Európa-szerte elszálltak a bérletárak, Budapest mégis kilóg a sorból

rtl.hu

2026. szeptember 21. 9:30

Egy külföldi városlátogatásnál már a helyi közlekedés is komoly tétel lehet, Európa több fővárosában jelentősen megdrágultak a hosszú távú bérletek az elmúlt három évben. Van, ahol több mint 50 százalékkal emelkedtek az árak, miközben néhány város éppen az ellenkező irányba indult el.

A repülőjegy és a szállás mellett egyre inkább érdemes a helyi közlekedéssel is számolni egy európai utazás költségeinek tervezésekor. Londonban például már 162 euróba kerül egy havi tömegközlekedési bérlet, de Amszterdamban is három számjegyű összeggel kell kalkulálni – írja az Euronews.

A Greenpeace 30 európai ország és főváros közösségi közlekedését vizsgálta meg, az eredmények pedig komoly különbségeket mutatnak. Míg 2023 óta 14 fővárosban emelkedtek a hosszú távú bérletek árai, négy városban olcsóbb lett a tömegközlekedés. Budapest pedig az utóbbi csoportba került.

Londonban kell a legtöbbet fizetni

A vizsgált fővárosok közül London havi bérlete a legdrágább, 162 eurós árral. A második helyen Amszterdam áll havi 107 euróval, Párizsban pedig 77 euróba kerül a bérlet.

Nem csak az aktuális árak között vannak azonban látványos különbségek. Nicosiában 2023 óta 67 százalékkal nőtt a hosszú távú bérletek ára, Amszterdamban 55, Madridban pedig 50 százalékos drágulást mértek.

Pozsonyban 32, Berlinben 29, Bécsben pedig 26 százalékkal kerül többe a hosszú távú tömegközlekedés, mint három évvel korábban.

Kiderült mi a világ legvonzóbb városa 2026-ban:

Kiderült, melyik a világ legvonzóbb városa – nem európai lett az első
Kiderült, melyik a világ legvonzóbb városa – nem európai lett az első

Budapest éppen az ellenkező irányba ment

Miközben számos európai fővárosban egyre többet kérnek a közlekedésért, Budapesten 5,8 százalékkal csökkentek a hosszú távú bérletek árai 2023 óta.

Ezzel a magyar főváros azon mindössze négy vizsgált város közé került, ahol olcsóbb lett a tömegközlekedés.

A legnagyobb áresést Dublinban mérték, ahol 42,5 százalékkal csökkent a bérlet ára. Oslóban 11,5, Bernben pedig 6,6 százalékos mérséklődést jegyeztek fel. További 12 fővárosban lényegében változatlanok maradtak az árak.

Megválasztották Európa legszebb épületét is, tudd meg melyik lett az első:

Megválasztották Európa legszebb épületét – magyar lett az első
Megválasztották Európa legszebb épületét – magyar lett az első

Van, ahol szinte ingyen lehet utazni

A kutatás nemcsak az árakat, hanem azt is vizsgálta, mennyire könnyen elérhető és mennyire széles körben használható egy-egy hosszú távú bérlet.

Ebből a szempontból Tallinn, Luxemburg és Valletta került az élre, míg Prága, Róma és Athén is jól szerepelt. Luxemburg és Málta különleges helyzetben van, hiszen széles körben ingyenesen használható közösségi közlekedési rendszerrel rendelkeznek.

A vizsgált 30 európai országból ugyanakkor mindössze nyolc kínál ingyenes vagy kifejezetten olcsó, széles körben hozzáférhető hosszú távú közlekedési lehetőséget.

Az európai különbségek tehát hatalmasak, miközben egy londoni havi bérlet önmagában komoly tétel lehet egy utazás költségvetésében, Budapest azon kevés főváros közé tartozik, ahol az elmúlt években nem drágult, hanem olcsóbb lett a hosszú távú közlekedés.

Mutatjuk melyik városokat szavazták meg idén a legélhetőbbnek:

Nem Bécs lett az első: ezekben a városokban a legjobb élni 2026-ban
Nem Bécs lett az első: ezekben a városokban a legjobb élni 2026-ban

Borítókép forrása: Designed by Magnific

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!