VIDEÓ

3:04
ReggeliSteiner Kristóf: Egy légiriadó után minden, amit az ember az életről tud, megkérdőjeleződik
2023. október 17. 8:58

Steiner Kristóf: Egy légiriadó után minden, amit az ember az életről tud, megkérdőjeleződik

„Mindegy, hogy a fal melyik oldalára született egy gyermek, nem lehet az a sorsa, hogy a családja vagy a nemzete korábbi tettei miatt haljon meg” – mondta Steiner Kristóf, aki korábban Tel-Avivban élt, látott terrorcselekményt, és átélt légiriadót is. Szerinte egy ilyen tapasztalás után minden, amit az ember az életről tud, megkérdőjeleződik. A tehetetlenség és a szomorúság megmarad, de mint mondta, az izraeli emberek jó része ezzel él együtt. Ez hatványozottan igaz Gázára is. Steiner szerint tévút, ha arra próbálunk választ adni, hogy melyik fél szenvedett többet, vagy melyikük él régebb óta a területen. Azt vallja, hogy a gyilkosság, az erőszak és a háborús bűnök elfogadhatatlanok, azokat semmivel sem lehet relativizálni.
4:33
Videó„Az első jelenet az, amikor én hátulról csinálom a Szonját” – pikánsan indult a Valami Amerika forgatása Oroszlán Szonja és Szabó Győző számára
2023. október 17. 8:28

„Az első jelenet az, amikor én hátulról csinálom a Szonját” – pikánsan indult a Valami Amerika forgatása Oroszlán Szonja és Szabó Győző számára

Oroszlán Szonja és Szabó Győző 2002-ben egy csapásra lett ismert a Valami Amerika című filmnek köszönhetően, de a két színész már régebbről ismeri egymást. Először az Ódry Színpadon találkoztak, ahol Szonja a büfében mutatta meg Győzőnek, hogyan kell használni a pillangókést. A Valami Amerikában forgatott első közös jelenetük hasonlóan emlékezetes maradt számukra, a videóban elmesélik, hogy miért. 
8:06
ReggeliEurópában is megszaporodhatnak a támadások az arab-izraeli háború miatt
2023. október 17. 8:08

Európában is megszaporodhatnak a támadások az arab-izraeli háború miatt

Hétfő este Brüsszelben terrortámadás ért két szurkolót, akik a svéd focicsapat mezét viselték. Novák Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint az arab-izraeli háború lökést adhat a feszültségek kiélezéséhez Európában is. Több országban, így Magyarországon is megerősítették a zsidó intézmények védelmét. Novák Attila arról is beszélt, hogy a Hamász támadása után a zsidó közvélemény már nem fogadja el a korábban létezett status quót, az ezer izraeli civil áldozat és a 200 túsz miatt óriási a nyomás a kormányzaton. Hogy mikor kerül sor az izraeli offenzívára, az azonban nem egyedül a zsidó államtól függ.
6:10
Videó„Többet ittunk, mint három-négy lakótelep” – tizenegy éve halt meg Komár László
2023. október 17. 6:30

„Többet ittunk, mint három-négy lakótelep” – tizenegy éve halt meg Komár László

2012-ben ezen a napon hunyt el Komár László. A „magyar Elvis” 67 éves volt. Szókimondó stílusa, vagánysága végigkísérte pályáját. Gyakran hencegett, hogy ezernél is több nővel feküdt le, megmutatta a házat, ahol 14 évesen elveszítette a szüzességét, és kendőzetlenül beszélt Zalatnay Saroltával való viharos, olykor tettlegességgé fajuló kapcsolatáról is.„Rengeteg csoda történt velem. „Éld az életed, élvezd, hogy fújja a szellő kezeden a szőröket” – vallotta még élete vége felé is a magyar zenei könnyűzene legendás alakja. 
4:07
SurvivorBodnár Gergő nem hagyta, hogy Pusztai Zsombor a szeme láttára sértegesse barátnőjét
2023. október 16. 22:55

Bodnár Gergő nem hagyta, hogy Pusztai Zsombor a szeme láttára sértegesse barátnőjét

A Buhawi újdonsült tagjaként Bodnár Gergő szerette volna átlátni a törzsön belüli konfliktusokat, és elérte a célját: Pusztai Zsombor előtte állt bele ismét Czupek Nórába és Wendy Perezbe. Gergő nem hagyta annyiban a dolgot, és felvilágosította Zsombort azzal kapcsolatban, hogy mi is történt valójában a Survivor előző védettségi játékán.
4:37
Survivor„Ki kell találnunk egy fedősztorit” – Vivi és Jani átverték új törzsüket egy védettségi amulettért
2023. október 16. 22:55

