X-FAKTOR

4:21
X-Faktor„Nehogy az arcomba vágjad!” – A mikrofondobáló visszatért és újabb meglepetéssel sokkolta a mentorokat
2022. szeptember 17. 21:20

„Nehogy az arcomba vágjad!” – A mikrofondobáló visszatért és újabb meglepetéssel sokkolta a mentorokat

Pop Csabi többször is járt már az X-Faktor színpadán. Tavaly csúnyán összeszólalkozott Lacival, vízzel is le akarta locsolni, majd egy mikrofonnal célozta meg a mentort. Peti egyből felkiáltott, amikor megpillantotta a visszatérő versenyzőt, ám Pop Csabi az elmondása szerint most békés szándékkal érkezett. Egy bocsánatkérő tortával a kezében lépett Lacihoz, de a mentor alig merte kinyitni az ajándékot.
4:53
X-Faktor„Ezt hallgatnám egész nap” – Versenyzők, akik négy igennel jutottak tovább a Táborba
2022. szeptember 17. 20:20

„Ezt hallgatnám egész nap” – Versenyzők, akik négy igennel jutottak tovább a Táborba

Sztojcsev Noémi, Nicuta Andreea Nicoleta, Nagy Melissza, Rékasi László és Váradi Ábel sorra hódították meg a mentorok szívét, akik csak úgy dobálták a dicsérő szavakat a produkciók után. „Az egyik legjobb éneklést hallhattuk, egy sztáralkat van fent a színpadon” – mondta elismerősen Peti, és Erika sem győzött áradozni: „Angyali arc és tiszta lélek, tiszta X vagy”.
4:25
X-Faktor„Ilyen béna rocksztárt még nem láttam” – Az egyik versenyző produkció közben esett le a színpadról
2022. szeptember 17. 20:10

„Ilyen béna rocksztárt még nem láttam” – Az egyik versenyző produkció közben esett le a színpadról

„Azért viselek maszkot, mert nagyon jó érzés szuperhősnek lenni. Van, hogy így zuhanyzok” – állítja magáról Circo Beetroto, aki az egész stúdiót megtáncoltatta az előadásával. Mindent elsöprő buzgósága azonban nem hozta meg a várt sikert: az egyik pillanatban elejtette a mikrofont, majd tánc közben lezuhant a közönség közé.
2:13
X-FaktorHörcher László: Egy szál bugyiban, a földön fetrengve gitároztam a tükör előtt – villáminterjú az X-Faktor fenegyerekével
2022. szeptember 16. 13:23

Hörcher László: Egy szál bugyiban, a földön fetrengve gitároztam a tükör előtt – villáminterjú az X-Faktor fenegyerekével

Az X-Faktor hírhedt versenyzője minden évben visszatér a tehetségkutató színpadára, hogy felborzolja a kedélyeket vérfagyasztó produkcióival. Az rtl.hu-nak adott interjújában többek között festőművészetéről és a Deep Purple zenekarral való találkozásáról mesélt, valamint azt is elárulta, mi ihlette a gitártörő szenvedélyét, és mit gondol arról, hogy Istenes Bence is parodizálta.
8:30
FókuszBoros Marcell már négyévesen magányosan érezte magát, Mihályfi Luca rekedt hangjára pedig már gyerekkorában rácsodálkoztak – otthonukban látogattuk meg az X-Faktor felfedezettjeit
2022. szeptember 12. 19:56

Boros Marcell már négyévesen magányosan érezte magát, Mihályfi Luca rekedt hangjára pedig már gyerekkorában rácsodálkoztak – otthonukban látogattuk meg az X-Faktor felfedezettjeit

Az X-Faktor történetének egyik legmegdöbbentőbb és legmeghatóbb produkcióját láthatták a tévénézők, Boros Marcell produkciója után néma csend lett a stúdióban. A 17 éves fiút évekig bántalmazták az iskolában. Marcell otthonában fogadta a Fókusz stábját, és elmesélte, hogy már négyévesen magányosan érezte magát. A szombati válogatón a Keresztanyu egyik főszereplőjének lánya, Mihályfi Luca is megcsillogtatta az énektudását, vele is beszélgettünk. Kiderült, rekedt hangjára már ötévesen rácsodálkoztak.
X-FaktorHerceg Erika megszólalt kirohanása után: „Soha nem fogok hallgatni, lobbanékony és túl őszinte ember vagyok”
2022. szeptember 11. 8:06

Herceg Erika megszólalt kirohanása után: „Soha nem fogok hallgatni, lobbanékony és túl őszinte ember vagyok”

Herceg Erika és Puskás Peti vitájától volt hangos a stúdió az X-Faktor második Válogató adásában. Erikánál végül annyira betelt a pohár, hogy mérgében kiviharzott a stúdióból. Vajon milyen érzések kavarogtak benne, és mit csinált, amikor maga mögött hagyta Petiéket? Az X-Faktor mentora az rtl.hu-nak mindent elárult az évad eddigi legfeszültebb vitájáról.