RTL

2:24
Híradó
2024. április 8. 19:27

Az iskolai védőnők többsége kimaradt a szakdolgozói béremelésből

Az iskolai védőnők többsége kimaradt a szakdolgozói béremelésből – ezt mondják a Független Egészségügyi Szakszervezetnél. Márciusban áltagosan 20 százalékos fizetésemelést kellett volna kapniuk. Ahogy például a kórházban dolgozó ápolóknak is. Sokan közülük is elégedetlenek, mert van, aki csak 6 vagy 8 százalékot kapott. A Belügyminisztérium azt közölte: „az érintett dolgozók túlnyomó többsége elégedett az emeléssel”. 
2:38
Híradó
2024. április 8. 19:15

1,3 milliót fizettek ki az útra, de sosem jutottak el nyaralni – másfél éve futnak az utasok a pénzük után a becsődölt Lagun Travel miatt

Másfél éve futnak a pénzük után azok az utasok, akik az egzotikus utazásokat kínáló Lagun Travelnél foglalták le útjukat. Az utazási iroda csődbe ment. A Híradónak nyilatkozó pár 1 millió 300 ezer forintot bukott emiatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy csalás miatt nyomoznak, de a gyanúsítottakat még nem hallgattak ki.
1:35
Híradó
2024. április 8. 19:15

A nagyáruházak parkolói a legnépszerűbb helyszínek – már 9 illegális versenyt akadályoztak meg idén a rendőrök

Idén már kilenc illegális autóversenyt akadályoztak meg a Pest megyei rendőrök. Rendszerint azzal, hogy ők is megjelentek a helyszínen, főleg nagyáruházak parkolóiban. Arról, hogy mikor, hol lesz illegális verseny, a közösségi oldalakról értesültek, így sokszor a résztvevőkkel egyszerre érkeztek. Összesen másfél millió forintos bírságot szabtak ki a szabálytalankodókra.
2:00
Híradó
2024. április 8. 19:10

Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki bozótvágóval támadt a szomszédjára Sirokon

Nem jogerősen felfüggesztett börtönt kapott az a siroki férfi, aki egy bozótvágóval támadta meg a szomszédját két éve májusban. Azután vesztek össze, hogy az idősebb férfi hazaparancsolta 16 éves nevelt lányát, aki nem ment haza időben a későbbi támadótól. A vita az utcán folytatódott, ahol a fiatalabb férfi egy bozótvágóval megsebesítette a nevelőapát. A bíróságon most azt mondta, megbánta, amit tett.
2:29
Híradó
2024. április 8. 18:01

Kétszer hazaküldte az orvos, meghalt a 13 éves nagyecsedi lány: a vizsgálat szerint senki sem hibás

Senki nem hibás a 13 éves nagyecsedi lány halálában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata szerint. Emlékezetes, januárban kétszer is hazaküldték a beteg kislányt, végül tüdőgyulladás miatt meghalt. A család nem tudja elfogadni, hogy gyermekük halálának nincs felelőse. Az ügyben a rendőrség is nyomoz. Hajdú Orsolya megrázó riportját láthatják.
1:30
Videó
2024. április 8. 17:12

Lenyűgöző lassított felvétel: így végzi munkáját egy gyűjtögető méh

Világszerte csökken a méhek száma, főleg a különböző rovarirtó szerek használata miatt. Pedig az emberiség élelmének 30-35 százaléka az állati beporzás sikerességén múlik. A méhek az élelmiszer-iparban is jelentős szerepet töltenek be, többek között mézet termelnek. Egy kiló akácméz előállításához 1,5-2 millió virágot kell meglátogatniuk, ezalatt összesen 144 ezer kilométer utat tesznek meg. A méhek számának csökkenése nemcsak az élelmiszer-termelést, hanem az egész ökoszisztémát és az emberiség fennmaradását veszélyezteti. A videót Dr. Varga Attila Károly küldte.
21:51
Videó
2024. április 7. 12:41

Kéri Barna, az RTL Híradó műsorvezetője: Nem szeretném, ha engem bármelyik politikus is a saját céljaira használna

Kéri Barna véletlenül lett riporter, és amikor a hírigazgató kérésére – hosszas vacillálás után – 2006-ban elköltözött Szegedről Budapestre, még azt sem tudta, hol jár a 4-es 6-os villamos. Majd hirtelen a rendszerváltás utáni politikai élet legmozgékonyabb időszakába csöppent, és a rengeteg tüntetésen, ahonnan tudósított, a várost is megismerte. Kéri Barna az interjúban arról is beszélt, hogy milyen viszonyt ápol a politikusokkal, járt-e már civilként tüntetésen, és mit élvez a legjobban a híradózásban.
4:13
Fókusz
2024. április 6. 19:39

Van egy völgy Costa Ricában, ahol csak magyar szót hallani – magyar kávéültetvényen forgatott a HighLife stábja

A világ legbüdösebb gyümölcséért sokan utaznak Malajziába, Pinan szigetére. Az RTL luxusmagazinja, a Highlife készítői is megkóstolták, de csak az utcán, mert a büdös gyümölcsöt a szaga miatt az összes hotelből és a reptérről is kitiltották. És Costa Ricába is elrepülhetünk a Highlife-fal, a világ legzöldebb országában egy magyar kávéültetvényen is forgattak.
2:10
Híradó
2024. április 6. 19:23