„Ki kell találnunk egy fedősztorit” – Vivi és Jani átverték új törzsüket egy védettségi amulettért

Az ex-Karagatan tagok értékes nyereményekre bukkantak a küldetésükön: az egyik láda a Survivor első védettségi talizmánját és három ananászt, a másik pedig egy fejedelmi vacsorát rejtett. Ez azt jelentette, hogy választhattak a biztonság és a társaik elismerése között, a döntésüket pedig nemcsak az új törzseikben elfoglalt helyük, de az üres hasuk is befolyásolta.
Nyerő PárosElőször Zámbó Krisztián koncertje, majd Vastag Csabáék esküvői videója okozott romantikus pillanatokat a Nyerő Párosban
2023. október 16. 21:30

Először Zámbó Krisztián koncertje, majd Vastag Csabáék esküvői videója okozott romantikus pillanatokat a Nyerő Párosban

Szinte mindenkit örült Zámbó Krisztián felbukkanásának a Nyerő Párosban. Az énekes először Curtiséknek, majd Joéknak adott privát koncertet. Később a villa kettészakadt: a csajok egy pizsi partyban bulizhattak, ahol előkerült Vastag Csabáék esküvői videója is. A fiúk eközben a földszinten eresztették ki a gőzt, és volt, aki táncos lányokról is fantáziált az összefirkált malac helyett.
6:36
Nyerő Páros„Nem mehetek el a barátnőimmel bulizni” – Vastagné Domján Evelin is mesélt férje féltékenységéről
2023. október 16. 21:30

„Nem mehetek el a barátnőimmel bulizni” – Vastagné Domján Evelin is mesélt férje féltékenységéről

A csajos pizsipartyn kiderült, hogy a fiúk mennyire féltik párjaikat. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen féltékeny lesz valaha” – mondta Evelin Vastag Csabáról, aki még a romániai koncertjéről is azonnal visszautazott a Balatonra, hogy felesége mellette töltse az éjszakát a lánybúcsú után. Bárnai Judit Curtis beteges féltékenységéről mesélt, amivel a rapper is tisztában van, Joe mindenhova magával viszi Csengét, Valentényi Laci és Boráros Gábor pedig egyértelműen a pasik tudtára adja, hogy párjaik hozzájuk tartoznak.
6:50
FókuszSzabó Győzőt a Lipót elől vitte a stábautó a Valami Amerika forgatására
2023. október 16. 20:50

Szabó Győzőt a Lipót elől vitte a stábautó a Valami Amerika forgatására

Néhány nap múlva indul a Valami Amerika sorozat. A Fókusz ott volt az első forgatási napon Oroszlán Szonjával és Szabó Győzővel. A két színész izgatottan vetette bele magát a munkába. Húsz év után is barátok, de vajon mi lehet a titkuk? Azt is elárulják, mi tartja őket össze még ennyi év után is és megmutatjuk azt a felvételt is, ami Szonja és Győző első közös castingján készült.
3:12
FókuszFekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat
2023. október 16. 20:12

Fekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat

Fekete Dávid 14 hónapot töltött börtönben és Győr közigazgatási területét még most sem hagyhatja el. Ő mégis próbálja úgy élni az életét, mintha maga mögött hagyta volna a múltját. Szabadulása óta dalokat ír, klipet forgat és már színpadon is állt. És úgy tűnik a szerelem is rátalált. Új kedvesével, Rékával egy hónapja alkotnak egy párt.
5:45
FókuszEgyre több sztár szólal fel az izraeli-palesztin háború miatt, Gigi Hadid posztja miatt elszabadultak az indulatok
2023. október 16. 19:49

Egyre több sztár szólal fel az izraeli-palesztin háború miatt, Gigi Hadid posztja miatt elszabadultak az indulatok

Még Madonna is felszólalt koncertjén az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban. Szerinte hiába érzik magukat az emberek tehetetlennek, együtt sok mindenre képesek lehetünk. De nem csak ő reagált az elmúlt napok történéseire a sztárvilágból. Többek között Michael Douglas és Jamie Lee Curtis is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben arra kérik az embereket, hogy lépjenek fel a Hamász ellen. A U2 pedig átírta híres szabadsághimnuszuk szövegét, a dallal az izraeli Supernova fesztiválon lemészárolt emberek előtt tisztelegnek. 
3:16
HíradóIzrael budapesti nagykövete szerint a kibucokban dolgozó, naponta ingázó palesztinok adhattak információt a Hamásznak
2023. október 16. 19:30

