorvos, akinek még orvosi végzettsége sem volt
2024. szeptember 26. 18:45

Pénzért adott orvosi igazolásokat és beutalókat az álorvos, akinek még orvosi végzettsége sem volt

Egy orvos doktor nevében és pecsétjével állított ki orvosi igazolásokat, beutalókat egy érdi férfi, ezeket 16 ezer forintért árulta. A napokban tartóztatták le, miután megbukott a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzésén. Vesztegetéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják. Az orvosi pecsét tulajdonosa ellen is nyomoznak, de úgy tudjuk, a 80 éves doktort egyelőre nem gyanúsították meg.
7:05
ReggeliEgyre több gyerek szenved magas vérnyomástól, így lehet megelőzni
2024. szeptember 9. 9:40

Egyre több gyerek szenved magas vérnyomástól, így lehet megelőzni

Változnak az eddig ismert vérnyomásértékek kategóriái. Az Európai Kardiológiai Társaság előírása szerint a jövőben is 140 szisztolés érték felett számít magasnak a vérnyomás, ám a mért adatokat innentől kezdve három osztályba sorolják. A Reggeliben Dr. Póta György házi gyerekorvos beszélt arról, hogy már nagyon sok kisgyermeket is érint a magas vérnyomás problémája, ennek fő oka pedig az elhízás és a stresszes életmód. A legfőbb gond a cukros üdítők túlzott fogyasztása, az egészségtelen életmód és a kevés mozgás. Az energiaitalok pedig ördögi körbe sodorják a fiatalokat.  
KülföldKét orvost és Matthew Perry asszisztensét is megvádolták a színész halála miatt
2024. augusztus 16. 13:32

Két orvost és Matthew Perry asszisztensét is megvádolták a színész halála miatt

Két orvost és három másik személyt, köztük Matthew Perry színész személyi asszisztensét vádolták meg azzal, hogy ketaminnal látták el a Jóbarátok sztárját. Az erős nyugtató közel egy évvel ezelőtt a színész túladagolásos halálát okozta – közölték a hatóságok csütörtökön. Az egyik orvos cinikusan még idiótának is nevezte a háta mögött Perryt, miközben droggal látta le.
2:50
HíradóHavi 440 ezer forintért emelt szintű ápolás helyett kikötötték az ágyhoz a kiszáradt, idős férfit
2024. július 29. 18:19

Havi 440 ezer forintért emelt szintű ápolás helyett kikötötték az ágyhoz a kiszáradt, idős férfit

A kórházi ágyhoz kötözték beteg rokonukat, aki csaknem kiszáradt, az ügyeletes orvost pedig még telefonon sem tudták elérni a Várpalotai Szent Donát Kórházban – erre panaszkodnak az idős férfi hozzátartozói. Az időseknek emelt szintű ápolást ígérő, fizetős magánkórház főigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakember szerint az orvosnak elérhetőnek kellett volna lennie. A beteget pedig csak szigorú szabályok betartásával lehet fizikailag korlátozni.
KülföldKomoly kétségeik vannak az orvosoknak Biden alkalmasságával kapcsolatban – de beszélhetnek róla?
2024. július 19. 16:22

Komoly kétségeik vannak az orvosoknak Biden alkalmasságával kapcsolatban – de beszélhetnek róla?

Lesújtóan értékelték pszichiáterek egy republikánus elnökjelölt mentális állapotát az 1960-as években – Hitlerhez, Sztálinhoz hasonlították és skizofrénnek nevezték. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság akkor kikötötte, hogy a szakemberek nem nyilatkozhatnak olyan emberről, akit nem vizsgáltak meg személyesen. Ám vannak orvosok, akik azt gondolják, hogy kötelességük figyelmeztetni, ha veszélyt látnak. Mi az, amit meg tudnak állapítani a demokrata elnökről?
2:52
HíradóA halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem
2024. július 16. 19:09

A halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem

Cáfolja a Semmelweis Egyetem állításait az a pár, akiknek néhány napja a kórház világítás nélküli vécéjében született meg a halott magzata. Szerintük az intézmény az üggyel kapcsolatos közleményében többször valótlanságot állított. Például rosszul adták meg a magzat születésének idejét, és így abban is tévedhettek, mikor érkezett a segítség.
3:49
HíradóBorzalom a kórházban: egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát Renáta
2024. július 15. 18:40

