ZENE

7:50
VideóFehér Balázs: Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy én ezt túléltem
2024. április 14. 15:03

Fehér Balázs: Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy én ezt túléltem

Fehér Balázst annak idején a The Carbonfools zenekar frontembereként ismerte meg az ország. Ennek az időszaknak ma már vége. Miközben közel egy évtizede Balázs még a leghíresebb magyar előadóművészek közé tartozott, addig a kiégés és a mentális betegsége miatt a csúcsról hirtelen a mélybe zuhant. „Az én legdurvább drogom a hírnév” – mondta az rtl.hu-nak adott interjújában. Most régi, személyes fotóival idézte fel élete meghatározó állomásait. Mesélt legnagyobb mélypontjáról, a gyerekvállalásról, a rá váró félelmetes szerepről, és arról is, mit gondol korábbi kijelentéséről, miszerint a szerelme tartja el.
4:19
BulvárVV Merci: Tánc közben sikerült levetkőznöm a gátlásaimat
2024. április 14. 11:00

VV Merci: Tánc közben sikerült levetkőznöm a gátlásaimat

„Amikor legelőször átléptem a villa küszöbét, eufórikus érzés volt” – idézte fel emlékeit VV Merci, aki a ValóVilág 10. évadának lett a 3. helyezettje. Balázs Mercédesz azt mondta, a negyedik évad óta követi a valóságshowt, és minden vágya volt, hogy ő maga is beköltözzön a luxusbörtönbe. A villában töltött 106 nap alatt életre szóló élményeket gyűjtött, a viták sem kerülték el, de egyetlen tettét sem bánta meg. Az egykori villalakó a Moh-val való kapcsolatáról és a fejlődő angoltudásáról is mesélt, és azt is elárulta, hogy jelenleg mi a legfontosabb az életében.
KultúraKelet-európai életérzés, azaz munka látástól vakulásig – a bosnyák Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars
2024. április 12. 11:23

Kelet-európai életérzés, azaz munka látástól vakulásig – a bosnyák Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars

Nem titok, hogy az őrületes – vagy még inkább őrült – koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ezt példázza a most megjelent Rush című dal, amelyet a bosnyák sztárzenekarral, a Dubioza Kolektiv nem kevésbé fékezhetetlen csapatával közösen jegyeznek.
6:22
VideóEmlékszik még, milyen volt Balázs Pali hosszú, göndör fürtökkel?
2024. április 12. 7:36

Emlékszik még, milyen volt Balázs Pali hosszú, göndör fürtökkel?

2016-ban ezen a napon elkísértük Balázs Palit a szülőfalujába, Telekgerendásra. Kiderült, a színpadokon határozott, energikus előadó egy csupaszív, romantikus férfi. Az énekes 2008-ban vonult vissza a reflektorfénytől, de nyolc év hallgatás után a Fókusznak megmutatta, amit csak családja ismert addig, hogy honnan jött. Nemcsak arról mesélt, milyen egy kis faluban élni, azt is elárulta, mit gondoltak a szülei, amikor megalapította első együttesét. 
13:52
FókuszL.L. Junior és Dárdai Blanka New York-i kalandjai egy hatalmas, szívmelengető meglepetéssel
2024. április 11. 20:49

L.L. Junior és Dárdai Blanka New York-i kalandjai egy hatalmas, szívmelengető meglepetéssel

L.L. Junior és barátnője, Dárdai Blanka New Yorkban kalandoztak. Mindkettőjük számára különleges pillanat volt a közös utazás. Blankának azért, mert még soha nem járt az amerikai metropoliszban, Juniornak pedig azért, mert 24 évvel ezelőtt ott élt és dolgozott. A zenész egy tíz éve tartó kérlelésre mondott igent és lépett fel Brooklynban kedvesével. A videóban kiderül, milyenek a bronxi turkálók, megvan-e még Junior korábbi munkahelye, és mit dolgozott ott. No meg az is, hogy mennyi esélye van annak, hogy egy Oroszországból New Yorkba emigrált roma család barátságot kössön Juniorékkal, és Isten áldását küldjék a Fókusz kameráján keresztül a magyaroknak.
7:16
FókuszAnimal Cannibals, Ganxsta, Akkezdet Phiai, Krúbi – Amit tudni akarsz a magyar hip-hopról az RTL+-on!
2024. április 10. 19:39