Izrael budapesti nagykövete szerint a kibucokban dolgozó, naponta ingázó palesztinok adhattak információt a Hamásznak

A Hamasz terroristáinak részletes leírásuk volt a megtámadott kibucokról. Ezt az ott dolgozó palesztinoktól szerezhették – ezt mondta Izrael budapesti nagykövete a magyar parlament külügyi bizottságában. Jakov Hadasz-Handelszmann arról is beszélt, hogy a támadók kifinomult taktikával tudtak áttörni a Gáza övezet határán kilenc napja. A több mint 1400 halálos áldozatot követelő terrortámadásról egyre több felvétel kerül nyilvánosságra. 
2:57
Híradó199 embert tartanak fogva a Hamász fegyveresei
2023. október 16. 19:13

199 embert tartanak fogva a Hamász fegyveresei

Az izraeli hadsereg közölte, mindent megtesznek a kiszabadításukért, de a szárazföldi erők még nem indultak el. Közben folytatódnak az izraeli csapások Gáza ellen. A gázai hatóságok szerint már 2750 palesztin halt meg, a sebesültek száma pedig majdnem tízezer. Ezer ember hollétéről nem tudnak semmit, sokan közülük a romok alatt lehetnek. Az egyetlen, nem Izrael felé tartó határátkelő továbbra is zárva van. 
2:19
HíradóEllenzéki kormány alakulhat Lengyelországban
2023. október 16. 19:08

Ellenzéki kormány alakulhat Lengyelországban

A még nem végleges adatok alapján hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot a nyolc éve kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság, az ellenzéki pártoknak együtt többségük lehet az új lengyel parlamentben. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a magyar kormánynak sem mindegy az eredmény, mert ellenzéki győzelem esetén az egyetlen fontos szövetségesét veszítheti el uniós szinten Orbán Viktor.
2:42
HíradóEgyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak
2023. október 16. 19:02

Egyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak

Egyelőre nem bontják le a népligeti felüljárót, de több milliárdot kell költenie rá a fővárosnak egy-két éven belül – ez derült ki a szerkezet vizsgálata után. A pénzt egy másik, halasztható beruházástól kell majd elvonni a főpolgármester-helyettes szerint. Tüttő Kata azt mondja, hogy az autósok által befizetett jövedéki adónak egy részét vissza kellene kapnia a fővárosnak az úthálózat karbantartására. Lázár János minisztériuma szerint a fővárosi utakhoz nincs köze a kormánynak.
2:52
FókuszKiestek, mégis visszajöttek – korábbi Nyerő Páros játékosok mesélnek arról, hogyan élték meg a visszatérésüket
2023. október 16. 18:45

Kiestek, mégis visszajöttek – korábbi Nyerő Páros játékosok mesélnek arról, hogyan élték meg a visszatérésüket

Pénteken végre kiderült, mit rejt a Nyerő Páros titkos borítékja. Curtisék hiába estek ki a szimpátiaszavazáson, végül bent maradhattak a villában. De vajon ez a csavar közelebb hozza vagy még jobban eltávolítja majd a két csapatot? A Fókuszban egykori párok mesélnek arról, ők hogyan élték meg a visszatérésüket.
2:04
Híradó„Most már nem idegeskedem semmiért” – mondja az 65 éves nő, akit márciusban élesztettek újra Debrecenben
2023. október 16. 18:42

„Most már nem idegeskedem semmiért” – mondja az 65 éves nő, akit márciusban élesztettek újra Debrecenben

„Az élete új értelmet nyert” – ezt mondta az a 65 éves debreceni nő, akit még márciusban élesztettek újra a mentők Debrecenben. Zsibbadt a karja, fájt a mellkasa, percek múlva szívrohamot kapott. Mára felépült, az élet fáját pedig a megmentőivel ültette el az újraélesztés napján. A debreceni mentőállomáson 2017 óta ültetnek fát újraélesztett betegekkel közösen. Szegeden ugyanebből az alkalomból tízezren tanulták meg egyszerre az újraélesztés fortélyait.
2:01
Híradó100 milliós kriptovaluta csalás miatt nyomoznak a budapesti rendőrök
2023. október 16. 18:41

100 milliós kriptovaluta csalás miatt nyomoznak a budapesti rendőrök

Egy két éve alapított cég vezetőin ütöttek rajta a napokban, akik magas nyereséget ígérve csaltak ki milliókat az ügyfeleiktől. Üzletüket úgy tették még vonzóbbá, hogy azt állították, egy kereskedő robot segítségével találják meg a legideálisabb tranzakciókat. Ilyen szoftvert azonban nem találtak a cégnél, 14 károsultat viszont már igen. A vállalkozás két vezetőjét és egyikük rokonát letartóztatták. 
2:59
FókuszÍgy örült Emma a civilizációnak tíz, Survivorben töltött nap után
2023. október 16. 18:37

