RENDŐR

2:20
HíradóTeret neveztek el a tragikus balesetben elhunyt rendőrről
2024. április 24. 19:07

Teret neveztek el a tragikus balesetben elhunyt rendőrről

Teret neveztek el Újpesten a 21 évesen, szolgálatteljesítés közben meghalt Mátyás Balázs Tamásról. 2018-ban riasztás közben szenvedett autóbalesetet, egy másik megkülönböztető jelzést használó rendőrautóval ütköztek. A fiú szülei azóta azon dolgoznak, hogy fiuknak örök emléket állítsanak. Alapítványt hoztak létre, amivel rendőröket és családjukat segítik, illetve kezdeményezték, hogy a baleset helyszínét róla nevezzék el. Ma avatták fel hivatalosan a Mátyás Balázs Tamás teret.
11:00
FókuszFociultrákkal találkoznak, végigállnak egy egyetemi órát – ismerjék meg a rendőrségi lovakat
2024. április 20. 19:44

Fociultrákkal találkoznak, végigállnak egy egyetemi órát – ismerjék meg a rendőrségi lovakat

Magyarországon jelenleg 45 lovasrendőr dolgozik, 50 lóval teljesítenek szolgálatot. Bár a lovasrendőrök hivatalos feladatot látnak el, munkájukra inkább hivatásként tekintenek, ami sok áldozattal jár. Az állattal az év minden napján törődniük kell, a ló pedig igényli is a játékot és a szeretetet. Milyen lovakból lehetnek a legjobb rendőrségi lovak? Hogyan tanítják meg ezeknek az állatoknak, hogy mozdulatlanok maradjanak a legbalhésabb fociszurkolók mellett is? Kiderül a videóból. És bemutatjuk Gidrán-26 Kenderest, azt a lovat, amelyik rendszeres jár az Állatorvostudományi Egyetemre, hogy Sótonyi professzor rajta szemléltesse a diákoknak a lovak anatómiáját.
1:55
HíradóHamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten
2024. március 8. 19:34

Hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten

Kínai rendőrök járőrözhetnek hamarosan a magyar utcákon. A Belügyminisztérium szerint erre azért van szükség, mert az utóbbi években egyre több a kínai turista, és ez növelné a biztonságérzetüket a sűrűn látogatott helyeken. A Momentumnál attól tartanak, a Kínai Kommunista Párt meghosszabbított kémszervezeteként tevékenykednek majd itt a rendőrök, és megfigyelhetik az itt élő kínaiakat.
2:39
HíradóAzután is gyerekeket edzett a szigetszentmiklósi férfi, hogy szexuális bűncselekmény miatt többször is elítélték
2024. március 3. 18:33

Azután is gyerekeket edzett a szigetszentmiklósi férfi, hogy szexuális bűncselekmény miatt többször is elítélték

Rendőrként és edzőként dolgozott korábban az a férfi, akit fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények gyanúja miatt fogtak el a rendőrök Szigetszentmiklóson február közepén. Ez derül ki a Híradónkhoz eljutott dokumentumokból. Korábban kétszer is elítélték hasonló bűncselekmények miatt, a helyi kézilabdaklub elnöke azonban ezután is alkalmazta. Szigetszentmiklós polgármestere szerint a sportklub elnöke a Fidesz színeiben tervezett indulni az önkormányzati választáson.
2:05
Híradó„Ennyire vérző embert még nem láttam a 15 év szolgálatom alatt” – rendőrök mentették meg a nyakon szúrt férfi életét
2024. február 20. 18:33

„Ennyire vérző embert még nem láttam a 15 év szolgálatom alatt” – rendőrök mentették meg a nyakon szúrt férfi életét

Nyakon szúrt férfi életét mentették meg rendőrök Budapesten. Még hetekkel ezelőtt a Nyugati pályaudvarnál támadták meg az áldozatot, a rendőrség most számolt be az esetről. Az egyik járőr a kezével nyomta a pulzáló sebet, amíg a mentők meg nem érkeztek. A késelőt hetekig keresték, végül Kecskeméten fogták el, a bíróság letartóztatta.
1:55
HíradóMég felnyitott egy sört, miközben az ajtaján dörömböltek a rendőrök, aztán egy zsaru ujjába harapott
2024. február 15. 18:32

Még felnyitott egy sört, miközben az ajtaján dörömböltek a rendőrök, aztán egy zsaru ujjába harapott

Három és fél év börtönt kapott első fokon, és többé nem vezethet az a püspökladányi fiatalember, aki egy rendőr ujjába harapott másfél éve. A vádlott előtte részegen menekült autójával a rendőrök elől, majd bezárkózott az otthonába. Még felnyitott egy sört, miközben az ajtaján dörömböltek, de meginni már nem tudta, mert nagy nehezen megbilincselték: ekkor harapta meg a vád szerint az egyik járőrt. Az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős.
2:15
HíradóMint az amerikai filmekben, a rendőrök fedélzeti kamerája vette fel az autósüldözést
2024. február 2. 18:23

Mint az amerikai filmekben, a rendőrök fedélzeti kamerája vette fel az autósüldözést

Több mint 8 kilométeren át, bedrogozva menekült a rendőrök elől egy ámokfutó Veszprém megyében. A filmbe illő akciót a járőrök fedélzeti kamerája rögzítette. A sofőr azután kezdett száguldozni, hogy igazoltatni akarták. Végül Csórra érve kocsijával felborult, így sikerült elfogni. Kiderült: jogosítványa sem volt, ráadásul – információink szerint – felfüggesztett büntetés hatálya alatt állt. A bíróság letartóztatta.
1:52
HíradóEgy rendőr adhatta a tippeket egy fegyveres rablásnál – vádat emeltek ellene
2024. január 27. 18:28

