Tartalmak

3:25
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 9. 22:50

Dani Lilinek: „Biztos, hogy tőlem van a gyerek?”

Dani reggel beszélt Lilivel, és megkérdezte, tényleg ő-e a gyerek apja, mire Lili sértődötten elküldte. Dani teljesen ki volt készülve, és bizalmába avatta Karolát, aki azt tanácsolta neki, hogy nyugodt körülmények között tisztázzanak mindent. Lili úgy döntött, hogy nem helyez többé nyomást Danira, mert nem akarta, hogy a fiú még jobban meggyűlölje. A beszélgetésük során azonban Lili végül mégsem vallotta be, hogy nem Dani az apa…
3:11
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 9. 22:50

Joe csúnyán beégett a twerk-fogadás főpróbáján

Joe reggel még optimista volt, és azt hitte, el tud érni valamit a Tamarához intézett rádióüzenettel. Amikor Tamás arra bíztatta, hogy koncentráljon a twerkes fogadásra, Joe belement, bár voltak kétségei. Mindenesetre igyekezett figyelmen kívül hagyni Teó gúnyolódását, sőt, engedett Tamás rábeszélésének is, hogy este tartson a klubban egy főpróbát. Amikor eljött a nagy pillanat, Joe nadrágja elszakadt, amitől a férfinak megint csak elege lesz az egész fogadásból.
3:16
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 8. 22:50

Bori meztelenül állt bosszút Rolandon

Reggel a munkanélküli Roland borzalmasan magas telefonszámlát kapott kézhez, és tudatosult benne, hogy igen sok pénzre van szüksége. Karola élcelődését – azaz, hogy a rajzkurzuson szükségük van egy fantasztikus aktmodellre – komolyan vette, és elhatározta, hogy jelentkezik a munkára. Boriban komoly féltékenység támadt, ezért elhatározta, hogy alaposan megleckézteti barátját. Nagyon kínos és megalázó helyzetbe hozta a rajztanfolyamon, mire Roland dühösen el is hagyta a termet.
5:29
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 7. 22:50

Teó nyilvánosan megalázta Joe-t

Miután minden összeesküdött Joe és a twerk-kihívása ellen, már-már beakarta dobni a törölközőt. Eközben Teó a háttérben kitalált egy mesét, és előadta a webrádió riporterének, hogy Joe célja az eseménnyel, hogy barátnőt találjon magának. Tamás meghívta az esti Karola-búcsúztató partira Joe-ékat is, még jelmezeket is vitt nekik, de amikor indulás előtt Joe meghallotta, hogy elhangzik a felhívás a rádióban, bepánikolt, hogy az utolsó lehetőségét is el fogja játszani Tamaránál.
2:08
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 7. 22:50

Teó rájött, hogyan tehetné tönkre Szofiék kapcsolatát?

Szofinak megtetszett a fodrászatba beállító férfi, Márk, aki először Paulát kereste, de Tivadartól megtudta, hogy már senki nem dolgozik ott, akit ő ismert. Márk elmesélte Teónak, hogy tegnap töltötte le a börtönbüntetését, majd mikor Teó észrevette, hogy Szofinak tetszik Márk, eljátszott a gondolattal, hogy talán húga elhagyná Tamást, ha összejöhetne Márkkal.
3:29
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 7. 22:50

Krisztián Karolának: "Te beszélsz nekem barátságról?"

Bori egy fényűző, búcsú Gatsby-partit akart szervezni Karolának, akinek nem volt igazán bulis hangulata, mert összeveszett Krisztiánnal. Ráadásul kollégái ocsmány tréfát eszeltek ki ellene, és miután Krisztián még ekkor sem vette a védelmébe, Karolánál betelt a pohár, és felmondott. Közben Bori megszervezte a partit, de tudta, hogy a Krisztián-ügy tisztázása nélkül Karola nem fog nyugodtan bulizni, ezért kieszelt egy bosszúakciót.
3:03
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 6. 22:50

Szofit és Tivadart megzsarolták az üzlettel

Szofi és Tivadar reggel reményteljesek voltak, amikor egy Tivadar által szerzett fontos megrendelő bukkant fel a fodrászatban a lányával, Piroskával. Amikor azonban Piroska ismét megjelent, miközben mindketten az aznap esti nyitóparti előkészületeinek kellős közepén voltak, Szofi kínos helyzetbe került: a lány ugyanis leplezetlenül megzsarolta őket azzal, hogy új frizurára, stílustanácsadásra, és hasonlókra van szüksége, elvégre csak nem akarják feldühíteni Piroska apját.
3:28
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 2. 23:00

Roland munkájába került Bori meztelen fotóinak visszaszerzése

Mivel közeledett Roland utazása Drexhez, Bori igencsak rosszkedvű volt. Attól tartott ugyanis, hogy Roland Ibizán kísértésbe esik majd. Karola révén azonban fantasztikus ötlete támadt, és készített pár dögös fotót magáról, nehogy Roland elfelejtse, mi vár rá itthon. Ám Bori, amikor átküldte a képeket, végzetes hibát követett el, tévedésből ugyanis Bécynek küldte el a sorozatot.
1:59
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 2. 23:00

Teó és Joe csapdába csalták a gyerekeket

Teó és Joe egész éjjel a várost járták Marcit és Orsit keresve, de hiába. Abban bízva, hogy a fiatalok csak bulizni mentek és már rég otthon vannak, ők is visszatértek az albérletbe, de senki sem látta a gyerekeket. Evelin azt javasolta, beszéljenek Orsi barátaival, hátha ők tudnak valamit. Miközben Marci meglepte Orsit egy prágai vonatjeggyel, Teó és Joe kifaggatták Zitát, majd a lány telefonjával csapdát állítottak a fiataloknak. A keresés közben Joe és Teó közelebb kerültek egymáshoz, a gyerekek pedig besétáltak a csapdába.
2:55
Éjjel-Nappal Budapest
2018. március 1. 23:00

Marci Orsinak: „Lelépek innen, és szeretném, ha velem tartanál”

Miután Teó megütötte, Marci reggel összepakolta néhány cuccát és el akart szökni. Senkinek nem szólt a tervéről, de Orsit azért felkereste, mert azt szerette volna, ha a lány vele tart. Orsi először csak azért ment a fiúval, hogy lebeszélje erről az őrültségről, ám Marcinak a kedvességével és a lelkesedésével sikerült Orsit is meggyőznie a tervéről.