Így örült Emma a civilizációnak tíz, Survivorben töltött nap után

Emma úgy csodálkozott rá a hotelszoba felszerelésére, mintha még sosem lett volna része a modern világ kényelmében. Pedig mindössze 10 napot töltött távol a civilizációtól, a Survivorben. Bár veszélyben érezte magát, a törzsi tanácsra jó érzésekkel érkezett, arra viszont nem számított, hogy a törzs hölgy tagjai rá szavaznak majd. A többiek úgy gondolták, ő a leggyengébb tag, akinek mennie kell. A szálláson már mégsem neheztelt törzsére, csak jó érzésekkel gondolt rájuk, és azt reméli, valaki közülük fogja megnyerni a versenyt.
1:49
HíradóBedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél egy férfi, örökre eltiltották a vezetéstől
2023. október 16. 18:34

Bedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél egy férfi, örökre eltiltották a vezetéstől

Örökre eltiltották a vezetéstől, emellett hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték első fokon azt a férfit, aki bedrogozva okozott halálos balesetet Kiscsécsnél tavaly májusban. A bíróság szerint a kábítószer hatása miatt nem tudta tartani a sávot, és frontálisan ütközött egy másik autóval, amelyben egy ember meghalt. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja a történteket. 
1:33
HíradóPuszta kézzel kaparta ki a roncs alól a sofőrt egy járókelő, így sikerült megmentenie az életét
2023. október 16. 18:25

Puszta kézzel kaparta ki a roncs alól a sofőrt egy járókelő, így sikerült megmentenie az életét

Kiskunhalas és Imrehegy között történt baleset vasárnap délután. Egy kanyarban sodródott ki a kocsi, amelynek sofőrje nem volt bekötve, ezért kizuhant és a roncs alá került. Az arra járók nem tudták leemelni az autót róla, ezért egyikük a kezével kezdte kaparni a földet körülötte. Így sikerült megmenteni, bár súlyosan megsérült.
2:26
HíradóSzó nélkül átírta egy férfi és sok családtagja nevét a székesfehérvári anyakönyvi hivatal, jókora galibát okozva ezzel
2023. október 16. 18:21

Szó nélkül átírta egy férfi és sok családtagja nevét a székesfehérvári anyakönyvi hivatal, jókora galibát okozva ezzel

Véletlenül tudta meg egy székesfehérvári férfi, hogy az anyakönyvi hivatal megváltoztatta a nevét. Az eltérés hiába csak egy betű, a visszaállítás elbírálásáig nem tud eljárni például a cége ügyeiben. Az anyakönyvi hivatal szerint 2014 óta digitalizálják a régi, papír alapú anyakönyvi kivonatokat, és ha eltérést tapasztalnak, az anyakönyvvezető hivatalból köteles eljárni.
3:01
IdőjárásEgyre csípősebb éjszakák elé nézünk
2023. október 16. 17:47

Egyre csípősebb éjszakák elé nézünk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közzétett egy animációt, amin látható, hogyan ereszkedett le az országra az évszakváltó hidegfront. A vasárnap reggel még kifejezetten enyhe volt, a Viharsarokban, a délkeleti országrészben például 17 fokot is mértek, majd ahogy napközben vonult át a hidegfront felettünk, fokozatosan lejtőre került a hőmérséklet. Az igazi hidegbetörést éjszaka tapasztalhattuk, ahogy elvonult a front felhőzete, és az országban többfelé nagyon gyorsan fagypont közelébe süllyedt a hőmérséklet.
2:32
SztárboxMegyeri Csilla: Az edzőm szerint egy igazi vadállat vagyok
2023. október 16. 15:42

Megyeri Csilla: Az edzőm szerint egy igazi vadállat vagyok

Megyeri Csilla számára a boksz idegen sportág volt, de nem akarja, hogy a nézők cicaharcot lássanak a Sztárbox ringjében, így nagyon komolyan veszi a felkészülést. Az edzője először kikerekedett szemmel nézte a mozdulatait, Csilla pedig azt vette észre magán, hogy sokszor „idegből” cselekszik, de igyekszik ebben is fejlődni. Állítása szerint annyi kisebb esztétikai beavatkozáson esett már át, hogy nem tart attól, ha netán egy sérülés miatt újabbra kerülne sor.