Animal Cannibals, Ganxsta, Akkezdet Phiai, Krúbi – Amit tudni akarsz a magyar hip-hopról az RTL+-on!

Magyar hip-hop történelem és raplegendák az RTL+ saját gyártású sorozatában. A csatorna streaming felületén már elérhető az Amit tudni akarsz című műsor első része a legnépszerűbb zenei műfaj hazai történetéről. A házigazda Lil Frakk gyerekkori példaképeivel találkozott, hogy kiderítsen mindent, amit tudni akarsz a magyar hip-hopról.
12:03
VideóKrúbi: Soha nem volt cél, hogy na, most újra át kell politizálni a magyar könnyűzenét
2024. április 10. 14:06

Krúbi: Soha nem volt cél, hogy na, most újra át kell politizálni a magyar könnyűzenét

„Úgy éreztem, hogy tárt karokkal várt a közeg, mintha betöltenék valami űrt” – mondja a kezdetekről Krúbi, akivel Lil Frakk készített interjút az RTL számára. A mostanra az egyik legnépszerűbb magyar előadóvá vált rapper úgy látja, egyszerre érkezett meg a változással, így az elsők között tapasztalhatta meg belülről a magyar hip-hop átalakulását. Elképzelhetőnek tartja, hogy volt hatása arra, hogy a politikai témák visszakerültek a dalszövegekbe, de ez sosem volt kitűzött célja. Egyszerűen azt érezte, hogy ha van véleménye, akkor ezt ugyanúgy beleírja a szövegeibe, mint bármi mást, ami foglalkoztatja, hiszen mindig is alapvetés volt számára, hogy semmilyen szinten nem fogja korlátozni magát a zenében. Krúbi szerint a magyar könnyűzenei mainstreamben talán sosem volt olyan extrém produkció, mint az övé, ahol egyszerre jelenik meg a durva vulgaritás, a nyílt politikai állásfoglalás, a műfaji keveredés és a komplex dalszerkezet. De vajon mit hallgattak otthon a szülei, mikor kezdett érdeklődni a hip-hop iránt, mi volt számára a legmeghatározóbb magyar rapalbum, és milyen jövőt jósol a műfajnak?
9:33
ReggeliA magyar hip-hop 40 éve 40 percben: a műfaj története az RTL+-on
2024. április 10. 11:03

A magyar hip-hop 40 éve 40 percben: a műfaj története az RTL+-on

Ki hozta be Magyarországra a hip-hop stílust? Miért különleges a stílus történetében Akkezdet Phiai szövegszerkesztése és hogy került a nagyszínpadra Krúbi? Lil Frakk előadó és Kilyén Tamás szerkesztő-riporter osztották meg a legizgalmasabb tényeket a Reggeli műsorvezetőivel. Megmutatunk mindent a magyar hip-hopról az RTL+-on a az Amit tudni akarsz második évadában. 
4:00
Fókusz„Túl sok darabja omlott össze az életemnek és valahogy újra kellett építenem magam” – Shakira új albuma élete legdrámaibb időszakában született meg
2024. április 9. 21:40

„Túl sok darabja omlott össze az életemnek és valahogy újra kellett építenem magam” – Shakira új albuma élete legdrámaibb időszakában született meg

