REGGELI

8:47
Reggeli
2023. július 5. 8:01

Árpád hídi tragédia: „Olyan kulturális leromlásban élünk, ahol van egy réteg, amelynek tagjai tojnak a szabályokra, és veszélyeztetik mások életét”

A magyarországi „tuning szubkultúrában a legalitás vörös posztó”, de általánosan is jellemző a gyorshajtás: az Árpád hídon napközben is lehet olyan élményünk, hogy hiába van érvényben 70-es korlátozás, ha annyival megyünk, sokan el fognak menni mellettünk – mondta Zách Dániel, a Telex újságírója.
1:51
Reggeli
2023. július 4. 15:10

Különleges előadásban csendült fel a Liverpool indulója kora reggel – Tihanyi Peti és Papp Gergő énekelve jelentkeztek be a Reggeliben

Vasárnap óta hivatalos: a magyar középpályás, Szoboszlai Dominik a Liverpoolban folytatja karrierjét. A téma pedig a Reggeliben is előkerült: egy sportközgazdász, egy szurkoló és egy liverpooli magyar is hozzászólt a témához. Tihanyi Peti és Papp Gergő műsorvezetők persze nem hagyták ki a lehetőséget, és kora reggel közösen szellemültek át a beszélgetések előtt, mégpedig nem mással, mint a Liverpool indulójával, a You'll Never Walk Alone-nal.
5:55
Reggeli
2023. július 4. 12:28

Csősz Bogi a munka miatt nem tud teljesen az új kapcsolatára fókuszálni

Csősz Bogi luxusszállodák felújításába fogott: két balatoni szállodát is átvett belsőépítészként. Most főleg török vállalkozókkal dolgozik együtt ezért sokat jár Isztambulba. Volt férje miatt sok török vállalkozó keresi fel még most is, igyekszik kapcsolatokat építeni – legyen szó bútorozásról, burkolatokról vagy világításról, az ő segítségét kérik. Persze a filmes karrierjét sem engedi el a munka mellett, a tervek szerint hamarosan két filmben is szerepelni fog.
1:34
Reggeli
2023. július 3. 14:16

Papp Gergő és Tihanyi Peti kiszámolta, hogy mennyi lesz Szoboszlai Dominik éves fizetése

A Reggeli műsorvezetői is kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpool focicsapatához. Ez volt minden idők legdrágább magyar igazolása, Szoboszlait 70 millió euróért vette meg a Lipcsétől az angol klub. Papp Gergő és Tihanyi Peti egyetértettek abban, hogy a focista igazi sztáralkat, még azt is kivesézték, hogy mennyit fog keresni. 
4:18
Reggeli
2023. június 30. 13:21

Hatalmas botrány lett belőle, Mohamed Fatima mégis élete koncertjének tartja a Fekete vonat arénás fellépését

Bár hatalmas botrány lett a Fekete vonat arénás koncertjéből, Fatima mégis azt mondja, ő csak a szépre emlékszik. Hatalmas élmény volt számára 25 év után a közönséggel együtt énekelni a legendás dalokat. Azt mondja, sosem volt egy konfliktuskereső ember, és amíg a média a botránytól volt hangős, ő a zenére fókuszált.
7:43
Reggeli
2023. június 30. 13:07

„Egy percig néztük egymást, utána kijött és elment előttünk. Én szóhoz nem jutottam” – ezt a találkozást sosem felejtik el az On The Spot alkotói

Amióta gyerekeik vannak, elkerülik a háborús zónákat, bár szerintük a környezetvédelem is egyfajta frontvonal. Hét éves kisfiuk természet iránti rajongása inspirálta az On The Spot Vissza a természethez című évadát. Cseke Eszter és S. Takács András legújabb családi utazós sorozatukon keresztül úgy beszélnek a világ egyik központi témájáról, hogy nem csak a kilátástalanság látszik. Azt akarják közvetíteni, hogy igenis van remény, és összefogással borzasztó állapotból is vissza lehet fordítani a természetet. Az alkotók forgattak kígyókkal, úsztak cápák között, de a legemlékezetesebb pillanat egy orángutánhoz kapcsolódik.
13:28
Reggeli
2023. június 30. 11:54

Jön egy olyan generáció, akinek már nem az lesz a legfontosabb, hogy mennyit keres