A nemi erőszakkal vádolt Andrew Tate üzenetét osztotta meg az X-en Orbán Viktor politikai igazgatója

Nőgyűlölő posztjairól ismert külföldi influenszer üzenetét osztotta meg a miniszterelnök politikai igazgatója, erről először a 444.hu írt. Orbán Balázs meglepő bóknak nevezte Andrew Tate Magyarországot dicsérő szavait. A férfit Romániában embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolják. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint egy közszereplőnek felelőtlenség ilyen tartalmat megosztani.
6:07
Híradó
2024. április 6. 19:13

„Ma még ott lehet hagyni a bűnös hatalmat” – tömegek mentek el Magyar Péter tüntetésére, sokan külföldről jöttek haza

Megtelt a Kossuth tér, de a környező utcákban is nagy tömeg hallgatta Magyar Pétert, aki a Talpra Magyarok! Közössége nevében hívta az utcákra az embereket. Sokan külföldről jöttek haza. Magyar Péter felszólalásában arról beszélt, a mostani urambátyám-világ helyett modern, európai, teljesítmény alapú társadalomra van szükség. Felszólította az állami média vezetőit, hogy hagyják abba a hazudozást, és kérte, hogy élő adásban mondhassák el, miképp képzelik el az új Magyarországot. A júniusi EP-választást sorsdöntőnek nevezte és azt ígérte, hogy hamarosan megnevezi a pártot, amelyikkel elindul ezen a választáson. Azt is közölte, hogy országjárásra indul. Legközelebb pedig anyák napján várja az utcákra a híveit.
2:08
Híradó
2024. április 6. 19:03

Katonák, rendőrök is lebuktak a hamis nyelvvizsgával, csaknem 800 nyelvvizsga-bizonyítványt semmisítettek meg

Csaknem 800 nyelvvizsga bizonyítványt semmisített meg az ELTE Origó Nyelvcentrum. A Magyar Közlönyben megjelent információt a 24.hu vette észre. Az évtized legnagyobb nyelvvizsga-hamisítási ügyében tavaly májusban született jogerős ítélet, az érintett bizonyítványokat érvénytelenítették. A csalás miatt százhúsz embert ítéltek el.
1:52
Híradó
2024. április 6. 18:51

Apára és lányára csapott le a TEK: luxusautókat béreltek, majd kamu lízinggel továbbadták őket

Luxusautók kamu lízingjével csapta be az embereket apja és lánya Pest megyében. Kocsikat béreltek, majd egy ismerősük segítségével tovább is adták azokat. A három fős társaság vezetőjét a terrorelhárítás fogta el még március végén. A bandafőnöknek 100 milliós autója, nagy értékű háza és luxusórái voltak. Azóta letartóztatta a bíróság. Lánya szabadlábon védekezhet.
3:01
Időjárás
2024. április 6. 18:45

Látta a rengeteg fátyolfelhőt az égen? Itt az oka!

Az elmúlt napokban nagy mennyiségben fátyolfelhő borította be az eget és a következő napokban is majd sokszor hasonló égkép tárul a szemünk elé. Ezek a felhők magasszintű felhők, tehát a magas légkörben képződnek, 6 km feletti magasságban. És mivel ott bizony már kemény mínuszok uralkodnak, emiatt jégszemcsék alkotják őket. Gyakran ebben a magasságban figyelhetjük meg a repülőgépek mögött a kondenzcsíkot is, amely szintén természetes fátyolfelhő, hiszen ugyanazok a felhőképződési mechanizmusok, ugyanaz a felhőfizika hozza őket létre, mint az említett fátyolfelhőket.
1:00
Az álommeló
2024. április 5. 21:35

Az álommeló jelöltjei palacsintaárusok lettek, Balogh Levente pedig négy új várólistást fogadott

A második hét utolsó napján 9 jelöltnek kellett palacsintaárulásban bizonyítani, hogy alkalmas elnöki asszisztensnek. Több embernek gondot okozott ez a fajta eladás. Ráadásul négy újabb jelölt érkezett állásinterjúra Balogh Leventéhez. A nap végén a leggyengébben teljesítő csapatból Orsinak kellett távoznia. A négy várólistás jelölt pedig kapott Leventétől egy esélyt, így ők feladat nélkül bejutottak a következő hétre.
3:31
Videó
2024. április 5. 20:21

Vonattal viszik sétálni a mozgássérült kutyákat Ankarában

Vau Expresszel vonatoznak a mozgáskorlátozott kutyák Törökországban, Ankarában.  Buket Ozgunlu, a Mancsok Egyesület elnöke egy speciális hordókból álló vonatot épített, ami egy quadhoz van kötve. Így szállítja a kutyusokat a város környéki lankákon. Az ötlet akkor fogalmazódott meg az alapítóban, amikor mozgássérült apját elvitte kocsikázni, és látta, milyen jó hatással volt rá, hogy kimozdulhatott a négy fal közül. A gondozó szerint erre nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is szükségük van.
0:46
Reggeli
2024. április 5. 20:17

Csak egy kitöltés az értékes ajándékokért? Itt vannak a részletek

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Egy ideje fut Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social-felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet Ballon Fly családi jegyet nyerhetnek.