Borzalom a kórházban: egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát Renáta

Állítása szerint egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát egy nő a Semmelweis Egyetem női klinikáján. A 20. héten derült ki, hogy a magzatnak nincs szívhangja, ezért orvosi segítséggel mielőbb világra kell hoznia. A család azt állítja, hogy hiába kértek segítséget a nővértől, nem kaptak. A kórház ezt tagadja, szerintük 5 percen belül érkezett a segítség.
2:23
HíradóSzervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők
2024. július 1. 17:59

Szervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők

Nő az oltásellenes szülők száma, egyre több támadás éri a gyermekorvosokat, amiért ragaszkodnak a kötelező oltások beadásához, hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tucatnyi olyan esetről hallott, amikor a szülők egy erre alakult szervezet segítségével pert indítottak orvosok ellen. A Gyermekorvosok Társaságának főtitkára szerint a csecsemőkori kötelező oltások előtt minden ötödik gyermek meghalt egy éves kora előtt, ez ma a védőoltásoknak köszönhetően nincs így.
7:02
ReggeliZacher Gábor Varga Barnabás orvosi ellátásáról: Ilyenkor nem szabad szarakodni, hanem menni kell
2024. június 25. 9:30

Zacher Gábor Varga Barnabás orvosi ellátásáról: Ilyenkor nem szabad szarakodni, hanem menni kell

Valószínűleg már mindenki látta a vasárnapi magyar-skót meccs horrorisztikus jelenetét, mikor a skót kapus, Angus Gunn belekönyökölt Varga Barnabás arcába, akinek az arccsontja több helyen eltört. Az eszméletlen magyar középcsatárt ellátó orvosi csapatról Zacher Gábornak –  aki maga is dolgozik futballmeccseken mentősként – lesújtó véleménye van. Hogy miért, azt részletesen kifejtette a Reggeli műsorában.
1:50
HíradóNincs elég orvos: szünetel az ellátás az ózdi kórház gyermekosztályán július közepéig
2024. június 23. 19:07

Nincs elég orvos: szünetel az ellátás az ózdi kórház gyermekosztályán július közepéig

Erről a kórház a honlapján tájékoztatta a betegeket. A délelőtti szakrendeléseket megtartják, de délután négytől nincs rendelés, és a kórházi ellátásra szoruló gyerekeket a hatvan kilométerre lévő Miskolcra viszik. A város lakói nem örülnek a kialakult helyzetnek, vannak, akiknek nagy terhet jelent az utazás. Megkeresésünkre a kórház azt közölte: balesetet szenvedett egy gyermekgyógyász, ezért nem tudják ellátni a feladatot. 
SportRoy Keane bosszúja, Cissé sorozatos lábtörései – nem Mbappé az egyetlen focista, aki horrorsérülést szenvedett a pályán
2024. június 20. 20:32

Roy Keane bosszúja, Cissé sorozatos lábtörései – nem Mbappé az egyetlen focista, aki horrorsérülést szenvedett a pályán

Kérdésessé vált, hogy a franciák egyik legjobbja, Kylian Mbappé mikor játszhat legközelebb az Eb-n, miután az Ausztria elleni meccsen látványra is súlyos sérülést szenvedett: eltört az orra. De még mindig jobban járt, mint több nagy sztár és feltörekvő tehetség, akinek karrierjét derékba törte egy brutális sérülés. A legborzongatóbb, legszerencsétlenebb focistasérülések az elmúlt évtizedekből.
2:33
HíradóBudapestet is eléri az új orvosi ügyeleti rendszer, veszélyekre figyelmeztet az orvosi kamara titkára
2024. június 13. 18:55

Budapestet is eléri az új orvosi ügyeleti rendszer, veszélyekre figyelmeztet az orvosi kamara titkára

Csökkenhet a betegbiztonság, és akár négy órára orvosi ügyelet nélkül maradhatnak a betegek, ha Budapesten is úgy vezetik be az ügyeleti rendszert, mint az ország többi részében – figyelmeztet az orvosi kamara titkára. Keczéry Attila szerint nem egyeztettek velük a változásokról. Az Országgyűlés kedden szavazta meg, hogy az új ügyeleti rendszert ősszel a fővárosban is bevezetik.
6:41
VideóÍgy élt aprócska garzonjában a 300 kilós Erzsébet
2024. június 10. 21:12