Tíz évünk van arra, hogy érdemi lépéseket tegyünk a klímaváltozás lassítására. Szakértők szerint azonban a drasztikus megoldások csak ideig-óráig működnek, pici lépésekkel tudunk tartós eredményt elérni. Ez ugyan ellentmond annak, hogy nincs sok időnk, de türelmesnek kell lennünk. A zöld átállásban különösen nagy szerepe lehet a vállaltoknak és cégeknek, akik leginkább példamutatással tudják motiválni a munkavállalóikat. Ürge-Vorsatz Diána szerint a gazdasági struktúrák rendszerszintű átalakítására lenne szükség, ahol a cél nem az évenkénti növekedés lenne.
4:31
Reggeli
2023. június 30. 9:37

Zacher Gábor elárulta, hogyan vehetjük észre magunkon a kiégés jeleit

Dübörög a fesztiválszezon, ami a zenészek és a bulizók számára egyaránt megterhelő. Zacher Gábor toxikológus szerint a folyamatos partizás, a kialvatlanság és a hidratálás mellőzése könnyen ahhoz vezethet, hogy az ember felborul. A fellépőket pedig a sok zsinórban lenyomott buli állítja kihívások elé. A kiégés jeleit azonban a szakember szerint nem könnyű felfedezni magunkon, intő jel lehet az indokolatlan dühkitörés, a pikírt megjegyzések vagy az antiszociális viselkedés.
8:22
Reggeli
2023. június 30. 8:57

„Kudarcként éltem meg a visszatérésemet” – Fehér Balázs nem gondol magára zenészként

„Azt tud kiégni, aki komolyan beleássa magát valamibe” – mondta Fehér Balázs a Reggeliben, aki megélte a Carbonfoolsszal a legnagyobb sikereket, majd jött a hosszú szünet. Szóló előadóként tért vissza, de nem jöttek úgy a sikerek, mint régen, most ebbe fáradt bele. Nem gondol magára zenészként, de bevallja, nehéz egy ilyen erős identitástól elszakadnia. Azt tanácsolja mindenkinek, hogy ismerje meg a kiégést és a depressziót, ha „szembejön vele”, mert nem lehet egy életen át menekülni valami elől. 
6:56
Reggeli
2023. június 30. 8:00

A különórák feleslegesek, ne nyáron próbáljuk behozni a lemaradást – a pszichológus szerint hagyjuk unatkozni is a gyereket vakáció idején

A nyári kiégés legjobb ellenszere a tervezés. Makai Gábor klinikai szakpszichológus azt ajánlja, hogy ne csak úgy essünk bele a nyárba és a vakációba, próbáljunk hinni benne, hogy képesek vagyunk hatni az élet eseményeire. Sok szülő amiatt szorong, hogy mit fog csinálni a gyerekkel a vakáció idején, a szakember nekik azt tanácsolja, hogy ne pánikoljanak, merjenek segítséget kérni, a különórákat viszont hanyagolják és hagyják unatkozni is a gyereket. 
8:28
Reggeli
2023. június 29. 12:15

„Az volt a nagy harc, hogy ki legyen alul az ágyban” – Polgár Árpád viccelődve mesélt jordániai kalandjaikról

Polgár Tünde és Árpád Jordániában jártak, majdnem tíz napot töltöttek a sivatag közepén, ahol egy buborékházban laktak. Polgár Árpád februári balesete óta jól érzi magát, Tündével még kötélen is másztak Jordániában. A műkereskedő még februárban került az intenzív osztályra, miután a medencéből kiszállva megcsúszott a vizes kövön, és beütötte a fejét. Árpád azóta nem érez szagokat, de humorérzéke nem hagyta el.
9:44
Reggeli
2023. június 29. 11:53

„Észak elesett” – mondta Tóth Edu, aki olyan hosszú viccet mesélt, hogy nem fért bele az adásba

Muri Enikő énekesnőt és Tóth Edu humoristát kérdezték arról a Reggeliben, hogy a Balatonnak melyik partját szeretik jobban. Tóth Edu abszolút északpárti, ám az ehhez kapcsolódó egyik vicces élményét olyan hosszan fejtegette, hogy az már nem fért bele a reklám előtti blokkba. Ettől függetlenül így is viccesre sikerült a vele készített interjú.