Egyre nagyobb az ideológiai szakadék a nemek között: a fiatal férfiak többnyire konzervatívok, a nők pedig baloldaliak

A világ jelenlegi lakóinak 32 százaléka, tehát több, mint 2 milliárd ember 1995 és 2015 között született, ők a Z generáció tagjai. Elvileg hasonló impulzusok érték őket, nemre való tekintet nélkül, mégis több kutatás arra jutott: a generációk történetében először jelentős ideológiai szakadék mélyül az egy időszakban született nők és férfiak között. Korábban röviden mi is beszámoltunk róla: a fejlett világ minden pontján – az Egyesült Államoktól Németországon keresztül, Lengyelországon át egészen Dél-Koreáig – az ebbe a generációba tartozó nők nagyon baloldaliak, a férfiak pedig nagyon jobboldaliak.

Akkor azt írtuk: ez azért furcsa, mert a korábbi generációkra mind igaz volt az, hogy nagy általánosságban véve egy ideológiai irányba tendáltak. A milleniálok például hangsúlyosan liberálisok és nyitottak, míg a boomerek mára „beleöregedtek” a konzervativizmusba. A Z generáció viszont annyira megosztott, hogy egyfajta „kettő az egyben” generációnak is lehet nevezni.

Radikálisan progresszívnek nevezhető nők állnak szembe radikálisan konzervatívnak nevezhető férfiakkal. Cikkünkben megpróbáljuk kideríteni, miért alakult ez így.

A #MeToo volt a formatív élmény

Nézzünk először pár adatot a Financial Times gyűjtése alapján, amelyek némiképp magyarázatot adnak arra, hogy miért ennyire jelentős a szakadék a nők és a férfiak között ebben a korosztályban:

• Az USA-ban a nők átlagosan harminc százalékkal liberálisabbak, mint a férfiak a Gallup kutatása szerint.
• Németországban a különbség ugyanekkora.
• Az Egyesült Királyságban 25 százalék a különbség.
• Lengyelországban tavaly a 18-21 évesek fele támogatta a szélsőjobbos Konföderáció pártot, míg a nőknek ebben a korosztályban csupán egyhatoduk.

Mi vezetett ehhez? Természetesen nem lehet egy okra levezetni egy egész generáció bonyolult, többváltozós ideológiai érését. Azonban a jelenlegi helyzet kialakulásához a kutatók szerint jelentős részben járult hozzá a #MeToo mozgalom.

A különböző generációk leírásában fontos szerepet játszanak az egyes korosztályok formatív élményei: tehát olyan közös közéleti tapasztalatok, amelyeket felnövésük során, a személyiségfejlődés kulcsfontosságú időszakában szereztek. Az amerikai boomereknek ilyen volt például a vietnámi háború, a milleniáloknak pedig a szeptember 11-i terrortámadások.

A Z generációnál pedig ha lehet, még fontosabbak ezek a közéleti történések: hiszen ez az első generáció a világ történetében, amely együtt nőtt fel az internettel és a közösségi médiával. Ezért a nagy hírek gyorsabban eljutnak hozzájuk, és az interneten sokkal könnyebben keveredhetnek közéleti vitákba, mint őseik. Éppen ezért a generáció tagjai sokkal kisebb eséllyel lesznek politikailag semlegesek is.

Amikor 2017-től kezdve sorra robbantak ki a #MeToo-botrányok, a Z generációban a zaklatásos ügyek egy sokkal erősebb véleményekre hajlamos közönségre találtak. A szexuális visszaélésekről szóló történetek erőt és támaszt adtak a fiatal nőknek, hogy az általuk is oly' gyakran tapasztalt szexizmus ellen tiltakozzanak, a generációba tartozó férfiak pedig úgy érezték, hogy ők kerültek a mozgalom, és a tágabb értelemben vett „feminizmus” célkeresztjébe. A #MeToo hatása különösen éreztette magát olyan országokban, ahol a nemek közötti szakadék alapból is mély volt, és ahol a mindennapi nőgyűlölet elfogadottnak számít.

A lap Dél-Koreát említi kirívó példaként: ebben az országban az OECD-s, 13,1 százalékos átlaghoz képest 34,6 százalékos a nemek közötti kereseti különbség. 2017 óta pedig a lehető legdrasztikusabban válnak szét a Z generációs nők és férfiak politikai nézetei: a nők átlagosan 50 százalékponttal liberálisabbak a férfiaknál.

A nemek közti egyet nem értést a #MeToo mellett olyan események is mélyítették, mint Donald Trump közszereplése és elnöksége, valamint az amerikai abortuszjogok alkotmányos védelmének eltörlése.

