Magyarországon is okozhat instabilitást az ukrán konfliktus

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: lesz-e orosz invázió Ukrajnában?

Annak az esélye, hogy egy rendes földi inváziót indítsanak az orosz csapatok, és elfoglaljanak olyan nagyvárosokat, mint például Harkov vagy Odessza, továbbra is kicsi. Ez egy olyan rémálomba való forgatókönyv, amit elsősorban amerikai információkra hivatkozva közvetít a nyugati sajtó hónapok óta. Annak már nagyobb az esélye, hogy lesz egy olyan nagy eszkaláció, ami nem foglalja magában a földi inváziót. Például Oroszország elismerheti politikailag a két donbasszi proxy-köztársaság önállóságát. Megtehetik, hogy mostantól szuverén államként tekintenek az úgyenvezett Luhanszki Népköztársaságra és a Donyecki Népköztársaságra. Vagy annektálhatja ezeket a területeket, nyílttá teheti a fegyverszállítási adatokat, kitolhatják az Orosz Föderáció határát, ezzel is fokozva a nyomást Kijeven. Akár végrehajthatnak még egy kibertámadást, bár ennek határt szab az ukrán állam digitalizációjának alacsony szintje.

Adott esetben blokád alá vonhatja Oroszország a fekete-tengeri kikötőket is, és ezzel nyomást helyezhet az ukrán vezetésre. Hiszen ezeken a kikötőkön keresztül folyik a gabona- és a fémexport. 

Akár bombázhatnak is. A felsorolt lépések közül talán ennek a legkisebb az esélye.

Említette, hogy az amerikai információkra hivatkozva beszélünk legtöbbször a háborús veszélyről. Érdeke-e az amerikai vezetésnek, hogy az ukránok féljenek egy esetleges orosz inváziótól?

Biztos, hogy ennek az információnak jelentős része nyugatról jön. Novemberben, amikor a konfliktusról szóló első hírek megjelentek a nyugati sajtóban, az első egy-két hétben a kijevi kormány tagadta, hogy gond lenne, és csak utána erősítették meg az információt. Nem hinném, hogy az amerikaiaknak vagy a briteknek érdeke, hogy az ukránok féljenek. De az lehet, hogy a nyugati szövetségesek kicsit feszültek attól a nyugalomtól, amit Kijevben látnak. 

Az az általános meglátás, hogy Kijevben nem félnek az inváziótól, viszont Washintonban, Brüsszelben, Londonban annál is inkább. Aggasztónak tartják, hogy az ukránok ilyen nyugodtak.

A Krím-félsziget megszállásakor 2014-ben még arról szóltak a hírek, hogy az oroszok jelöletlen katonákkal, „kis zöld emberkékkel” támadnak. Most pedig azt látjuk, hogy több mint százezer katona parádézik nyíltan a határon. Ez is azt mutatja, hogy az oroszok nem inváziót akarnak, csak az erejüket fitogtatni?

Jelentheti ezt, persze. De elsősorban arról van szó, hogy az a módszer nem vált be. A cél 2014-ben azonos volt a maival. Mindig azt akarta az orosz elit, hogy Ukrajna átmeneti zóna, semleges terület legyen. Meg akarják akadályozni, hogy Ukrajna a Nyugat részévé váljon politikailag és persze katonailag. 2014-ben úgy kalkuláltak, hogy ha elfoglalják a Krímet és „befagyott konfliktust” teremtenek a Donbasszban, akkor ezzel olyan folyamatos nyomást gyakorolhatnak a kormányra, amellyel megakadályozhatják a nyugatra tolódást. Ez azonban nem vált be. Korábban, 2008-ban, Grúziában bejött, és két szakadár köztársaságot teremtettek, amik a mai napig fennállnak. Képesek voltak arra az oroszok, hogy olyan nyomást gyakoroljanak az ottani kormányra, ami elűz mindenféle nyugati integrációs tervet.

Ukrajna nyugatra sodródását azonban paradox módon felgyorsította a 2014-es konfrontáció. Részben azért, mert a Krím elfoglalásával kivettek kilencmillió választópolgárt a politikai egyenletből, akik túlnyomórészt oroszpártiak voltak. Az ő kikerülésükkel nagyon megnőtt a nyugatbarát többség aránya Ukrajnában.

