Öt tévhit az EU-ról, amely az orosz-ukrán háború kitörése óta makacsul tartja magát

2022 elején az egész világot megrengető háború tört ki az Európai Unió szomszédjában, amely nehéz helyzetbe hozta az orosz gázfüggőséggel és politikai befolyással is küzdő európai országokat, valamint a brüsszeli vezetést is. Putyin inváziója a Londoni Gazdasági és Politológiai Egyetem kutatói szerint „reality check” volt az unió számára a külpolitikával kapcsolatban.

Azt írják: „Az orosz-ukrán háborút széles körben tartják fordulópontnak az EU külpolitikájában. Szerintünk ami történt, inkább reality checkként leírható. Olyan extrém kihívásként, amely megmutatja, hogy hibái és tévedései ellenére mekkorát fejlődött az EU külpolitikai kooperációja 1970 óta.”

Hogy ezt a reality checket tényleg a valóság talajáról tudjuk megejteni, érdemes sorra venni a legszélesebb körben elterjedt tévedéseket, álhíreket, amelyek a konfliktus kitörése óta az EU szerepével kapcsolatban keringenek. Cikkünkben bemutatjuk az öt legfontosabb tévhitet, amelyeket alkalmasint akár EU-s vezetők is felhasználtak politikai haszonszerzésre.

Angolul értőknek további olvasásra ajánljuk a European Digital Media Observatory (EDMO) oldalát, ahol a háború kezdete óta több mint kétezer tényellenőrző cikket gyűjtöttek össze az unió különböző országaiból.

1.Oroszország a „Nyugat”, azaz a NATO és az EU ellen is harcol

Az oroszok által terjesztett klasszikus álhírkampány szerint Ukrajna az agresszor a háborúban, mivel „népirtást” hajtott végre Donbaszban a NATO és az EU – legalábbis hallgatólagos – támogatásával, Oroszország pedig az áldozat, aki csupán megvédi magát. Azt állítják, hogy a NATO és az EU Ukrajnát használja élő pajzsként az általuk is vívott háborúban.

Ezzel szemben a valóság az, hogy sem a NATO, sem a Nyugat, sem az EU nem hirdetett háborút Oroszország ellen. Az ukránok EU iránti szimpátiája pedig nem új, keleti szomszédunknál mindig is a nyugatbarátok és a keletbarátok között húzódott a fő politikai szakadék. Ám a 2014-2015-ös események, azaz a Krím elcsatolása után az ukránok döntő része EU-pártivá vált, ezért is várnak most tőlünk segítséget, és ezért tesznek egyre egyértelműbb lépéseket az EU-csatlakozás irányába.

A Nyugat proxyháborújáról szóló híresztelések az orosz médiában különösen erőre kapnak minden alkalommal, amikor Ukrajna katonai segítséget kap nyugatról, vagy amikor épp az orosz erők kerülnek hátrányba a fronton.

2. Az EU nem tud túlélni az orosz energiahordozók nélkül

Amikor az invázió elindítása után először szóba került az orosz gáz és más energiahordozók korlátozása, az internetet elöntötték a télen megfagyó európaiakról szóló, „jól megmutattuk Putyinnak” feliratú mémek és társaik. Aztán elmúlt az első tél a háború kezdete óta, és Európában mégsem köszöntött be az operatív jégkorszak.

Az unióban már jóval az invázió kezdete előtt terítéken volt, hogy fenntartható energiaforrásokra álljanak át: ezzel a klímaváltozás ellen is küzdenek, valamint erősítik az EU függetlenségét.

Oroszország inváziója és az azt követő gáz- és olajszankciók így nem érték sokként az európai gazdaságot, csupán már létező folyamatokat erősítettek fel.

Az orosz gáztól való függetlenedés azért is fontos az EU számára, mert a Kreml már korábban is többször zsarolásra használta az orosz földről származó energiahordozót. Most pedig egy nem létező kettősséget akar az EU-ra erőltetni, tudniillik azt, hogy választani kell Ukrajna támogatása és az elegendő energia között.

A szankciókkal párhuzamosan azonban az EU és a tagállamok folyamatosan tettek intézkedéseket annak érdekében, hogy alternatívákat találjanak az orosz energiahordozókra. A REPowerEU és a „Spórolj a gázzal a télre” programok mind ezt tűzték ki célul. Közben az EU földalatti gáztározóinak 95 százaléka tele van, a töltöttség szintje pedig csak nőtt az invázió kezdete óta.

Ahogy más esetekben is, az orosz propaganda ebben is igyekszik másokat megvádolni azzal, amit az ország maga tesz: az energiahordozókkal kapcsolatban épp az USA-ról híresztelik, hogy Európa energiaigényének kielégítésével akar befolyást gyakorolni a blokkra. Azonban szó sincs arról, hogy az EU vezetésre az orosz függésről az amerikai függésre akarna átállni. Az EU energiapolitikájának alapeleme a diverzifikáció, ami azt jelenti, hogy konkrét intézkedésekkel garantálják a több forrásra való támaszkodást, valamint segítik elő a versenyt az energiapiacon.

Az orosz gáztól való függetlenedésben a jövő év végén újabb óriási lépés várható: az ukránok ekkorra ígérik, hogy végleg leállítják az orosz gáz tranzitját.

