TÁMADÁS

„Ez egy érzelmi zsarolás” – Sárközi Ákost újabb versenyzője támadta be

„Ez egy érzelmi zsarolás” – Sárközi Ákost újabb versenyzője támadta be

2:58
ReggeliMeg akarta védeni a lányát! Súlyos ítélet egy kétségbeesett apa ügyében
2026. január 26. 7:41

Meg akarta védeni a lányát! Súlyos ítélet egy kétségbeesett apa ügyében

Tegnap este a Házon kívül bemutatta Antal Imre történetét, aki lánya segítségére sietett, miután a kerepesi HÉV-en három férfi zaklatni kezdte őt. A lány telefonon hívta fel az apját, aki az állomáson várta őket, ahol dulakodás tört ki: a három férfi rátámadt, ő pedig egy sniccerrel súlyosan megsebesítette egyiküket. Az ügyészség szerint emberölési kísérlet történt, mivel az apa nem mérlegelte a védekezés arányosságát. Az ítélet négy év letöltendő börtön, miközben a támadóra két év felfüggesztettet kértek. Az ügy Peller Mariann és Szondi Vanda felháborodását is kiváltotta: szerintük nehéz elképzelni olyan szülőt, aki ne védené meg bármi áron a gyermekét.
8:47
ReggeliOrosz légitámadás Munkácson: amerikai gyárat ért találat, szakértők figyelmeztetnek
2025. augusztus 25. 11:53

Orosz légitámadás Munkácson: amerikai gyárat ért találat, szakértők figyelmeztetnek

Augusztus 21-én éjjel súlyos orosz légitámadás érte Munkácsot: egy amerikai tulajdonú gyárat robotrakéta talált el, közel húsz ember megsérült, és hatalmas anyagi kár keletkezett. Takácsy Dorka és Rácz András Oroszország-szakértők szerint ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás Kárpátalján, és stratégiai üzenetet hordozhat. A célpontválasztás, a civil infrastruktúra elleni támadások és a régió szerepe mind komoly figyelmeztetést jelentenek.
5:51
ReggeliŐrjöngő férfi törte be Gombos Krisztián kocsijának szélvédőjét – a barátnője is az autóban ült
2025. június 12. 13:03

Őrjöngő férfi törte be Gombos Krisztián kocsijának szélvédőjét – a barátnője is az autóban ült

Megdöbbentő támadás történt Pünkösd vasárnap este Budapesten, a Hungária körúton: egy ismeretlen férfi betörte Gombos Krisztián autójának szélvédőjét, miközben párja, Fanni az anyósülésen ült. Krisztián nem habozott: kiszállt, és földre vitte a támadót, aki az incidens közben el is ájult. A pár jelentette az esetet a rendőrségen, ahol megtudták: az elkövetőnek már legalább hat másik áldozata van – sőt, kés is volt nála. Ennek ellenére hétfőn kiengedték.
8:15
ReggeliAz okosporszívónkon keresztül is ellophatják az adatainkat – így védd meg otthonod!
2025. május 16. 12:32

Az okosporszívónkon keresztül is ellophatják az adatainkat – így védd meg otthonod!

A hekkerek figyelme ma már messze túlmutat a számítógépeken: célkeresztbe kerülhetnek a napelemrendszerek, okoseszközök, sőt még az otthoni porszívónk is. Ha ezek az eszközök nincsenek megfelelően védve, könnyen bejárást adhatnak a teljes hálózatunkhoz. Hogy miként előzhetők meg a támadások, és milyen szabályozásra készül az Európai Unió, arról Bor Olivér kiberbiztonsági szakértő beszélt a Reggeliben.
11:07
FókuszA kibertámadások és szabotázsakciók egyre gyakoribbak lehetnek a szakértők szerint
2025. január 18. 19:35

A kibertámadások és szabotázsakciók egyre gyakoribbak lehetnek a szakértők szerint

Szakértők szerint a kibertámadások és szabotázsakciók a jövőben egyre gyakoribbak lehetnek. Már Jens Stoltenberg korábbi NATO főtitkár is keményebb fellépést ígért a szövetség részéről és Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is úgy fogalmazott: „Európa szabadsága forog kockán” és kiemelt fejlesztéseket ígért, többek között a légi és kibervédelem területén.
2:23
HíradóA mesterséges intelligencia segítségével azonosították az antifasiszta tüntetés egy lehetséges támadóját
2024. október 8. 18:12

A mesterséges intelligencia segítségével azonosították az antifasiszta tüntetés egy lehetséges támadóját

A mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy lehetséges támadót, a rendőrség mégsem indít nyomozást – ezt állítja a Helsinki Bizottság ügyvédje, aki a 2019-ben megtámadott antifasiszta tüntetőket képviseli. A demonstrálók a „kitörés napi” megemlékezés ellen tiltakoztak, ezután támadt rájuk egy fekete ruhás csoport. Két ember már bíróság előtt áll. A megvert egyetemisták ügyvédje most egy speciális technológia segítségével kiderítette, ki lehet a harmadik, feltételezett támadó. A rendőrök szerint azonban a férfinak semmi köze a történtekhez.
2:29
HíradóMegszólalt a robbanó személyhívók ügyében érintett magyar vállalkozás tulajdonosának anyja
2024. szeptember 20. 19:31

Megszólalt a robbanó személyhívók ügyében érintett magyar vállalkozás tulajdonosának anyja

A magyar titkosszolgálatok által biztosított védett helyen őrzik a Hezbollah terrorszervezet tagjai elleni támadásban érintett magyar vállalkozás tulajdonosát – ezt állítja a nő anyja, aki az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott. Erről a hvg.hu számolt be. Az asszony azt mondta: a lánya fenyegetéseket kapott, miután a csipogókat gyártó koreai cég vezetője azt mondta: Magyarországon készültek a felrobbantott személyhívók. A New York Times tegnap azt írta: a zuglói vállalkozás valójában izraeli fedőcég. A kormány napközben nem reagált ezekre az állításokra. Az Alkotmányvédelmi Hivatal az RTL Híradó adása alatt azt közölte, a cég tulajdonosa nem áll titkosszolgálati védelem alatt.
KülföldOroszországban egyre többen hibáztatják Vlagyimir Putyint az ukrán betörés miatt
2024. szeptember 3. 7:35

Oroszországban egyre többen hibáztatják Vlagyimir Putyint az ukrán betörés miatt

Szkeptikusabbá vált az orosz társadalom egy része a háború sikerességét tekintve, sőt egyes régiókban magát Vlagyimir Putyint teszik felelőssé, amiért a kurszki régióban területeket foglalt az ukrán hadsereg – derült ki az orosz közösségi oldalak elemzéséből. Különösen azokon a területeken romlott az orosz elnök megítélése, ahol a legtöbb katonát toborozták, márpedig ez az utánpótlás biztosítása szempontjából kulcsfontosságú lehet. Az elégedetlenség viszont nem biztos, hogy tartós lesz: Jevgenyij Prigozsin puccskísérlete idején is sokan bírálták a vezetést, de a Wagner-vezér bukása után hamar visszaállt a régi rend.
2:08
HíradóCsaládi viszály: kilőtték egy fiatal férfi szemét, nyolcan sérültek meg, nyomoz a rendőrség
2024. augusztus 8. 18:37

Családi viszály: kilőtték egy fiatal férfi szemét, nyolcan sérültek meg, nyomoz a rendőrség

Gyerekei előtt megverték és életveszélyesen megfenyegették – ezt állítja az a hatvani férfi, akinek családtagjait tavaly októberben botokkal, karddal és gázpisztollyal támadták meg távoli rokonaik a házuknál. Az egyik fiatalnak kilőtték a szemét. A most megvert férfi szerint azért támadtak rá az azóta bűnügyi felügyeletben lévő bántalmazók rokonai, hogy vonja vissza az ügyben korábban tett feljelentést. A rendőrök az újabb verekedés miatt is büntetőeljárást indítottak.
2:46
VideóLibanoni rakéták okoztak kiterjedt erdőtüzet Izraelben, felvételek az oltásról
2024. július 30. 11:37

Libanoni rakéták okoztak kiterjedt erdőtüzet Izraelben, felvételek az oltásról

Észak-Izrael nagy területeit borították el hétfőn a Libanonból kilőtt rakéták által okozott erdőtüzek. Sok izraelit, akik a libanoni határhoz közeli városokban éltek, már hónapokkal ezelőtt evakuálták az Izrael és a Hezbollah között kiéleződő harcok miatt. A tüzek azután keletkeztek, hogy szombaton rakétacsapás érte az Izrael által megszállt Golán-fennsíkot, Magdal Samsz városát célba véve. A támadás a drúz közösséget érintette, 12 gyermek és tinédzser vesztette életét. Bár Izrael a Hezbollahot tette felelőssé a támadásért, a csoport tagad.
2:33
VideóVideón a jemeni Hudajda kikötő bombázása, égig érő lángnyelvek és fekete füst borítja az eget
2024. július 22. 12:16

Videón a jemeni Hudajda kikötő bombázása, égig érő lángnyelvek és fekete füst borítja az eget

Fekete füstfelhők és lángok emelkedtek a magasba a jemeni Hodajda kikötőjében vasárnap, miután izraeli vadászgépek egy nappal korábban a térségben lévő húszi terrorrezsim katonai célpontjaira mértek csapást. A szombati csapás egy nappal azután történt, hogy az Irán által támogatott húszi lázadók dróncsapást mértek Izrael gazdasági központjára, Tel-Avivra. A kikötő megtámadásának 6 áldozata van.