RTL

8:21
ReggeliSopsits Árpád ötven évig várt, hogy megjelenjen az első verse, most saját kötetet adott ki
2022. október 13. 7:51

Sopsits Árpád ötven évig várt, hogy megjelenjen az első verse, most saját kötetet adott ki

Sopsits Árpádnak köszönhetjük A martfűi rém című filmet. A sikeres filmrendező több mint 50 éve ír verseket, a barátai beszélték rá, hogy végre adja ki őket. 66 éves volt, amikor megjelent az első verse, majd idén csokorba szedve kiadta a Saját kéz című kötetet, amely egy életrajzi regény versekbe szedve. Hamarosan országjáró turnéra indul. 
UEFAAz Old Traffordon lépnek pályára Lang Ádámék
2022. október 12. 9:52

Az Old Traffordon lépnek pályára Lang Ádámék

Lang Ádám csapata az Old Traffordra látogat az UEFA Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában. Vajon ismét győz a Manchester United, vagy ezúttal az Omonia Nicosiáé lesz a három pont? Csütörtökön 21 órától az RTL+ élő közvetítéséből kiderül! Emellett, ha az RTL Most+-ra kattintanak az este folyamán, szintén élőben nézhetnek további nyolc mérkőzést, a 21 órási meccsek lefújása utána pedig azonnal következik a napi összefoglaló az RTL+-on. Tartsanak velünk!
3:32
Celeb vagyok, ments ki innen!„Ez nem egy kéjutazás lesz” – Varga Ádám szereti feszegetni a saját határait
2022. október 12. 9:30

„Ez nem egy kéjutazás lesz” – Varga Ádám szereti feszegetni a saját határait

A színész szerint minden játékostársa jobban járna, ha fizikailag is felkészülne a dzsungelre. Ezért is igyekszik felszedni pár kilót, de a „hízókúra” mellett az edzést sem hanyagolja el. Ha kíváncsi vagy, hogy Varga Ádám szerint mivel fogja kikészíteni vetélytársait és hogy kit vinne magával Kolumbiába, akkor nézd meg az extra videónkat!
1:46
Celeb vagyok, ments ki innen!Merci fél, hogy celebtársai nem fogadják majd el a dzsungelben
2022. október 12. 9:30

Merci fél, hogy celebtársai nem fogadják majd el a dzsungelben

Bár nem azért megy a dzsungelbe, hogy megváltoztassa mások véleményét, mégis örülne a pozitív fogadtatásnak. A ValóVilág egykori versenyzője törekedni fog arra, hogy mindenkivel jól kijöjjön, azonban ha ez nem fog sikerülni, arra is kitalálta már a megoldást. Ha kíváncsi vagy, hogy mi Merci legnagyobb félelme és hogyan reagált párja a műsorra, akkor nézd meg az extra videónkat!
4:15
Nyerő Páros„Ajj istenem, kivel jöttem össze?” – Béci kiköpött Frohner Fecó volt a konyhában
2022. október 11. 22:43

„Ajj istenem, kivel jöttem össze?” – Béci kiköpött Frohner Fecó volt a konyhában

Bécinek meggyűlt a baja Norina instruálásával, mert felesége még az irányokkal sem volt képben. A rapper ezért már ott tartott, hogy – lesz, ami lesz – inkább magától készíti el a pizzát. A konyhai jelenet egy korábbi versenyzőt juttatott Sebestyén Balázs eszébe: Béci úgy mozgott a konyhában, mint annak idején Frohner Fecó a tortakészítéskor.
3:34
Celeb vagyok, ments ki innen!„Szabó Zsófi kemény volt” – Nyári Dia szerint óriási meglepetéseket okozhatnak a nők a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadában is
2022. október 11. 9:30

„Szabó Zsófi kemény volt” – Nyári Dia szerint óriási meglepetéseket okozhatnak a nők a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadában is

A színésznő biztos benne, hogy a nők sok esetben jobban helyt állnak a dzsungelben, mint például a férfi ismerősei nagy része. Vajon miért gondolja ezt? Extra videónkból nemcsak ez derül ki, hanem az, hogy milyen tárgy hiányzik majd neki a legjobban, milyen taktikával készül fel a dzsungel kihívásaira, sőt azt is elárulta, mivel borítja majd ki a táborlakókat.
3:15
Celeb vagyok, ments ki innen!Frohner Fecó: Nagyon félek, hogy egy anakonda leharapja a golyóim
2022. október 11. 9:30

Frohner Fecó: Nagyon félek, hogy egy anakonda leharapja a golyóim

A Celeb vagyok, ments ki innen sztárja többször is át fogja gondolni, hogy ülve pisil-e a dzsungelben. A félelmei természetesen itt még nem érnek véget, de a híres fodrász azt is bevallotta, hogy a kihívások túlélésén túl igyekszik majd leadni a sörhasát is. Ha kíváncsi vagy, mi hiányzik majd neki a legjobban Kolumbiában, akkor nézd meg extra videónkat!
3:04
Hégető HonorkaMolnár Fruzsina és Moskovics Judit  – Alkoholista szülők gyerekei
2022. október 10. 14:26

Molnár Fruzsina és Moskovics Judit – Alkoholista szülők gyerekei

A Házon kívül riportereinek ’Alkoholista szülők gyerekei’ című pályaműve azt mutatja be, hogy milyen alkoholista családban felnőni gyerekként. A riportban magukat felvállaló és inkognitóban maradó megszólalók vallanak kendőzetlenül arról, hogy milyen szenvedést jelent italozó szülők mellett felnőni, valamint hogy honnan érkezhet segítség. A kisfilm második része megmutatja, hogy milyen mélyen ivódott bele az alkohol a magyar mindennapokba.
3:30
Hégető HonorkaHalász Júlia – Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon
2022. október 10. 14:24

Halász Júlia – Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon

Halász Júlia, a 444 egykori újságírója ’Egy év hálapénz nélkül: sosem volt még ennyire bizonytalan a szülő nők helyzete Magyarországon’ című filmje az állami ellátásban szülő nők megpróbáltatásait dolgozza fel három, gyermekes anyuka tapasztalatain keresztül, akik nem nyugodtak bele a szabad orvosválasztás eltörlése okozta kiszolgáltatottságba. A riport bemutatja, hogy a szülés elsősorban egészségügyi, sőt orvosi kérdéssé vált itthon, miközben annak lelki vonzata nem kap kellő figyelmet.
2:16
Hégető HonorkaGaray Annamária – Négy ember szívszorító története, akik saját bőrükön tapasztalták meg Afganisztánt
2022. október 10. 14:22

Garay Annamária – Négy ember szívszorító története, akik saját bőrükön tapasztalták meg Afganisztánt

Az RTL Fókusz riportere, Garay Annamária ’Négy ember szívszorító története, akik saját bőrükön tapasztalták meg Afganisztánt’ című pályaműve négy megszólaló visszaemlékezése Afganisztánra. Miután az Egyesült Államok hadereje egy évvel ezelőtt kivonult az országból, megjelentek a szélsőségesek, akik azóta még nagyobb káoszba és szegénységbe vezették az országot, egyben ismét radikálisan korlátozták a nők jogait. A filmben egy egykori magyar békefenntartó is megszólal, valamint egy 8 éve még Afganisztánban élő testvérpár is elmeséli sötét gyermekkori emlékeit.