Ezek az esetek a nemi szerepekről szóló politikai vitákat sokkal személyesebbé, átélhetővé tették a nők számára: az ő jogaikat csorbította a legfelsőbb bíróság, az őket ért és érő zaklatásokról szólt a #MeToo. Hasonló módon a lengyel abortusztilalom sem a férfiak, hanem a nők számára volt személyes ügy. Általánosságban kijelenthető, hogy kevésbé tematizált a férfiak testével való foglalkozás, így a nemi ügyekről folyó vitáknak a tétje is kisebb számukra.

Túl sok volt az internet, kedves férfiak!

A nemi egyenlőség felé tett radikális igyekezetek nyomán egyre több férfi kezdte elnyomásként értelmezni azt, hogy megkérdőjelezik korábbi, alapértelmezettnek vett privilégiumaikat. Manapság már nagyobb az esélye, hogy a cégek vezetésében több nővel találkozunk, hogy a túl erőszakos udvarlást/nyomulást erős szavakkal utasítják vissza, hogy megszólják az embert egy-egy szexista, vagy annak tűnő megjegyzés miatt is.

Mára a 18 és 29 év közötti amerikai férfiak 45 százaléka érzi úgy, hogy nemi alapú elnyomás áldozata lett.

A Guardian nemrég még szemlézett pár ehhez kapcsolódó, hajmeresztő statisztikát: kiderült, hogy a 16-29 éves férfiak negyede szerint nehezebb férfinak lenni, mint nőnek, ötödük szerint pedig Andrew Tate jó arc. Emlékeztetőül: ő az a 8,5 millió ember által követett influenszer, aki büszkén vallja magát nőgyűlölőnek, hasonlóan nyíltan beszélt arról, hogy ütött és fojtogatott nőket, jelenleg pedig Romániában áll bíróság előtt emberkereskedelem és nemi erőszak miatt.

A Tate-jelenségről a New York Magazine még tavaly márciusban írt hosszabb cikket: ebben egy olyan esetet is felidéznek szemléltetésképp az influenszer népszerűségére, amikor egy 12 éves gyerek kopaszra borotváltatta a fejét, hogy Tate-nek öltözzön Halloweenkor.

Cikkajánló: Semmelweis Ignáctól kölcsönözte a nevét Andrew Tate nőket nyomorba döntő szektájának szellemi vezetője.

A #MeToo és a közösségi média hatását a fiatalabb generációkra nemrég az Independent hasonló korú szerzője is tárgyalta. Szerinte nem meglepő, hogy a korabeli férfiak ennyire rühellik a feminizmust: hiszen a korosztályba tartozók nagy része életében először a közösségi médiából hallott egyáltalán erről, ahol elképesztően népszerűek tudnak lenni a Tate-féle alakok. Így az első itteni benyomásaik a feminizmusról megerősíthették azt a férfiközpontú, patriarchális értékrendet, amellyel felnőttek. Ebben az esetben pedig valószínű, hogy a véleménybuborékokat fújó algoritmusok később is folyamatosan bombasztikus, a „feminizmust” és a „feministákat” negatívan beállító embereket, csoportokat tesznek eléjük, amelyek a #MeToo nyomán egymás után jöttek létre.

(Az már egy másik téma, hogy a feminizmusnak számtalan különböző ideológiájú iskolája és ága létezik: a már az 1920-as években a keresztény feminizmust képviselő Slachta Margittól kezdve az interszekcionális feminizmus névadójáig, Kimberlé Crenshaw-ig találunk sokszínű nézeteket hirdető aktivistákat a téren. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ha valakit az egyik változata idegenít, akkor az összes többi is ezt fogja kiváltani.)

Az efféle tartalmaknak pedig se szeri, se száma. Nem Andrew Tate az egyetlen influenszer, aki a férfi privilégiumok megkérdőjelezésére azok extrém hirdetésével válaszolt, vagy aki „tradícióként”, vagy „hagyományos értékrendként” próbálja megideologizálni a zaklatást és a szexizmust. 

A műfaj másik legnagyobb gurujával, Jordan Petersonnal korábban már hosszabb cikkben foglalkoztunk: ő például egyebek között azt hirdeti nyolcmillió követőjének, hogy az univerzum káosza egy feminin tulajdonság, és ennek ellenében kell rendet teremtenünk, amely pedig egy maszkulin dolog. „Visszataszítónak tartom azt az elméletet, hogy a nőket elnyomták a történelem során” – mondta egy ponton arról a nemről, amelynek képviselői először a 20. században kaptak szavazati jogot. 

Soraya Chemaly az MSNBC-n így írta le ezt a jelenséget: 

Számos fiú és férfi nem tudja, hol a helye a világban. Ezért fordulnak visszafelé a káros nemi sztereotípiák felé ahelyett, hogy előre nézve munkát fektessenek az egészségesebb férfiasság bonyolult felépítésébe.

Nyitókép: Mike Kemp / In Pictures via Getty Images Images