KERESÉS search-close

pingvin

50 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "pingvin"

Több ezer császárpingvin fióka fulladt meg az Antarktisznál

Több ezer császárpingvin fióka fulladt meg az Antarktisznál, amikor leszakadt az a jégdarab, amelyen nevelkedtek. A Csendes-óceán felmelegedése miatti katasztrófa még 2016-ban történt, de csak most számoltak be róla brit tudósok, akik műholdfelvételek alapján azt is megfigyelték, hogy azóta erre a költőhelyre csak kevés madár tért vissza.

CUKI: Bemutatkozott az albínó pingvin

Világszenzáció Lengyelországban! Kamerák elé állt a bolygó egyetlen albínó pingvinje a gdanski állatkertben. Még decemberben született, de csak most engedték ki a kifutójára. Eddig szigorú állatorvosi felügyelet alatt és karanténban volt, ugyanis az albínó pingvinek rendkívül betegesek. Az kérdés, hogy a többi pingvin mennyire fogadja majd be, egyelőre, mintegy testőrként, négy felnőtt társa vigyáz minden lépésére.

Sokáig csak nézték a tengert a pingvinek

Több tucatnyi pápaszemes pingvint eresztettek szabadon állatvédők a dél-afrikai Fokváros tengerpartján.

Sokáig csak nézték a tengert a szabadon engedett pingvinek

Több tucatnyi pápaszemes pingvint eresztettek szabadon állatvédők a dél-afrikai Fokváros tengerpartján.

 

IRÁNY A DÉLI-SARK!


szerző:
2018.09.27. 17:58
IRÁNY A DÉLI-SARK!

Rakonczay Gábor most arra készül, hogy első magyarként gyalogosan meghódítja az Antarktiszt. Mesélt nekünk terveiről és a felkészítő utakról.

Kispingvin született Debrecenben

Pápaszemes pingvin született a Debreceni Állatkertben. Az egyhónapos fióka jövő héttől csatlakozhat két nagyobb társához. A dél-afrika partjainál élő pápaszemes pingvinek a fokozottan veszélyeztetett állatok közzé tartoznak. Nem csak a szabadban, de az állatkertekben is egyre kevesebbet látni belőlük.

 

Ismerje meg a pápaszemes pingvinfiókát

A pápaszemes pingvinfióka egy hónapja született a Debreceni Állatkertben. A gondozók még kézből etetik. A dél-afrika partjainál élő pápaszemes pingvinek a fokozottan veszélyeztetett állatok közzé tartoznak. Nem csak a szabadban, de az állatkertekben is egyre kevesebbet látni belőlük.

ÉNB Bence jótékony meglepetéssel bizonyította szerelmét

Az Éjjel-Nappal Budapest fiatal szereplője jótékonykodással egybekötött ajándékkal lepte meg párját.

CUKIK: így hűsölnek az állatkert lakói

A veszprémi állatkerttől kapott felvételen jól ltászik, hogy az ott élő állatok mennyire élvezik a korai nyarat.

Fókashow és látványetetés

Fókashow és látványetetések, csak néhány a veszprémi állatkert programjai közül. A hirtelen jött nyárias meleg miatt a borjúfókák és a pingvinek szinte egész nap a hűs medencében lubickolnak.

 

Egy plüss pingvin az egyetlen társa a kispingvinnek

Egy plüss állat az egyetlen társa jelenleg a chicago-i állatkert nem rég született kispingvinjének. Az úszómadarat a gondozók etetik heringgel és naponta háromszor megmérik a súlyát, hogy lássák megfelelő ütemben fejlődik-e.

 

Szelfiztek a pingvinek


szerző:
2018.03.09. 19:08
Szelfiztek a pingvinek

Nem mindennapi felvételeket rögzített egy kamera az Antarktiszon. Egy ausztrál tudós egy kutatóállomás  közelében a szabadban, a jégen hagyta az egyik kameráját. Nem telt bele sok idő, és két kíváncsi császárpingvin jelent meg a szerkezetnél.  Addig bökdösték, míg a kamera felborult, és a madaraknak sikerült lefilmezni magukat vele.

Madarakká változtak a villalakók

Mici és Krisztián úgy döntöttek, hogy viccet csinálnak a többiekből, és madarakká változtatják őket. A készülődést mindenki egy produkcióval zárta, ahol még a Titanic főcímdala is elhangzott...

Búvárruhát kapott a pingvin

Búvárruhát kapott egy pingvin az Egyesült Államokban. A floridai SeaWorld élményparkban élő madár vedleni kezdett, a kihulló tollak helyén pedig még nem bújtak ki az ujjak, emiatt romlott a hőszigetelése. A gondozói ekkor találták ki: búvárruhát csináltatnak neki, hogy ne fázzon.

Csonka Andrásnak üzenete érkezett az Antarktiszról?

A Déli-sarkvidéken felvételt hirdetnek postás munkakörbe. A magas bérezés érdekes gondolatokat eredményezett, de hogy került a képbe Csonka András? A videóból minden kiderül... 

Ária elől menekültek a pingvinek


szerző:
2016.05.10. 17:05
Ária elől menekültek a pingvinek

Félsikert aratott az opera népszerűsítése a Föld egyik leghidegebb pontján. Nick Allen angol operaénekes úgy döntött, megmutatja, hogy az Antarktiszon is jól szól a torka. A közönsége ezúttal egy nagy csapat pingvin volt. A furcsa madarak viszont ahelyett, hogy jókedvűen végighallgatták volna az előadását, fejvesztve menekülni kezdtek. Szerencsére az énekes megőrizte a humorérzékét és hangos nevetéssel véget vetett az áriázásnak.