„A nők nem sírnak többé” – így hangzik magyarul a világsztár popdíva, Shakira vadonatúj albumának címe. Az énekesnő az elmúlt hét év minden öröméből, de inkább bánatából merített ihletet és építette újra önmagát is, miközben szerinte élete legjobb dalai születtek. Válása és adócsalási botránya után sikerült a fájdalmat kreativitássá, a haragot szenvedéllyé, a sebezhetőséget kitartássá változtatnia.
6:25
FókuszA pár fős pincebuliktól a telt házas Budapest Park koncertekig – így lett az OTL a magyar könnyűzene egyik legnagyobb sikersztorija
2024. április 9. 21:31

A pár fős pincebuliktól a telt házas Budapest Park koncertekig – így lett az OTL a magyar könnyűzene egyik legnagyobb sikersztorija

A Sztárbox főcím dalát jegyző Ibbigang is az OTL soraiban vált ismertté. Hogy mi az OTL? A magyar könnyűzene egyik legnagyobb sikersztorija. Az a közösség, az a nagyon nagy család, amelyhez évről évre egyre több fiatal tartozik. Miközben a tehetséges előadókat kutatják fel, az év nagy részében a közönséggel online is tartják a kapcsolatot. Nem véletlen aztán, hogy az OTL bulikon hatalmas energiák szabadulnak fel.
11:30
FókuszA „No Woman, No Cry”-tól a „Most múlik pontosan”-ig – a leginkább félreértett dalszövegek
2024. április 5. 20:44

A „No Woman, No Cry”-tól a „Most múlik pontosan”-ig – a leginkább félreértett dalszövegek

„No Woman, No Cry”, vagyis nincs nő nincs sírás? Ötven éves a világhírű dal, de még ma is vitatkoznak azon, hogy miről is énekelt Bob Marley és miről énekelnek ma a követői. Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 reggie banda alapítója szerint a dal éppen az erős nőkről szól. De mi az oka annak, hogy nemcsak a magyarok, hanem az amerikaiak is félreértik a szövegét? A Fókusz riportjában bemutattuk azokat a dalokat is, aminek a leginkább félreértik a szövegét.
7:12
FókuszVilághírű modell és elismert zenész fia – Kállay-Saunders András 26 évig New Yorkban élt, mégis Budapesten találta meg az amerikai álmot
2024. április 5. 20:07

Világhírű modell és elismert zenész fia – Kállay-Saunders András 26 évig New Yorkban élt, mégis Budapesten találta meg az amerikai álmot

Kállay-Saunders András az amerikai álmot Budapesten találta meg. Bár 26 éves koráig New Yorkban élt, ma már nem költözne vissza. Ritkán beszél szüleiről, pedig nekik is különleges karrier jutott. Magyar édesanyja a hetvenes években a világ legkeresettebb modelljei közé tartozott. Ugyanannál a New York-i ügynökségnél dolgozott, ahol most Palvin Barbara. Édesapja elismert zenészként nem csak telt házas koncerteket adott, de a leghíresebb amerikai tévéshow-kban is szerepelt és világsztárokkal lépett színpadra. András pedig azt mondja, még ő sem ért a csúcsra.
6:52
ReggeliWolf Katival készült a New Level Empire új klipje, a csapat új énekesét is a Reggeliben mutatták be
2024. április 4. 13:07

Wolf Katival készült a New Level Empire új klipje, a csapat új énekesét is a Reggeliben mutatták be

2024 több változást is hozott a New Level Empire zenekarnak: hosszas gondolkodást követően énekest, basszusgitárost és MC-t is váltottak. Zolával továbbra is jóban maradtak, de úgy érezték, a bandának és Zolának is kell a váltás. A srácok a Reggeliben mutatták be új dalukat, amiben Wolf Katival dolgoztak együtt. A klip annyira friss, hogy a banda tagjai is a műsorban látták először.
5:09
VideóPuzsér hallgat, Dopeman új számmal érkezik – durvul a rapháború?
2024. április 3. 16:43

Puzsér hallgat, Dopeman új számmal érkezik – durvul a rapháború?

