TULAJDONOS

A Balatonba szakadt Hummer újra előkerült – először mutatja meg a tulajdonosa

A Balatonba szakadt Hummer újra előkerült – először mutatja meg a tulajdonosa

2:24
Híradó
2024. augusztus 16. 18:41

Drogtanya üzemelhet a XI. kerületi társasházi lakásban, a szomszédok tehetetlenek

A tulajdonos is felelős lehet azért, ha bérbe adott lakásában a bérlők megsértik a házirendet – ezt egy ingatlanjogász mondta a Híradónak. Egy XI. kerületi társasház lakói évek óta panaszkodnak néhány balhés bérlőre, akik rendszeresen hangoskodnak, szemetelnek, többször rájuk hívták már a rendőrséget is. A lakók szerint drogtanya üzemelhet a lakásban, ők viszont tehetetlenek. Azt mondják azért, mert a tulajdonos nem együttműködő az albérlők eltávolításában.
4:55
Fókusz
2024. július 5. 19:37

Agresszív volt, összeszedetlen, nem voltak koherens gondolatai, de ki akart szúrni mindenkivel – ezt mondják az Árpád hídi ámokfutóról

Egy 43 éves férfi saját és két másik ember halálát okozta szerda este, miután egy elrabolt taxival az Árpád hídon a forgalommal szemben belerohant egy Suzukiba, amibe ezután másik taxi is nekiment. A férfi Balatonlellén üzemeltetett egy büfét, a helyiek szerint kiszámíthatatlan és agresszív volt, és mindig igyekezett kiszúrni a többi helyi vállalkozással. A Fókusznak nyilatkozott az ellopott taxi sofőrje is, aki az autót örökségből vásárolta, és nem tudja, miből él majd meg, illetve egy igazságügyi orvosszakértő, aki szerint egy dizájnerdrogtól kiszámíthatatlan, őrjöngő emberrel találkozva egy dolgot tehetünk: kitérünk az útjából.
2:40
Híradó
2023. augusztus 31. 18:36

Míg Romániában csak 6 évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért, addig Magyarországon 10 évet

Budapesten mérték a harmadik legnagyobb, 21,2 százalékos ingatlandrágulást tavaly Európában – a Deloitte friss kutatása szerint. Egy átlagos magyarnak legalább 10 évet kell dolgoznia egy átlagos lakásáért, miközben Romániában 6 év alatt félretehetnek rá. Úgy számolnak, nálunk az átlag fölötti hitelkamatok is akadályozták az otthonhoz jutást. 
1:46
Híradó
2020. november 6. 17:29

Szembeszállt a rablókkal az ékszerbolt tulajdonosa

Öten támadták meg, mégsem gondolkodott, ösztönből próbálta védeni üzletét és magát a kirabolt veszprémi ékszerbolt tulajdonosa. Híradónknak azt mondta: az volt a célja, hogy legalább egy rablóról letépje a maszkot, vagy a rendőrök érkezéséig a helyszínen tartsa. Az üzletét szerdán délután fosztották ki, erről felvételek is vannak. A rendőrök nyomozócsoportot hoztak létre, így keresik a rablókat.
1:52
Híradó
2020. november 6. 17:03

ÉKSZERBOLTI RABLÁS: Ösztönből próbálta védeni üzletét a tulajdonos

Öten támadták meg, mégsem gondolkodott, ösztönből próbálta védeni üzletét és magát a kirabolt veszprémi ékszerbolt tulajdonosa. Az egyik rabló sorra törte össze az üvegvitrineket, társai pedig az ékszereket pakolták ki. Arra azonban nem számíthattak, hogy a boltban dolgozó tulajdonos ilyen vehemensen lép közbe. A férfi előbb egy táblát vágott hozzájuk, majd lökdöste őket és megpróbálta elvenni a táskájukat. Ma már azt mondta, hogy alig emlékszik a történtekre.
2:01
Híradó
2020. február 19. 18:30

Papíron még nem az övék a ház

Hiába ígérte meg írásban, mégsem íratott vissza a tulajdonos nevére a Nemzeti Eszközkezelő egy orosházi családi házat. Pedig azt visszavásárolta az eredeti tulajdonos, aki azt mondja: mivel a ház nincs a nevükön, így biztosítást sem tud kötni rá. Pedig az elmúlt hetek viharai megrongálták a ház tetejét és falát is. Az állami cég elismerte, hogy előfordulhat csúszás, de azt nem tudták megmondani, hogy ez hány ingatlant érint.
2:15
Híradó
2016. december 24. 18:38

Népszerű az albérlet cafetéria

Tovább drágulhatnak az albérletek az albérleti cafetéria miatt. Így egy átlagos budapesti kiadott lakásért akár 37 ezer forinttal többet, 167 ezer forintot is kérhetnek. Erre számít az Ingatlan.com. A lakások többségét jelenleg feketén adják ki a szakértők szerint. Az új béren kívüli juttatáshoz viszont a munkáltató köteles lesz a bérbeadót bejelenteni az adóhatósághoz. Az albérlet cafetéria iránt több százezren érdeklődnek.
2:19
Híradó
2016. október 30. 18:35

Népszabadság: Közösen mennének

Közös megegyezéssel távozna a Népszabadság szerkesztősége. Csaknem 80 újságíró döntött így. Dolgozniuk három hete nem kell, akkor mentették fel őket a munkavégzés alól - de a szerkesztőség szakszervezeti titkára szerint nincs értelme várni, mert a lapot velük nem fogják újraindítani. A Népszabadság új tulajdonosát hiába kerestük. A lap bezárása miatt a héten újabb külföldi tudós mondott le a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságáról.
2:15
Híradó
2015. október 16. 18:34

Az ügyészség is vizsgálhatja a TV2 eladását

Az ügyészség is foglalkozhat a Tv2 eladásának körülményeivel, az Origo szerint ugyanis a történtek kivizsgálását kérte egy magánszemély. Csütörtökön Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és a Simicska Lajoshoz köthető Fonyó Károly is bejelentették, hogy megvették a csatornát. A Híradó által megkérdezett cégjogász hosszú pereskedésre számít. Addig is valószínűleg az irányíthatja majd a céget, akit a cégbíróság napokon belül bejegyez. A kérdés, ki lesz az.