Fókusz

Azahriah nyomdokaiba lép a rapsztárok új generációja: raktárból, éttermi konyháról, iskolapadból kerültek nagyközönség elé a 17-20 éves rapperek

Kilyén TamásKilyén Tamás

2023. május 20. 20:13

Van, aki még be sem töltötte a tizennyolcat, de már több ezren tombolnak a koncertjén. Milliós lejátszású trapslágerek dalszerzője, valamint egy női rapper, Sisi is ott van a feltörekvő fiatal zenei tehetségek között, akikre egyre többen figyelnek itthon, és meghatározó szereplőivé válhatnak a hazai zenei életnek.

Egyedi festésű cipővel lepték meg Ekhoe-t teltházas lemezbemutató koncertje előtt. A rapper 20 évesen már a harmadik albumát adta ki, és elképesztő ütemben termeli az online toplistákat vezető slágereket. Pedig Andris néhány éve még Angliában, egy futárcég raktárában ábrándozott a sikerről.

„Nem gondoltam, hogy bárki meg fogja nézni a klipjeimet” – Raktárból, éttermi konyháról, iskolapadból kerültek nagyközönség elé a feltörekvő rapsztárok
Ekhoe

Raktárban dolgoztam, vegyes raklapokat pakoltam föl. Suli mellett toltam éjszaka, kimerítő volt. Felvettek egy főiskolára, 18 voltam, és 2 év alatt megcsináltam egy infós kurzust, aztán akartam még egy hangmérnökit elvégezni ott kint Angliában. Zenével akartam foglalkozni, csak végül hazaköltöztem Magyarországra, mert sok volt a koncert

– idézte fel a kezdeteket Ekhoe, valódi nevén Tircs András.

Ekhoe a legnagyobb hazai „traptársulat”, az OTL tagja. Az újhullámos koncertsorozat tudott Magyarországon először igazán nagy tömegeket megmozgatni a dallamos pop és a keményebb hip-hop ütemekből álló trap zenére, ahol a torzított, „autotune” effektes énekhangzás vált uralkodóvá.  

Generációja érces hangjaként emlegetik a 17 éves Pogány Indulót, aki első albumával visszahozta az old school rap dicsőségét a köztudatba, és hamar felkapta rá a fejét a hazai hip-hop szakma. Pogány Induló fellépésein gyakran feltűnik Ekhoe is. A két srác ugyanis jó barátként ismeri egymást, és a közösségi médiában „Kupak és Kubak”-ként emlegetett duó több közös dalt is készített már.

„Nem gondoltam, hogy bárki meg fogja nézni a klipjeimet” – Raktárból, éttermi konyháról, iskolapadból kerültek nagyközönség elé a feltörekvő rapsztárok
Pogány Induló és Ekhoe

Pogány Induló, azaz Szirmai Marci igazi multitalentum, aki hegedűn játszott, és szavalóversenyeken is indult, mielőtt a gimnáziumban rappelni kezdett. Egyedi orgánuma és szövegeinek rideg valósága azonnal tömegek figyelmét keltette fel. Az érettségire készülő srác a sikerben szeret teljes baráti társaságával megosztozni.

Én akkor érzem magam biztonságban ezzel a háromezer emberrel szemben, ha ott vannak a hátam mögött a testvéreim, mert nyilván egyedül semmire sem megyek. Egyébként meg abszolút felspannol, hogy ekkora közönség előtt lehet nyomni

– mondta Szirmai Marci a Fókusz Plusznak.

Gördeszkájával érkezik a koncert helyszínre Sisi, aki Yalla című videóklipjével tette fel magát a magyar zene térképére. Az otthon szerkesztett, telefonnal forgatott videó megnyerte a legjobb performansz díját a klipszemlén. A korábban modellként is dolgozó Sisi szintén egy külföldi munkából tért haza a zenei karrier miatt, és önéletrajzában az osztrák vendéglátós múlt is szerepel.

„Nem gondoltam, hogy bárki meg fogja nézni a klipjeimet” – Raktárból, éttermi konyháról, iskolapadból kerültek nagyközönség elé a feltörekvő rapsztárok
Sisi

A saját vágási stílusomat, a saját videóimmal, a saját ötleteimmel akartam átadni, és kevés pénzem volt. Amikor csináltam ezeket a klipeket, nem gondoltam, hogy bárki meg fogja őket nézni

– idézte fel Sisi.

Az elején még a színpadi rutin hiányát enyhítette azzal, hogy rögtönzött beszélgetésbe, viccelődésbe kezdett a közönséggel, ezzel pedig egy sajátos, bensőséges kapcsolatot teremt azóta is a fellépéseken.

Kezdetben gyakran érezte, hogy nőként nehezebb elfogadtatnia magát a férfiak uralta rapszakmában, de mára úgy látja, megtalálta a helyét, és a saját egyedi hangját a közegben.

Dolgoztam Lil Frakkal, és az nagyon jó kis folyamat volt. Szeretnék még a Krúbival, nagyon jó lenne egy közös track. Mert szerintem tudnánk együtt olyat robbantani, amilyet még nem hallott itthon senki

– mesélte jövőbeli terveiről Sissi.

Ekhoe, Pogány Induló és Sisi előtt is ott a lehetőség, hogy a magyar zenei élet új sztárjaivá váljanak – hogy milyen a zenéjük és a vibe-juk, kiderül a fenti videóból!

#Fókusz#Videó#rapsztárok#ekhoe#pogány induló#tircs andrás#szirmai marci#Sisi#ma

Címlapról ajánljuk