Ráadásul az orosz agresszió azokat is a Nyugat felé lökte, akik eddig semlegesek voltak a kérdésben. Az országban 2014-ig soha nem volt többsége a NATO-csatlakozásnak. Azóta viszont törékeny, de mégis többség támogatja a NATO-csatlakozást. Ez az oka annak, hogy most mást próbálnak ki, mint 2014-ben.

Hogyan tolódott át a rendszerváltás óta Ukrajnába a kelet és a nyugat „átmeneti zónája”?

Az oroszbarát-nyugatbarát megosztottság mindig is jelen volt az ukrán történelemben. 1991 óta a többi szomszédos országgal ellentétben nem a jobb- és baloldal ellentéte, hanem ez dominál ott. A volt Szovjetunióban a nyelv nem összetéveszthetetlen jele a nemzeti identitásnak, errefelé gyakran oroszul beszél, aki amúgy büszke ukrán. De Ukrajna déli és keleti megyéi hagyományosan Oroszországhoz húznak, a középső és a nyugati régió pedig inkább Európához. Ez a megosztottság garantálni látszott azt 2014-ig, hogy az ország nem fog lehorgonyozni egyik fél mellett sem, hanem marad semleges pozícióban. De talán túl nagy ország is volt ehhez. 

Viszont amikor 2013-ban aláírták a társulási megállapodást az EU-val, az oroszok megijedtek. 

Úgy látták, a geopolitikai orientáció kérdésében elindult egy visszafordíthatatlan folyamat, amelynek végén Ukrajna NATO-tag lesz, és az orosz határ ezen az oldalán a NATO ágyúi néznek vissza Putyinra.

Ezért szakították el Krímet, és kezdeményeztek konfliktust a Donbasszban. Ezzel viszont ellentétes eredményt értek el: garantálták, hogy Ukrajna nyugatra sodródása majdnem tényleg megkérdőjelezhetetlenné váljon.

Nem világos, hogy ezt hogyan akarják most visszafordítani az oroszok. Nem látszik, hogy bármilyen eszkaláció alkalmas lenne erre, kivéve talán az, hogy Oroszország Ukrajna egészét elfoglalja, és hosszú távon fenntartsa a megszállást. Ez viszont óriási pénzbeli és emberi költségekkel járna. 

Nehéz elképzelni, hogy Putyin ne számolna azzal, hogy hosszú, véres és a Nyugat által is támogatott gerilla-hadviselésre kell készülni ebben az esetben. Nem látszik olyan forgatókönyv, amiben az oroszok célja, Ukrajna semlegessége hosszú távon reálisan elérhető.

Ebben a helyzetben milyenek az Ukrajnában élő magyarság kilátásai?

A kilátásaik sötétek. Két okból: egyrészt a kárpátaljai magyarság viseli Ukrajna sorsát. Ha háború lesz, mint 2014-ben, minden bizonnyal sokuknak be kell vonulniuk a seregbe, és sok áldozatra lehet számítani. Másrészt pedig azért, mert Oroszország fő eszköze Ukrajna semlegességének biztosítására az, hogy instabilitást teremt az országban. Erre az egyik mód az etnikai ellentétek szítása. Látjuk, hogy az elmúlt években rengeteg provokáció történt az itteni magyarság ellen, például az ungvári KMKSZ-székház felgyújtása. Ennek az volt a célja, hogy a meglévő feszültségeket élezze. 

Egy háborús helyzetből általában sem jönnek ki jól a nemzeti kisebbségek – most se lehet semmi jóra számítani.

Abban az esetben, ha mégis megszállják az oroszok Ukrajnát, a valószínű menekülthullámnak fontos cél- és tranzitállomása lenne Magyarország is. Itthon is instabilitást teremthet ez a konfliktus, arról nem beszélve, hogy ha Ukrajna egészére kiterjeszti a befolyását Oroszország, nyilván még nyugatabbra szegezi majd tekintetét. Aggasztó, hogy a decemberi követeléseik azt is magukba foglalják, hogy a NATO-erőket a 1997-es határok mögé vonják vissza – vagyis Magyarországról is vonuljanak ki.

Nyitókép: Az ukrán fegyveres erők önkéntes területvédelmi egységének tagjai gyakorlatoznak egy kijevi parkban 2022. január 22-én. Fotó: MTI / AP / Efrem Lukackij