Magyarország kivételnek számít az EU-s országok között, hiszen mi kivételt kaptunk a gáz behozatalára vonatkozó szankciókra. Az már viszont kérdés, hogy mennyire érte meg kiharcolni ezt, hiszen idén már 337 milliárd forinttal fizettünk többet az orosz gázért, mint ha a szabad piacon vásároltunk volna be.

Nemrég ráadásul az oroszok az üzemanyag exportjának tilalma mellett döntöttek. Holoda Attila energetikai szakértő szerint azért, mert ebből már nemcsak eladni valójuk sincs, hanem saját használatra félretettből is egyre kevesebb.

3. Az Oroszország elleni szankciók hatástalanok, és az EU-s állampolgároknak ártanak elsősorban

Az EU-s szankciók első körének bejelentése óta a Kreml elég sok energiát fektet abba, hogy ezeket az intézkedéseket minél negatívabbnak állítsa be. Az oroszok álhíres dobozában a szankciók két ellentmondó értelmezése is elfér: egyfelől tutyimutyi intézkedések, amelyeknek semmi hatásuk nincs Oroszországra, de közben a nyomásgyakorlás illegális, elfogadhatatlan fajtáját jelentik.

A szankciókkal kapcsolatos orosz álhíreknek kettős céljuk van: egyrészt az oroszok számára akarják közvetíteni, hogy a Nyugat a szakadék szélén áll, és elkerülhetetlen a bukása, másrészt a nemzetközi közönséggel akarja elhitetni, hogy azokkal semmit nem érnek el a saját országaik destabilizálásán kívül.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a nemzetközi törvényekkel összhangban lévő szankciók – még ha egyes szereplők ki is tudják játszani őket – komolyan korlátozzák, hogy az orosz állam hogyan tudja finanszírozni háborúját és ellátni a hadseregét. 2022-ben már az államháztartás is megérezte a szankciókat: a költségvetés deficitje ebben az évben az előző évi tizennégyszeresére nőtt, az orosz gazdaság pedig 5 százalékkal zsugorodott.

Jó hír, hogy a jelek szerint az európai közvélemény egyre kevésbé vevő ezekre a teóriákra: az Eurobarométer szeptemberi felmérése szerint az EU lakosságának többsége továbbra is támogatja a szankciókat és Ukrajna katonai segítését.

4. Az EU hozzájárul a globális élelmiszerhiányhoz az orosz mezőgazdasági tilalmakkal

Bár az EU-s szankciók nem vonatkoznak az orosz élelmiszer- és trágyaexportra, népszerű az az elmélet is, hogy az EU a felelős most azért, hogy az orosz és az ukrán mezőgazdasági termékek nehezebben jutnak ki a nemzetközi piacra.

Oroszország az invázióval elszigetelte az ukrán termékeket a globális piactól, és felerősítette a világszerte jelenlévő ellátási problémákat. Az orosz támadásnak köszönhetően megnőtt az energia és a műtrágya ára is a világban, főként Afrikában és a legsérülékenyebb országokban.

Mi okozta azokat a problémákat, amelyeket Oroszország felerősített? A koronavírus-járvány és a klímaváltozás is érzékenyen érintette a globális ellátási láncokat, 

a járvány és az Ukrajna elleni háború kezdete között pedig nem telt el elendő idő az újjáépítésre.

Az élelmiszerválságért a szankciók helyett az ukrán energia- víz- és szállítási infrastruktúra bombázása, a termőföldek felégetése vagy ellopása okolható, hiszen a mezőgazdasági óriásnak számító országból most ezek miatt jut el jóval kevesebb termény a világ többi részére. Emellett az orosz exportot az oroszok továbbra is megadóztatják, miközben egyik EU-s ország sem blokkolja, hogy az élelmiszerek eljuthassanak a világ többi részére.

5. Egész Európa támogatta a náci Németország invázióját Oroszország ellen, ahogy most a náci Ukrajnát is támogatják

Már az invázió elején szívesen hangoztatta Vlagyimir Putyin és médiája, hogy mindössze egy „különleges hadműveletről” van szó, amelynek célja az ország „nácitlanítása”. Később ebbe az elméletbe egész Európát bevonták. Európát, amely – a mostani alternatív történelemírók szerint – aktívan, szívvel-lélekkel támogatta a náci Németországot a második világháborúban, amikor Hitler lerohant Szovjetuniót, felrúgva a Sztálinnal közösen hozott paktumot.

Az oroszok szerepe a nácik legyőzésében olyan komoly nemzetegyesítő emlék, amely még ahhoz is hozzájárul, hogy a véreskezű diktátorral, Sztálinnal szemben is megértőbbek legyenek. Éppen ezért az orosz propagandagépezetet az sem zökkentette ki a Nyugat lenácizásából, hogy nemrég éppen a hozzájuk tartozó Dagesztánban alakult ki pogromközeli helyzet a zsidókkal szemben.

Európa országai természetesen nem támogatták egyöntetűen Hitler lépéseit. 1942-ben, az orosz invázió kezdetekor a Hitlert ellenző koalíciónak már 26 tagállama volt, valamint a megszállt európai országok emigrációban működő kormányai is mellettük álltak. Ahogy az összes európai országban, természetesen Ukrajnában is akadnak szélsőségesen nacionalista, kirekesztő csoportok, de a Kremltől róluk is legfeljebb elég komolyan eltorzított féligazságokat hallani.