Akiknek a torkán már nem lehet lenyomni, hogy mindent tűrni kell – mit művel a Z generáció a munkahelyeken?

Szervezkedésbe kezdett az amerikai Z generáció (az 1990-es éve közepe és a 2010-es évek eleje között születetetteket sorolják ide) a munkahelyeken, hogy szembeszálljon a munkavállalókat kizsigerelő vezetéssel – írta nemrég az Insider. A lap hosszú cikket szentelt annak, hogy bemutassa: a hiedelmekkel ellentétben a Z generáció tagjai nem lusták, csupán nem hajlandók elfogadni azt a mérgező munkahelyi környezetet, amelyet a megelőző generációk tagjai teremtettek.

A lap szerint a Z generáció minden más generációnál jobban előtérbe helyezi egy munkahelyen a tisztességes bánásmódot, és nem hajlandó meghajolni a kizsákmányoló vagy elavult vállalati normák előtt. Mint hozzáteszik, a közelmúltban olyan helyeken, mint a Starbucks, az Amazon, a Home Depot vagy a Minor League Baseball, a szakszervezeti akciókban a Z generációs munkavállalók is részt vettek, néhányat pedig egyenesen ők vezettek.

Az Insider több fiatalt is megkérdezett a jelenségről. Egy 2001-ben született fiatal arról beszélt, hogy míg felnőtt, nagyon keveset látta a szüleit, mivel kénytelenek voltak plusz műszakokat vállalni, hogy meg tudjanak élni. A családi idő hiánya azonban mély nyomot hagyott a fiatalban. „Személy szerint úgy gondolom, hogy a Z generáció ezt tapasztalta meg a szüleivel, és mi már azt mondjuk, b*ssza meg, nem akarjuk ezt tovább csinálni.”

Az internet tele van olyan cikkekkel, amelyek a Z generáció „munkahelyi normák” iránti állítólagos ellenszenvét taglalják, de az Insider szerint a fiatal munkavállalók nem lusták, és nem akarnak lazsálni – egyszerűen csak elutasítanak néhány olyan gyakorlatot, amelyet a korábbi generációk kénytelenek voltak elfogadni. Az amerikai felmérések szerint 

a Z generáció tagjai az idősebbeknél kevésbé hajlandók elfogadni a hosszú munkaidőt, a basáskodó főnököket vagy a magánélet és a munka közötti határok hiányát, 

ehelyett igyekeznek aktívan visszaszorítani azokat a viselkedési formákat, amelyek a munkahelyet mérgező környezetté teszik.

Egy másik, a lapnak nyilatkozó 20 éves – akit kirúgtak a Starbucksból, mert szakszervezetet alapított – arról beszélt, hogy amikor arra panaszkodott, hogy rosszul bánnak vele a munkahelyén, mások azt válaszolták neki, hogy „mire számítottál? Ez az élelmiszeripar.” Ő és a társai azonban már nem hajlandók elfogadni ezt a gondolkodásmódot.

A National Society of High School Scholars 11 ezer középiskolás és főiskolás korú fiatal körében végzett felmérése szerint a Z generáció legfőbb prioritása a munkáltató kiválasztásakor az alkalmazottakkal való tisztességes bánásmód, majd az életminőség, a munkáltató rugalmassága és a vállalati társadalmi felelősségvállalás. Emellett nagyobb valószínűséggel hagyják ott azokat a munkahelyeket, amelyek nem felelnek meg az igényeiknek, és máshol keresnek jobban fizető állást (bár ezzel a hajlandósággal nincsenek egyedül; a Gallup a millenniumi generációt „álláskereső generációnak” nevezte).

Még mielőtt megnéznénk, mi a helyzet Magyarországon, érdemes megjegyezni, hogy egyrészt nagyon más az amerikai és a magyar fiatalok valósága, másrészt, ahogy két egyforma felnőtt, úgy két egyforma fiatal sincsen. Ahogy Bereczki Enikő generációs szakértő, A rejtélyes Z generáció című könyv szerzője is felhívja a figyelmet: egyetlen generáció sem teljesen homogén. „Többféle attitűd jelenik meg a munkához való hozzáállásnál is. Ha valaki találkozik a Z generáció egy éppenséggel nem túl szorgalmas tagjával, akkor hajlamos a többiről is azt gondolni, hogy »lusta«. Ám ez félreértés, mert ha megnézzük, ma hány fiatal dolgozik ahhoz képest, hogy hányan dolgoztak ugyanebben az életkorban például a szülői (zömében az X) generációban, akkor rájövünk, hogy jóval többen” – mondja a szakember. 

