Híradó

„Úgy keltem fel a kómából, hogy tudtam, a barátom már nincs köztünk” – megszólalt a 16 éves Soma, aki osztálytársát próbálta megmenteni a vagon tetején

Barsi FanniBarsi Fanni

2023. február 16. 17:33

A balesetről álmodott, miközben két hónapig altatásban volt – mondta a 16 éves fiú, akit barátjával együtt tavaly áprilisban megrázott az áram a sárospataki vasútállomáson. Barátjának próbált segíteni, közben teste 50 százaléka égett meg. Azóta folyamatosan kezelésekre jár, de újra elkezdte az iskolát is. A másik fiú, aki egy vagon tetejére mászott, belehalt sérüléseibe. 

Bottal jár a tizenhat éves Csáky Soma, aki, apjával kezelésre érkezett a Bethesda Gyermekkórházba. 

A lába tavaly áprilisban sérült meg a sárospataki pályaudvaron. Osztálytársaival az állomáson voltak, amikor egyik barátja felmászott egy vagon tetejére, hogy szelfit készítsen, és megrázta a nagyfeszültségű vezeték.

Az utolsó emlékem, hogy megrázza az áram, és én elindulok a vonat teteje felé, többre már nem emlékszem.

Amikor Soma felkapaszkodott, hogy segítsen barátján, őt is áramütés érte. Barátja meghalt, ő két hónappal később a kórházban ébredt fel, hosszú ideig altatásban tartották.

„Sokat álmodtam, hogy kórházban vagyok, így nem volt váratlan, hogy felkeltem, és kórházban voltam.

A legérdekesebb álmom az volt, amikor az otthoni rádiónk bemondta, hogy a barátom meghalt. Úgy keltem fel, hogy tudtam, hogy mi történt, és a barátom már nincs köztünk.

Soma bőrének több mint 50 százaléka megégett. Ébredés után csak tolószékkel, később járókerettel tudott közlekedni, de azóta sokat fejlődött: gyógytornára és hegkezelésre jár minden héten.

Mint Takács Mirjam gyógytornász a Híradónak elmondta, jelenleg alsóvégtag-erősítést végeznek Somával, ami azért fontos, mert nagyon sokat feküdt altatásban, és nagyon sokat fogyott, főleg az izmaiból.

Soma rehabilitációja évekig tart még. Apja szerint több műtét vár még rá. Közben az iskolát is elkezdte egyéni tanrenddel, túl van az első félév vizsgáin. Csáky László elmondta: 

Az oktatással nagyon igyekeztünk, hogy ne maradjon ki év, hogy ugyanabba a közösségbe kerüljön vissza, ahol, ha lehet így mondani, hősnek tekintik, hiszen egy közös osztálytársukat próbálta megmenteni.

Az apa könyvet írt fia balesetéről, az oldalon támogatni is lehet Soma felépülését. A pénzt kezelésekre és gyógyszerekre gyűjtik.  

 

#Híradó#Videó#baleset#sárospatak#áramütés#rtl#soma#megégett fiú#top hírek

Címlapról ajánljuk