Tovább élesedik a viszony Dopeman és Puzsér Róbert között. Dopeman egy hónappal ezelőtt közzétett, Puzsérnak szóló battle vlog rappjére a kritikus-publicista egy saját dallal válaszolt. Dopeman szerint nem ő kezdte a durva vitát, az bőven 2010 előttre nyúlik vissza. A gyűlölködő kommentek nem viselik meg, erőt merít belőlük, új dalt készít, ami görbe tükröt mutat majd Puzsér Róbert rajongóinak. A rapper egyébként szereti az ilyen párbajokat, de szerinte 69 éves anyjának és fogyatékos testvérének gyalázásával Puzsér átlépett egy határt. 
6:48
ReggeliNaponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot Magyarországon
2024. április 3. 11:33

Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot Magyarországon

Évente több mint 2000 esetben keresik meg  a Kék Vonal lelkisegély-szolgálatot olyanok, akik őket érő bántalmazásról számolnak be. A Konyha zenekar új, Nem mondhatok le magamról című dala, és a hozzá készült videóklip az alapítvánnyal való együttműködésben arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki bajba kerül, kérjen segítséget. A Reggeli vendégei Szepesi Mátyás, a Konyha énekese, gitárosa és Reményiné Csekeő Borbála, pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője voltak.
6:04
ReggeliÍme Metzker Viki és a Stadiumx nemzetközi klippremierje
2024. április 2. 12:04

Íme Metzker Viki és a Stadiumx nemzetközi klippremierje

Metzker Viki és a Stadiumx évek óta működnek együtt. Egyrészt rádióban (a Rádió1-ben munkatársak), de több dalon dolgoztak együtt, már 18 éve barátok. A jelenlegi klipben Viki mellett egy brit énekes, Sam Grey vokálozik. A dal Don Diablo Hexagon kiadójánál jelenik meg. Don Diablo jelenleg a dj-mag top100-as lista 13 helyén van, olyan fesztiválokon játszik, mint Tomorrowland, Untold vagy Edc.
KvízEz a kvíz még a legjobbakon is kifoghat: mutatjuk a slágert, találd el az évet!
2024. április 1. 8:12

Ez a kvíz még a legjobbakon is kifoghat: mutatjuk a slágert, találd el az évet!

Az elmúlt három évtized Billboard-listás dalaiból választottunk párat, nektek csak az a dolgotok, hogy megtippeljétek, melyik évben jelentek meg a dalok. Segítségül az összeshez betettük az eredeti videoklipet: ha a dal nem is ismerős, az előadók, a helyszínek vagy a ruhák árulkodhatnak az időszakról. Talán sokszor elhangzik majd: „nem lehet, hogy az 21 éve jelent meg”. De bizony, lehet. 
9:05
FókuszMár két nappal a koncert előtt a bejáratnál sátraztak a Depeche Mode legelszántabb rajongói
2024. március 27. 20:35

Már két nappal a koncert előtt a bejáratnál sátraztak a Depeche Mode legelszántabb rajongói

Több mint negyven év után sem hanyatlik a Depeche Mode kultusza. A zenekar eddigi karrierje során már tizennégyszer járt Magyarországon, az elmúlt egy évben kétszer is teltházas koncertet adott hazánkban. A legutóbbi bulira a belépő 260-szor annyiba került, mint az első, 1985-ös koncertre. A Depeche Mode sikerének titkáról a legkitartóbb és leghűségesebb rajongóikat kérdeztük.
5:52
ReggeliNégy év után tért vissza az USNK, elárulták, miért tűntek el
2024. március 27. 10:44