Így élt aprócska garzonjában a 300 kilós Erzsébet

13 éve különleges eljárásra vittük Erzsébetet, aki túlsúlya miatt nem tudott kijönni 36 négyzetméteres lakásából. Ott egy hokedlin élte az életét; komoly egészségügyi problémái voltak, de a közel 300 kilós nő változtatni akart. A Fókusz 2011-es riportja előtt már korábban is szerepelt a műsorban: öt évvel előtte kezdte el fogyókúráját, ami azonban haszontalannak bizonyult – Erzsébet képtelen volt fogyni. A Fókusz riporterei így szereztek egy specialistát, aki úgy volt vele, hogy nem a diéta az első lépés, hanem az alapos kivizsgálás. Hogy milyen hatással van 250 kiló túlsúly egy ember egészségére és lelkivilágára, kiderül a Fókusz archív riportjából.
2:48
HíradóTízből nyolc magyar kénytelen magánorvoshoz menni, mert nem tudja kivárni az állami ellátást
2024. június 9. 19:03

Tízből nyolc magyar kénytelen magánorvoshoz menni, mert nem tudja kivárni az állami ellátást

Egyre többen mennek magánorvoshoz, egy kutatás szerint az elmúlt félévben tízből nyolcan vettek igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A megkérdezettek harmada azt mondta, ötven- és százezer forint közötti összeget költött erre. Tavaly az infláció és a reálbércsökkenés ellenére is átlagosan ötödével nőtt a magánegészségügyi szolgáltatók árbevétele.
2:07
HíradóÉdesanya halt meg a szigetvári kórházban, tisztítószert tettek a hasüregébe
2024. május 31. 18:39

Édesanya halt meg a szigetvári kórházban, tisztítószert tettek a hasüregébe

Felfüggesztett büntetésre ítéltek első fokon egy orvost és két műtőssegédet, akik miatt a vád szerint meghalt egy 42 éves csurgói családanya négy éve a szigetvári kórházban. Műtét közben ugyanis orvosi sóoldat helyett fertőtlenítőszer került a nő hasüregébe, amitől aztán meghalt. Az orvos korábban azt mondta: a műtőssegédek cserélték össze a szert, és amikor később kiderült, mi történt, ő azt gondolta, nem lesz nagyobb baja a betegnek. 
3:57
Fókusz„Doktor bácsi, te nem is vagy olyan félelmetes” – a legnagyobb elismerés a Bátor Tábor egészségügyi csapatának, ha észre sem veszik, hogy ott vannak
2024. május 18. 19:08

„Doktor bácsi, te nem is vagy olyan félelmetes” – a legnagyobb elismerés a Bátor Tábor egészségügyi csapatának, ha észre sem veszik, hogy ott vannak

A Bátor Táborba érkező gyerekek, mindannyian súlyos, krónikus betegségekkel küzdenek, az egészségügyi állapotuk nagy odafigyelést igényel. Az itt dolgozó egészségügyi team láthatatlan csapatnak is hívja magát, hiszen úgy nyújt biztonságot, hogy közben a gyerekeknek ez fel sem tűnik. Hiszen a tábor egyik célja pont az, hogy a gyerekek végre ne a betegségükre koncentráljanak, hanem arra, amire képesek – ebben pedig az egészségügyi csapat is segít nekik. A táborozókat egy 10-15 fős egészségügyi csapat felügyeli, ismerjék őket.
KülföldHa ezt az üzenetet látjátok, békésen meghaltam
2024. május 17. 6:03

Ha ezt az üzenetet látjátok, békésen meghaltam

Dr. Kimberly Nix belgyógyász rezidensnél 28 éves korában állapítottak meg daganatos megbetegedést. Három éven át dokumentálta küzdelmes útját onnantól, hogy betegségét még gyógyíthatónak gondolták, egészen addig, amíg a biztos távozás tudatában lassan elbúcsúzott szeretteitől, és bemutatta azokat az apró örömöket, amik szerinte igazán fontosak egy ember életében. Dr. KImberly Nix 31 évesen hunyt el.
2:21
Híradó5 forintért adná el a praxisát Garda Károly gyermekorvos, de így sem kell senkinek
2024. május 11. 18:55

