TOKAJ

2:48
VideóÍgy ostorozták a hallgatag Orbán Viktort 2005-ben egy bírósági ítélet után
2024. május 20. 10:48

Így ostorozták a hallgatag Orbán Viktort 2005-ben egy bírósági ítélet után

Hallgatásba burkolózott Orbán Viktor 19 évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a bíróság első fokon az Élet és Irodalomnak adott igazat abban a perben, amelyet a miniszterelnökhöz közelálló cég indított. A lap azt állította, Orbán Viktor miniszterelnökként több olyan taggyűlésen is részt vett – sokszor a kormányfői rezidencián –, ahol a felesége résztulajdonában álló Tokajhegyalja Kft. ügyeiről volt szó. A lap szerint ezeken a megbeszéléseknek állami támogatások megszerzése is előkerült. Orbán ezt tagadta, perrel fenyegette a lapot, azonban az elsőfokú ítélet után nem szólalt meg az ügyben, noha azonnal politikai támadások kereszttüzébe került. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő úgy fogalmazott, „ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legkomolyabb olyan korrupciós ügye, amiről kiderül, hogy igaz”, Dávid Ibolya MDF-elnök pedig elvárta volna, hogy egy közszereplő ne tűnjön el a nyilvánosság elől. Ezzel szemben Deutsch Tamás semmilyen kivetnivalót nem látott az esetben. Egy hónappal később aztán a jogerős bírósági ítélet már azt mondta ki, hogy nem tartott taggyűlést a Tokajhegyalja Kft. az Élet és Irodalomban közölt időpontokban, így helyreigazításra kötelezték a lapot. Az ÉS főszerkesztője szerint cikksorozatuk lényeges állításait nem cáfolták.
2:02
Híradó2 milliárd forintból építették, már másnap repedéseket láthattak rajta, használhatatlan a bicikliút
2024. február 25. 18:19

2 milliárd forintból építették, már másnap repedéseket láthattak rajta, használhatatlan a bicikliút

Beszakadt a kerékpárút Tokaj és Bodrogkeresztúr között. A Tokaj-körnek nevezett bicikliutat több mint 2 milliárd forintból építették nemrég. Van, ahol már több mint egy métert süllyedt az aszfalt, mintha földindulás történt volna. Bodrogkeresztúr polgármestere szerint a helyiek már másnap repedéseket láttak rajta. Tokaj vezetője pedig úgy reagált: még tart a vizsgálat, hogy kiderüljön, mi okozza a bajt.
2:42
HíradóA kormány Tokaj fejlesztésére koncentrálna, de a Jobbik szerint csak a Fidesz-közeli üzletemberek fognak tovább gazdagodni
2023. november 19. 17:54

A kormány Tokaj fejlesztésére koncentrálna, de a Jobbik szerint csak a Fidesz-közeli üzletemberek fognak tovább gazdagodni

Általános turisztikai fejlesztések helyett Hévízt és Tokajt fejlesztené koncentráltan a kormány a közeljövőben – erről Rogán Antal miniszter beszélt legutóbbi meghallgatásán a Parlamentben. Tokajt a nemzetközi borvidékek rangjára akarják emelni, miközben Magyarországon drasztikusan visszaesett a borfogyasztás az elmúlt években. A Jobbik szerint Tokaj fejlesztésével a kormányközeli üzletemberek gazdagodnak tovább. 
4:06
FókuszA viszkis állítja, múltja miatt nem engedik vásározni Tokajba
2023. október 3. 19:22

A viszkis állítja, múltja miatt nem engedik vásározni Tokajba

Ambrus Attila még a fegyházban tanulta ki a keramikus mesterséget, azóta ebből él, ebből tartja el a családját. Portékáira nagy az érdeklődés. A múlt azonban kísért. Vannak ugyanis piacok, vásárok, ahol nem szívesen látják. Nem kértek belőle a Kurultáj nevű rendezvényen, most pedig azt állítja, hogy Tokajba nem engedik be. A viszkis arról beszélt a Fókusznak: úgy érzi magát, mint a ‘30-as évek Németországában ahol embereket csak úgy kitiltanak, mert van egy szerencsétlen múltja. Tokaj önkormányzata azonban közleményben azt írta, nem igaz, hogy bárkit kitiltottak volna. 
1:45
HíradóEngedéllyel pusztítottak a Tokaj melletti Ively-érnél
2020. december 20. 17:19

Engedéllyel pusztítottak a Tokaj melletti Ively-érnél

Nyomozás indult környezetkárosítás gyanújával a Tokaj melletti Ively-ér kotrása miatt. Többszáz hal és kétéltű pusztulhatott el a Tokaji Természetvédő Egyesület szerint. Azt mondják, az állatok telelési időszakában kotorták ki a folyó medrét, ez okozhatta a vesztüket. Az Országos Vízügyi Igazgatóság szerint a kotrásra azért volt szükség, hogy könnyebben elvezethessék a belvizet.