Négy év után tért vissza az USNK, elárulták, miért tűntek el

Az USNK 2018-ban nyerte meg az X-Faktort. A robbanásszerű sikerrel rengeteg koncert és a rajongók hada járt, a srácoknak idejük sem volt mindezt felfogni. A covid-időszakkal járó leállás kellett ahhoz, hogy leülepedjenek bennük a dolgok. Most négy év hallgatás után új dallal tértek vissza, ahogy fogalmaztak: most vagyunk újra az a két srác, akik annak idején elkezdtek zenélni.
8:01
Fókusz„Ufó is van benne!” – a Fókusz egyedüli tévéstábként ott lehetett a Carson Coma klipforgatásán
2024. március 22. 20:07

„Ufó is van benne!” – a Fókusz egyedüli tévéstábként ott lehetett a Carson Coma klipforgatásán

Paul Mccartney halott? – teszi fel a kérdést a Carson Coma legújabb videóklipjében. A Fókusz egyedüli tévéstábként ott lehetett a forgatáson. A srácok a próbatermüket is megmutatták, arról is meséltek, hogyan készülnek a zenekar dalai. A Carson Coma idén ünnepli az ötödik születésnapját, és mára nem csak zeneileg alkottak maradandót, de egy egész generáció hangjává váltak a közéletben is. 
Tudomány-Tech„Magyar Péter Orbán Viktor ellenzékébe' a kihívásokat beletépi” – csodás rapszámot írt az AI a magyar politikai helyzetről
2024. március 22. 14:01

„Magyar Péter Orbán Viktor ellenzékébe' a kihívásokat beletépi” – csodás rapszámot írt az AI a magyar politikai helyzetről

A Suno dalgeneráló MI-jével bárki könnyedén létrehozhat teljesen élvezhető minőségű, saját zeneszámokat pusztán pár szó begépelésével, bármilyen stílusban és nyelven. A mesterséges intelligencia segítségével készítettünk patrióta folkmetált Vlagyimir Putyinról és rapzenét Magyar Péterről. Mutatjuk, hogyan próbálhatja ki.
7:41
ReggeliSzandi a boldog házasságról: Jobban kell szeretnünk a másikat önmagunknál is
2024. március 22. 13:15

Szandi a boldog házasságról: Jobban kell szeretnünk a másikat önmagunknál is

Szandi igazi bombázóként robbant be a Reggeli stúdiójába, és nem akármilyen új produkcióról mesélt. Az énekesnő elárulta, hogy évek óta szeretne olyan klipet forgatni, amiben légtornászként is bemutathatja, mire képes. Ez a klip hosszú évek tervezése után megvalósult. Persze nemcsak a munka, a család is előkerült. Lánya most már egy ideje Amerikában él, Szandi sokszor – az időeltolódás ellenére is – beszél vele. Sőt, kapcsolatáról is mesélt. 
13:42
Fókusz„Egy év, és megy a süllyesztőbe” – Fluor és Diaz a 10 éves Wellhello sikerének titkáról
2024. március 19. 20:13

„Egy év, és megy a süllyesztőbe” – Fluor és Diaz a 10 éves Wellhello sikerének titkáról

Már tíz éve, hogy a Wellhello először kérdezte meg, hány szerelmet bír még el a rakpart. De hogyan élte meg Fluor és Diaz a gyorsan jött sikert? Az elején voltak olyan klubok, ahová be se akarták engedni őket, de amikor egy óra alatt jegyeladási rekordot döntöttek, már nagyobb helyszínt kellett keresni a koncertnek. A fiúknak megmutattuk az első cikkeket, amiket írtak róluk és arra is válaszoltak, tíz év elteltével ők miben látják a sikerül titkát. A Fókuszban olyan pillanatokat is megmutatunk, amik egyébként nem kerülnének adásba.
12:06
Fókusz„A válás közben ismerkedtünk meg” – L.L. Junior és Dárdai Blanka először szólalnak meg a kapcsolatukról, a korkülönbségről és a gyerekekről
2024. március 18. 20:16

„A válás közben ismerkedtünk meg” – L.L. Junior és Dárdai Blanka először szólalnak meg a kapcsolatukról, a korkülönbségről és a gyerekekről

