Külföld

Lavrov és a Medvegyev is elbóbiskolt Putyin maratoni beszéde közben

rtl.hurtl.hu

2023. február 21. 16:53

Az orosz elnök évértékelő beszéde több mint két órán át tartott, sokan nem is bírták ébren végighallgatni.

Kedden tartotta évértékelő beszédét Vlamigyir Putyin. Az orosz nemzet állapotáról szóló beszédben elég kevés szó esett a nemzetről, viszont legalább két órán át tartott. Sokan nem is tudták ébren végigülni. A közösségi médiát számtalan fotó és videó árasztotta el, ahogy a közönség soraiból néhányan elszundítanak.

Ezen a Twitterre feltöltött videón az látszik, ahogy többen is áldozatul esnek a fáradtságnak.


Ezen a fotón a volt miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev szundít el éppen. A politikus az elmúlt hónapokban leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy atomháborúval fenyegetőzött.


Egy másik, szintén a Twitterre feltöltött kollázson az látszik, ahogy a közönség soraiból egyszerre nyolcan is elalszanak, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter is behunyta a szemét.


Putyin évértékelőjében leginkább a Nyugatot ostorozta, kijelentette, hogy a háború megindításáért a Nyugat és Ukrajna a felelős, továbbá hangsúlyozta, hogy a nyugati szankciók, amelyek célja az orosz nép kínzása, nem jártak sikerrel. A  beszédről ebben a cikkben olvashat bővebben.

Címlapkép: Twitter

#Külföld#putyin#évértékelő#orosz-ukrán háború#medvegyev#rtl#Szergej Lavrov

Címlapról ajánljuk