5 forintért adná el a praxisát Garda Károly gyermekorvos, de így sem kell senkinek

Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne. A Vas megyei Vépen felújított rendelő és szolgálati lakás várná az új orvost, de hiába, nincs jelentkező. Az orvosi kamara háziorvosi szervezetének vezetője szerint nem egyedi a probléma, ő úgy látja: az alapellátási rendszer 10 év múlva összeomolhat, ha a kormányzat nem lép. A Belügyminisztérium nem válaszolt kérdéseinkre. 
2:10
HíradóMár ultrahangos vizsgálat sincs az Oroszlányi Szakrendelőben, a betegek mehetnek Tatabányára
2024. április 23. 18:02

Már ultrahangos vizsgálat sincs az Oroszlányi Szakrendelőben, a betegek mehetnek Tatabányára

Mától nem végeznek ultrahang vizsgálatot az Oroszlányi Szakrendelőben. Ez a Népegészségügyi Központ honlapján megjelent határozatból derült ki. De szakemberhiány miatt év végéig szünetel az ortopédiai, a bőrgyógyászati és az onkológiai ellátás is. A betegeknek Tatabányára kell utazniuk. A Híradónak nyilatkozó egészségügyi elemző szerint emiatt többet kell majd várni a vizsgálatokra. A megyei kórház azonban nem számít a várakozási idő jelentős növekedésére.
6:25
ReggeliNem volt hajlandó fogamzásgátlót felírni a X. kerületi orvos – mit tehet ilyenkor a beteg?
2024. április 4. 9:36

Nem volt hajlandó fogamzásgátlót felírni a X. kerületi orvos – mit tehet ilyenkor a beteg?

Az egészségügyi törvény ugyan biztosít jogot az orvosoknak vallási vagy világnézeti okokból az ellátás megtagadására, de ez a jog nem abszolút, vagyis vannak korlátai – tudtuk meg Lebedi Rékától, a TASZ jogászától a Reggeliben. Nem veszélyeztetheti a beteg egészségét, és másik orvost kell ajánlania, amely időben és térben elérhető kell, hogy legyen a páciens számára. Az ügy azért jött most elő, mert egy X. kerületi helyettesítő háziorvos nem volt hajlandó fogamzásgátló tablettát felírni az egyik betegének. Hogy milyen jogi lehetőségei vannak a betegnek, és meddig terjedhet az orvos joga, kiderül a videóból. 
2:34
HíradóNőtt a betegforgalom a kórházak sürgősségi osztályain az ügyeleti rendszer elindulásával
2024. február 16. 18:03

Nőtt a betegforgalom a kórházak sürgősségi osztályain az ügyeleti rendszer elindulásával

Nőtt a betegforgalom a kórházak sürgősségi osztályain az ügyeleti rendszer elindulásával. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság elismerte a Híradó kérdésére. Konkrét számokat nem közöltek, mert szerintük „országosan nem tapasztaltak jelentős növekedést”. Egy vidéki kórház sürgősségi orvosa szerint azonban a sok beteg miatt az adott műszakban nem mindig tudják megvizsgálni az összes beteget. Közben Budaörsön és Pomázon is önerőből pótolják az önkormányzatok a megszűnt ügyeleti pontokat.
4:16
FókuszKöhög a gyereke? Ekkor vigye orvoshoz!
2024. február 15. 19:10

Köhög a gyereke? Ekkor vigye orvoshoz!

Öt éve nem volt ilyen magas a felső légúti, influenzaszerű megbetegedések száma, mint az idei év elején. A múlt héten csaknem 60 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, több mint 290 ezren pedig akut légúti fertőzéses tünetek miatt kértek segítséget. A statisztika szerint továbbá az orvoshoz fordulók kicsit több mint a fele, 50,2 százaléka 14 év alatti gyermek. Novák Hunor csecsemő- és gyermekgyógyász ennek ellenére nem tanácsolja a szülőknek, hogy az első köhögésnél orvoshoz rohanjanak. „Az, hogy kicsit köhög a gyerek, fél napja lázas, meg az oviból jelzik, hogy meg kell vizsgálni, még nem indok ahhoz, hogy orvoshoz forduljunk” – fogalmazott. Mikor érdemes segítséget kérni, és mikortól ne vigyük közösségbe a beteg gyereket? A Fókusz riportjából kiderül.