Bereczki Enikő elmondta, az X generációsok sem voltak lusták fiatalként, csupán más volt a társadalom, a munka és az oktatás világa is. A felsőoktatás például annyira merev volt, hogy nem tette lehetővé, hogy a hallgatók variáljanak az órarendjükben, és heti 1-2 napot munkával töltsenek. „Ha egy fiatal most állást keres, elvárás, hogy valamilyen tapasztalata legyen, ezért sokan már akár középiskolásként is dolgoznak. A munkahelyeken zömében X generációs vezetők vannak, de akadnak baby boomerek és idősebb Y generációsok is. Sokan a szocializmusban nőttek fel: akkor az volt a jellemző, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. A tűrés nagy erénynek számított, bizonyos dolgokról pedig nem lehetett beszélni. Ezeket az attitűdöket generációról generációra örökítjük.

Talán most tartunk ott, hogy ez alól kezdenek felszabadulni a fiatalok, és úgy érzik, hogy az ő igényeiknek, vágyaiknak hangot lehet adni.

Sok szülő, aki ezt anno nem tette meg, talán bátorítja is a gyerekét arra, hogy beszéljen, valósítsa meg magát, mondja el, ha valami bántja” – mondta a szakértő.

A másik fontos tényező szerinte, hogy a fiatalok a közösségi médiában is azt látják, hogy az emberek szabadon megoszthatják a gondolataikat, kifejezhetik magukat. Továbbá a lehetőségeik is mások: a korfán is látszik, hogy elöregedik a társadalom, a fiatalok kevesebben vannak, és a munkaerőpiacon is jobban vadásznak rájuk. Ennek ők javarészt tudatában vannak, ezért úgy gondolják, hogy ha az egyik helyen nem, akkor máshol majd kellenek.

Pál Mónika pszichológus, az rtl.hu szerzője is felhívja a figyelmet arra, hogy a generációs elméletek hibásan veszik egy kalap alá az összes hasonló korú fiatalt, ugyanakkor tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a huszonévesek valóban tudatosabbak, mint az elődeik. „Visszagondolva a saját fiatalságomra, mi nem feltétlenül kezdtünk el ilyen korán ezekkel a témákkal foglalkozni. De most már egyre több pszichológiai témájú cikk létezik, jó, hasznos gyakorlatok is könnyen elérhetők, a neten keresztül pedig sokkal könnyebb segítséget kérni. Talán pszichológushoz járni is sokkal inkább elfogadott, mint 20 éve.

Ráadásul én nem hiszek abban, hogy létezik olyan, hogy »lusta ember«. A kliensek sokszor mondják magukról, hogy »járok munka mellett valamilyen képzésre, de lusta vagyok tanulni«. De ha a dolog mélyére nézünk, akkor kiderül, hogy arról van szó, hogy 12 órát dolgozik, brutálisan fáradt. Persze, hogy nincs elég ideje, persze, hogy nem motivált eléggé. 

A pszichológus szerint ugyanígy a munkahelyi halogatásnak, nem teljesítésnek is lehet a körülményekből fakadó oka, például ha mérgező a légkör. Lehet, hogy miközben a munkavállaló nem érzi ott jól magát, azt gondolják róla, hogy lusta, és azért nem teljesít – közben pedig könnyen lehet, hogy a körülmények miatt ilyen, csak még nem tart ott, hogy ezt felismerje. És ez könnyen megnyilvánulhat akár motiválatlanságban, akár kiégésben. „A nemcselekvés mögött sokszor szorongás van” – fogalmazott a szakember.

A Zyntern pályakezdő állásportál egy ideje minden évben elvégzi az országos pályakezdő-kutatást, amelyben többek között a 16-28 éves korosztály munkaerőpiaci preferenciáira kérdeznek rá. 

2021-ben az összes kitöltő válaszainak összesítése alapján a pozitív munkahelyi légkör volt a legfontosabb szempont a magyar fiataloknak, ha munkahely választásról vagy elköteleződésről van szó. 2022-ben már a versenyképes fizetés végzett az élen, ugyanakkor azt rögtön az elismerés, a fejlődési és karrierlehetőség, valamint a jó hangulat követte.

Bereczki Enikő szerint a mostani huszonévesek sikerpreferenciája megváltozott, a kiteljesedett élet számukra már teljesen mást jelent, mint az előző generációknak. „Kinyílt a világ, és a fiatalok élete már jóval többről szól, mint hogy hajtják a pénzt. Ahogy mondani szokták, ők a világ első globális nemzedéke, akik az információhoz már rögtön hozzájutnak, emiatt nyitottabban gondolkodnak. Ami a munkahelyi bántalmazást illeti, nem is úgy fogalmaznék, hogy a fiatalok tudatosabbak, talán inkább úgy, hogy jobban informáltak. Ami összefügg azzal, hogy képesek egyfajta asszertív kommunikációra is, tehát felismerik, hogy nem minden esetben velük van a probléma, hanem esetleg egy vezetővel, a kollégákkal, a légkörrel.”

A szakértő hozzátette: az idősebb vezetőkre jellemző, hogy a szakmai érdemeik alapján választották meg őket, de könnyen lehet, hogy nincsenek a vezetői készségek birtokában, magyarán nem értenek az emberekhez. Abban, hogy a fiatal munkavállalók felismerjék ezeket a helyzeteket, segítik őket TikTok-csatornák, Instagram-oldalak, azok a cikkek, blogbejegyzések, amiket pszichológusok, HR-esek, segítő szakmában foglalkozók írnak vagy szerkesztenek.

