Reggeli

„Nem volt gyakorlatlan sofőr” – megszólalt a gyorsulási szövetség vezetője, aki ismeri az Árpád hídi gázolót

rtl.hurtl.hu

2023. július 5. 9:02

Semmilyen autósport nem állja meg a helyét közúton, ennek zárt pályán van a helye – mondja Giltner Attila, a Magyar Gyorsulási Szövetség elnökhelyettese, utalva a vasárnap történt, halálos kimenetelű Árpád hídi balesetre. Giltner ismeri a gázoló Mercedes tulajdonosát.

A Gyorsulási Szövetségnél van egy mondás, a sas nem vadszik a légyre, vagyis egy 600 lóerős autóval nem kergetnek 200 lóerős autókat – mondta szerdán Giltner Attila, a szövetség elnöke, akit az Árpád hídi tragédia témájában kérdeztek a Reggeliben.

Ez nem jelenti azt, hogy egy nagy teljesítményű autó ne lenne a közutakra való, hiszen azzal is be lehet tartani a közlekedési szabályokat. 

Bizonyos autómárkák tőlünk nyugatra már vezetéstechnikai tréningek mellett adják át az autókat

– tette hozzá Giltner, aki szerint lehetne egy olyan kezdeményezés, hogy bizonyos lóerő felett vezetéstechnikai tréninget kapjanak a sofőrök.

Giltner Attila közvetett módon ismeri az Árpád hídi balesetben megsérült Mercedes vezetőjét, aki elmondása szerint, sok gyorsulási és pályaversenyre járt. Nem volt gyakorlatlan sofőr.

Giltner a baleset körülményeiről azt mondta, szerinte

vagy technikai probléma, vagy útprobléma, vagy valami más történhetett, ami miatt a sofőr elveszítette az irányítást a 600 lóerős autó felett, mert ezek a járművek tele vannak biztonsági eszközökkel. 

#Reggeli#Videó#árpád híd#magyar gyorsulási szövetség#giltner attila#meghalt biciklis

Címlapról ajánljuk