Életmód

Elment pedikűröztetni, le kellett vágni a lábát

rtl.hurtl.hu

2021. december 27. 9:03

Több mint félmilliárd forintnak megfelelő kártérítést kapott a floridai nő, aki gyorsan terjedő fertőzést kapott el.

Több mint ötszázmillió forintnak megfelelő összegű kártérítést kapott egy szépségszalontól egy floridai nő, akinek egy pedikűrös kezelés miatt amputálni kellett a lábát – jelentette a helyi sajtó.

Clara Shellman egy Tampa városában található szalonban pedikűröztette a lábát, de a kezelés közben apró vágást ejtettek az egyik lábujján, ami elfertőződött, és a fertőzés meglévő betegsége miatt gyorsan az egész lábára átterjedt. A lábat végül az orvosok kénytelenek voltak levágni.

A nő pert indított a szalon ellen. Ügyvédjei állítása szerint a szalonban nem fertőtlenítették megfelelően az eszközöket, és ez vezetett az amputációhoz. Az ügy végül peren kívüli megegyezéssel ért véget, aminek részeként a szalon vállalta, hogy 1,75 millió dolláros, azaz átszámítva nagyjából 570 millió forintos kártérítést fizet a nőnek.

Egyik ügyvédje  a WFLA televíziónak elmondta, hogy „bár nincs az a pénz”, amivel jóvá lehet tenni egy ilyen súlyos sérülést, elégedett a megegyezéssel

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: Billie / Unsplash

 

#Életmód#Külföld#pedikűr#amputáció#kártérítés#fertőzés#florida

Címlapról ajánljuk