Az is egyre inkább köztudott, hogy a fiatal nemzedék nem díjazza az autoriter vezetői stílust, amit sokan azzal téveszthetnek össze, hogy a jópofizó, a legjobb barát szerepébe helyezkedő főnökre lenne igényük. Holott „a Z generációs, irodában dolgozó fiatalok többsége egyszerűen csak olyan önazonos, az emberekkel is bánni képes vezetőt szeretne, aki emberszámba veszi őket, bevonja őket a feladatok tervezésébe is, kitűz motiváló célokat, és ad megfelelő visszajelzést – akár pozitívat és negatívat. Nemcsak a főnök, hanem egy segítőkész szenior vagy idősebb kolléga támogatása is rendkívül sokat jelent egy kezdő Z generációsnak, akinek a magabiztos megjelenése első látásra megtévesztő lehet. Legtöbbször ugyanis a fölényesség, a lazaság álcája bizonytalanságot és önbizalomhiányt rejt. 

A munkáltató, csapatvezető vagy bárki, aki foglalkozik a munkába álló fiatallal, hatalmas edukációs űrt – ami az oktatási rendszer vagy a neveltetés hiányosságaiból adódik – képes betölteni a fiatal munkahelyi szocializációjában 

– mondta a generációkutató. 

De mit nevezünk mérgező munkahelynek? Nem csak azt, ahol konkrét bántalmazás történik, hívja fel a figyelmet Pál Mónika. „A bántalmazásnak többféle formája van, ide tartozik a verbális bántalmazás, amikor alázzák a dolgozót, akár a főnök, akár a munkatárs. Ha nem kap elég dicséretet, megerősítést, az is csökkenti a motivációt. Bántalmazás alapvetően az, amikor valamilyen határt megsértenek, ami lehet fizikai, érzelmi vagy lelki is. Ha nem kiszámítható a munkahely, ha nem tudod előre, mennyit kell dolgozni, ha a vezetők nem tartják be a szerződésben leírtakat, vagy trükköznek a fizetéssel.”

A pszichológus szerint abban, hogy a fiatalok már valamelyest tudatosabban kiállnak magukért, benne lehet az is, hogy nem abban gondolkodnak, hogy 30-40 évet húzzanak le egy helyen, még akkor sem, ha a szüleik, nagyszüleik ilyen helyzetben voltak. Mint mondta, sok ember kapja otthonról ezeket a negatív, ártó mondatokat, hogy „tűrnöd kell”, „ha valahol rosszul érzed magad, az a te hibád”, vagy hogy „én is egy munkahelyen dolgoztam évtizedekig, nekem is szar volt, mégis kibírtam”. 

Pedig egy bántalmazó munkahely ugyanúgy tud sérüléseket okozni, mint egy bántalmazó kapcsolat, ugyanúgy leépítheti az ember önértékelését, PTSD-t is okozhat 

– fogalmazott Pál Mónika, akit arról is kérdeztünk, mit javasol a fiatal klienseinek, meddig érdemes küzdeni, és mikor érdemes mindenképpen váltani.

„Ezt mindenkinek magának kell felmérnie, de van olyan helyzet, ami egyértelmű, például a bántalmazás ilyen. Első lépésben megpróbálhatunk változtatni, asszertívan viselkedni. Például fizetésemelést kérni teljesen megszokott dolog. Vagy átgondolni, hogy ha verbálisan bántanak, lehet-e szólni, változik-e valami. De asszertívnak akkor lehet és szabad lenni, ha úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk.” A pszichológus hozzátette, van egy nem lelki szempont is, ez pedig az, hogy anyagilag mennyire kiszolgáltatott az ember. Lehet olyan helyzet, amikor valaki emiatt nem tud váltani, és valami más stratégiát kell kitalálnia, amiben egy darabig tűrnie kell. „De sokszor az a helyzet, hogy az ember csak gondolja, hogy nem tudna váltani, miközben valójában tudna” – fogalmazott Pál Mónika.

A váltáshoz először föl kell ismerni a helyzetet. Ez a felismerés attól is függ, hogy valaki mennyire van tisztában azzal, hogy mi a bántalmazás, mihez van joga, mik a szükségletei. Tudnia kell, hogy joga van kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, egy bántalmazó munkahelyről. Ha az ember nem vesz tudomást a kellemetlenségekről, gyakran a testi jelek figyelmeztetik: például mindig fáj a feje vagy a hasa, amikor be kell menni dolgozni. Ez igen erős jele annak, hogy valamin változtatni kell. „Hiszen hiába próbálja az ember alányomni ezeket az érzéseket, valamilyen úton-módon úgyis a felszínre jönnek majd.”

Nyitókép: Kar-Tr / Getty Images