Egy rendőr adhatta a tippeket egy fegyveres rablásnál – vádat emeltek ellene

Egy rendőr lehetett a tippadója egy tíz évvel ezelőtti, kínai kereskedők elleni fegyveres rablásnak – a férfi ellen most emeltek vádat. Az ügyészség szerint ő tudta meg, hogy áldozataik mikor és hogyan szállítják készpénzüket a bankba, majd fegyveres bűnözőket keresett, akik 2014 szeptemberében ki is rabolták őket. A lövöldözéssel és autósüldözéssel járó akcióban félmilliárd forintnyi valutát zsákmányoltak. A rendőr ennek harmadát kérte. A rablókat első fokon már elítélték, a felbujtással vádolt rendőrt ma tartóztatták le.
1:34
A mi kis falunkA mi kis bakink – Nagy Sanyi nem kér Peller Anna gyulladásTÖKKENTŐjéből
2024. január 13. 21:15

A mi kis bakink – Nagy Sanyi nem kér Peller Anna gyulladásTÖKKENTŐjéből

Az orvosi kifejezések kusza labirintusában nehéz tájékozódni, amit Nagy Sanyi és Peller Anna is megtapasztalta most, A mi kis falunk forgatásán. Habár Rusznák András hozta a formáját Döbrösi Laurával a jelenetben, az autó nem volt partner a forgatásban, a fejhangon beszélő Nagy Sanyi pedig sokadjára sem tudta kifejteni mondanivalóját Szabó Győzőnek, mert ahányszor megpróbálta, röhögésben törtek ki. 
0:51
HíradóArcon vágta az őt üldöző rendőrt egy kenguru
2023. december 5. 18:58

Arcon vágta az őt üldöző rendőrt egy kenguru

Ötnapos hajtóvadászat után sikerült befogni a kanadai rendőröknek egy szökevény kengurut. Az állatot épp átvitték volna egy másik állatkertbe, amikor megszökött. A befogása nem volt egyszerű, miközben megpróbálták megfogni, az egyik rendőrnek behúzott egyet. A kengurukat nehéz elfogni mert rendkívül fürgék, harciasak is, ráadásul a legtöbb állattal ellentétben finom falatokkal sem lehet becserkészni őket.
3:41
HíradóŐk ekkora kiképzett akcióhősök – mondta a megtámadott rendőrőkről
2023. december 5. 18:31

Ők ekkora kiképzett akcióhősök – mondta a megtámadott rendőrőkről

Cinikus megjegyzéseket tett, és a bíróval is többször hangos szóváltásba keveredett az újbudai rendőrgyilkossággal vádolt férfi a keddi tárgyaláson. A vád szerint januárban késelt meg három rendőrt egy budapesti társasházban, egyikük, Baumann Péter belehalt sérüléseibe. A két rendőrt kedden szembesítették vele. Arról beszéltek: a támadó megállás nélkül, gyorsan és határozott mozdulatokkal szurkálta őket a lépcsőházban. A bíróságon nyilvánosságra hozták a segélyhívásokat is.
2:01
HíradóMegindító: találkozott az életét megmentő hős rendőrrel az üllői ács, aki átvágta ütőerét egy géppel
2023. november 21. 18:58

Megindító: találkozott az életét megmentő hős rendőrrel az üllői ács, aki átvágta ütőerét egy géppel

Rendőr mentett életet Üllőn pénteken. Hosszú percekig szorította egy sérült ács karját, aki átvágta az ütőerét egy favágó géppel. Közben nyugtatta a sérültet, amíg megérkeztek a mentők. Stabil állapotban került kórházba. A kétgyerekes apát hat órán át műtötték, úgy tűnik, hónapok múlva újra dolgozhat. Most az RTL Híradó kamerája előtt találkozott egymással az ács és megmentője.
1:44
HíradóHalálosan megfenyegette a szomszéd gyerekét, majd a kiérkező rendőrökre is rálőtt egy férfi Erdőtarcsán
2023. november 6. 18:32

Halálosan megfenyegette a szomszéd gyerekét, majd a kiérkező rendőrökre is rálőtt egy férfi Erdőtarcsán

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki rálőtt egy rendőrre a Nógrád megyei Erdőtarcsán pénteken. A szomszédok azután hívtak hozzá rendőröket, hogy halálosan megfenyegette a gyereküket. A támadó légpuskával lőtt a járőrökre, egyiküket a mellkasán találta el, ő könnyebben megsérült. Végül a TEK-esek fogták el, most kiderült, a 66 éves férfi ellen már folyik egy büntetőeljárás zaklatás miatt. 
2:12
Híradó„Fejébe vette, hogy mi mérgeztük meg a kutyáját” – gyerekük megölésével fenyegette a szomszédokat a rendőrre lövő férfi
2023. november 4. 18:51

„Fejébe vette, hogy mi mérgeztük meg a kutyáját” – gyerekük megölésével fenyegette a szomszédokat a rendőrre lövő férfi

Rendőrre lőtt légpuskával egy férfi a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Péntek este családok közötti vitához hívták a járőröket, mert a férfi azzal fenyegette meg szomszédja gyerekét, hogy lelövi. A kiérkező rendőrökre adott le két lövést, egyikük könnyebben megsérült. A fegyveres ezután bezárkózott otthonába, a TEK kommandósai fogták el. A megfenyegetett gyerek anyja könnyezve beszélt az RTL Híradónak.