PORTRÉ

Portré
2016. október 6. 14:53

Amit még biztosan nem tudott ByeAlexről

Barabás Évi egy kedves dal szerzőjével, előadójával, Márta Alexszel beszélget a vasárnapi Portréban. ByeAlex szerint egy sikeres énekessel a közönség együtt énekli a dalokat. Akkor tehát ő egy sikeres énekes. És persze dalszerző, emellett akár filozófus is lehetne, de írt már verset, és regényt is. Pedig inkább kutyaütőnek mondja magát, mint profi hangszer-tudású embernek. Mégis fülbemászó dallamaival, megnyerő szövegével elbűvölte a közönséget.
22:18
XXI. század
2016. szeptember 7. 0:05

Simándy József - autószerelőből lett operaénekes

Ha Bánk bán, akkor Hazám, hazám. Ha Hazám, hazám, akkor Simándy József. Szívküldiben, kívánságkosárban, iskolai énekórán és videómegosztón is. Szentségtörés, ha csak el meri énekelni más is az áriát. Rocksztárnak kijáró rajongás, kultusz az övé - és még a feleségére is rászólt egy újságíró, ha azt merte mondani egykori férjére, hogy.. Na de ezt nem áruljuk el előre. Családtagokkal idéztük fel, milyen volt az autószerelőből lett énekes. És kollegáival, az új énekes-generáció tagjaival beszéltünk arról, vajon milyen érzés utána énekelni Bánk bánt úgy, hogy tudják, sokaknak nemcsak a Hazám, hazám, de Simándy is a mindenük.
Portré
2016. szeptember 1. 9:53

Parasportolóként és egészségesen is dobogón végzett Szekeres Pál

A Portré vendége az olimpia évében, az a magát most szürke eminenciásnak tartó Szekeres Pál volt, aki a világon egyedülállóan dobogós sportolónk. Egyedülálló, hiszen a legnagyobb megmérettetéseken, mind parasportolóként, mind egészségesen is dobogón végzett. 27 évesen, tulajdonképpen a karrierje csúcsán, amikor a legjobb 10-ben is számoltak vele, olyan súlyos baleset érte, amitől kerekesszékbe került.
Portré
2016. április 20. 20:40

Almási Évával egy több felvonásos színdarabban

A nemzet színésze, Almási Éva görcslevesről, húslevesről, és a legjobb pasi praktikákról mesélt Barabás Évinek a Portréban. Ez óriási megtiszteltetés számunkra, hiszen a művésznő azt mondja, nem nyílik meg könnyen és nehezen enged közel magához embereket. Most, hogy bekerült a színház legnagyobbjai közé, kicsit persze kötelességének is érzi, hogy nyilatkozzon, de a Portréban Évivel egy jóízű beszélgetés részesei voltak.
27:26
XXI. század
2016. március 29. 23:55

Páger Antal: alkalmazkodott a szocializmushoz, vagy csak kihasználta?

Páger Antal szeretett volna festő lenni, de aztán a sors a színészet felé sodorta. Magyarország egyik legjobb színművésze lett belőle, akinek kijutott a sikerből és s gazdagságból a Horthy és a Kádár korszakban egyaránt. Pedig a világháború után lepaktált a nyilasokkal, hirdette a Rákosi-rendszer propagandája. Az Argentínába emigrált színészről itthon úgy beszéltek, mint egy háborús bűnösről, aztán jött a fordulat és Rákosiék hazacsalogatták. A kommunista pártlapban cikket írtak, amikor Páger hazajött. Sosem vonták felelősségre, visszakapta budai villáját és még Kossuth-díjjal is kitüntették.
25:50
XXI. század
2016. január 26. 22:55

A magyar színháztörténet legmosolygósabb férfikalakjának története

Sokkal több volt mint egy örökké jókedvű operett sztár. Sokat és nagyon jól játszott drámai szerepeket színpadon, a nyolcvanas évek elején pedig főszereplője volt a kor legabszurdabb rendszer-paródiájának. Rátonyi ekkor kockáztatta második alkalommal karrierjét. Először, pedig akkor, amikor a Rákosi diktatúrában eljátszotta Bóni grófot a habos-babos Csárdáskirálynőben.