Az elmúlt két évben rengeteg kommentet és cikket olvashattak kapcsolatukról és a köztük lévő 18 év korkülönbségről, de L.L. Junior és Dárdai Blanka ezt már megszokta. Közös életükből sokan csak a csillogást, a dominikai utazásokat és a luxuskörülményeket látják, a sok beszélgetést, problémamegoldást és a munkát már nem. Pedig azt mondják, megküzdöttek egymásért. Juniornak két gyermekről is gondoskodnia kell a hétköznapokban, ez pedig közös feladatot is jelent a párnak. Kétlaki életet élnek, de gondolkoznak az összeköltözésen. L.L. Junior és Dárdai Blanka a Fókusznak beszéltek először kamerák előtt a kapcsolatukról.
5:04
Reggeli„Megkönnyeztem” – így ünnepelte 50. születésnapját Sipos Tomi
2024. március 18. 13:06

„Megkönnyeztem” – így ünnepelte 50. születésnapját Sipos Tomi

Januárban töltötte be az ötvenet Sipos Tomi, az Irigy Hónaljmirigy pedig tavaly a harmincat. A két kerek évfordulót egy hatalmas februári bulival ünnepelték meg, ahová mindenkit meghívtak, akivel Tomi valaha együtt zenélt. Utazásból sem volt hiány, hószánozott Erdélyben, megnézte a londoni Abba-show-t és egy teljes hetet nyaralt Tenerifén családdal és egyedül. Hogy mik a további tervei az évre és miért indította el úra TikTok csatornáját, kiderül a videóból. 
7:42
FókuszOtt voltunk a bulin, ahol Fenyő Miklós és Szikora Robi együtt ünnepelte a születésnapját
2024. március 13. 19:38

Ott voltunk a bulin, ahol Fenyő Miklós és Szikora Robi együtt ünnepelte a születésnapját

Ismét felhőtlen a viszony, és 45 év alatt soha nem volt még ilyen: együtt ünnepelte a születésnapját a Hungária zenekar két énekese, Fenyő Miklós és Szikora Róbert. Bár korábban voltak nézeteltéréseik is, ez mára a múlté. Most hatalmas bulit csaptak, velük együtt szülinapozott Dolly és Novai Gábor is. Szikora Robi pedig elmeséli, miért érzi pontosan 24 évesnek magát, nem pedig hetvennek.
6:48
BulvárSP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val
2024. március 13. 17:06

SP randira hívta, majd Azahriah-val dolgozott egy stúdióban – interjú a 2010-es évek tinisztárjával, Barbee-val

Bata Adrienn, azaz Barbee a 2010-es évek egyik legnagyobb tinisztárja, aki mindössze 18 éves volt, amikor berobbant a zenei életbe. A hirtelen jött sikert nem volt egyszerű feldolgoznia, de a VIVA tévés éveit élete egyik legszebb korszakának tartja. Több barátot is szerzett: Fluor Tomi és Kovácsovics Fruzsi mellett SP-vel is megismerkedett, aki egyszer még randira is elhívta. Bár Barbee egy időre visszavonult, az elmúlt években ismét visszatért a zenei életbe, ráadásul DESH-sel és Azahriah-val dolgozott egy stúdióban. 
9:04
ReggeliIlyen ez az új Reni – Tolvai Reni új albumot adott ki
2024. március 11. 12:59

Ilyen ez az új Reni – Tolvai Reni új albumot adott ki

Nőnapon jelent meg Tolvai Reni új albuma, aminek címe TR, az énekes monogramja. Sokkal merészebb az új album, szókimondóbbak a dalok – mesélte az énekes. Az albumról az Új Reni című dalhoz készült klip, ami hangulatában szomorkás, lassú, elmélyülős szám, de az albumra összességében inkább a bulis életérzés jellemző. Még soha nem volt párjával, Kállay-Saunders Andrással közös magyar nyelvű dala – mostanáig.