SKIPPY: Új helyével ismerkedik a pingvinfióka

Január 6-án kelt ki a tojásból, de eddig a közönség nem sokat láthatott belőle. Skippy a pápaszemes pingvinek családjába tartozik, de jellegzetes tollazata ilyen korban még nem alakul ki. Mostani, pihés babatollai még puhák. Azt, hogy hím vagy nőstény, csak később lehet megállapítani.

Évente visszatér megmentőjéhez a pingvin

Világsztár lett egy pinvin. Döbbenetes, de az állat minden évben visszatér megmentőjéhez, egy brazíliai kisnyugdíjashoz. A különös páros hónapokig együtt éldegél, de aztán a pingvin útra kel költeni a messzi délre. És ez így megy már idestova öt éve.

Minden évben meglátogatja megmentőjét a pingvin

Világsztár lett a pingvin, amelyik minden évben visszatér megmentőjéhez, egy brazíliai kisnyugdíjashoz. A különös páros hónapokig együtt éldegél, de aztán a kis állat útra kel költeni a messzi délre. És ez így megy idestova öt éve.

Világszerte gyászolják Bowie-t


szerző:
2016.01.12. 18:42
Világszerte gyászolják Bowie-t

Egy nappal halála után a slágerlisták élére törtek David Bowie lemezei. A sztár New York-i lakása és hollywoodi csillaga előtt is gyertyákat gyújtottak a rajongók, és virágcsokrokat helyeztek el. Ex-feleségének, aki jelenleg az egyik brit valósághow versenyzője, a kamerák előtt mondták el volt férje halálhírét. Cincinnatiban pedig egy újszülött pingvint neveztek el David Bowie-ról.

14 pingvint mészárolt le az éhes róka

Gyászban van a melbourne-i állatkert, ugyanis egy beszabaduló róka gyakorlatilag megsemmisítette a park pingvinállományának felét. Szomorú hír következik.

Mégsem hűségesek a Magellán-pingvinek

Eddig hűségesnek hitték őket, most kiderült: csalfák. A Magellán-pingvinekről van szó. A Dél-Amerikában élő madarak párzási időszaka vasárnap kezdődött az argentínai Punta Tombonál. Ilyenkor több mint 1 millióan gyűlnek össze alig több mint 2 négyzetkilométeres területen.

LÁTVÁNYOS: Egymillió pingvin gyűlik össze a párzási időszakra

A Magellán-pingvinek párzási időszaka ilyenkor kezdődik az argentin partoknál, Punta Tombonál. A félsziget melletti kis öböl alig több mint 2 négyzetkilométernyi, homokos fövenyén, több mint 1 millió pingvin gyűlik össze ilyenkor.

Fürdetik az állatokat a kánikulában

A veszprémi állatkert igazgatója szerint nagyon odafigyelnek arra, hogy minden állat kifutójában legyen árnyékos hely, ahová behúzódhatnak, friss ivóvíz és néhányuknak még pancsoló is.

Ezért ne rohangálj a medence szélén vizes lábbal!

A kánikulát rengetegen vízparton próbálják túlélni. Biztos neked is sokszor mondta anyukád a strandon, hogy ne rohangálj a medence szélén, mert eltaknyolsz. Akkor csak legyintettél, pedig is így járhattál volna...
 

Új medencét kaptak a fókák és a pingvinek

Csaknem egy hónap után a pingvinek és a fókák szombaton birtokba vehették új medencéjüket a Veszprémi Állatkertben. Az állatok türelmetlenül várták már, hogy előbújhassanak, és végre csobbanjanak egyet az új medencékben. Az egyik fóka még produkálta is magát a kíváncsi látogatóknak.

PRODUKCIÓ: Integetett új medencéjének a fóka

Fordult egyet, a rácshoz kúszott, majd integetett a Veszprémi Állatkert egyik fókája. Türelmetlenül várta társaival, hogy végre birtokba vegyék új medencéjüket.

Beköltözött Lili, Robi és Pierre

Lili és Robi Németországból, Pierre pedig Franciaországból érkezett, és elég hamar barátságot kötöttek. A Veszprémi Állatkertbe csütörtökön költöztek be a borjúfókák, és velük együtt jött még 16 pápaszemes pingvin is. Egyelőre ismerkedniük kell az új otthonukkal, így a közönség csak néhány hét múlva láthatja az új jövevényeket.

Rosie, a jubileumi pingvin


szerző:
2014.11.20. 18:55
Rosie, a jubileumi pingvin

A pápaszemes pingvin már csaknem 2 hónapos és 2 kiló, de még mindig pihés és a gondozókkal él. Várhatóan csak januárban kerül vissza a többiekhez a kifutóba.
 

PELYHES: Csípte az RTL mikrofonját a kispingvin

Rosie jubileumi pingvin a Fővárosi Állatkertben – ő a 25. aki itt kelt ki a tojásból és itt is nevelik fel.  Szeptember 26-án kelt ki, és 35 napos korától kezdve a gondozók nevelik. Most még olyan, mint egy plüssjáték.
 

Fókusz Plusz 13-02-02


szerző:
2013.02.02. 19:27
Fókusz Plusz 13-02-02

Fókusz Plusz: Misztikus kaland - Felfedeztük a Nazca-vonalakat és a Föld legmélyebb bányáját a legtávolabbi földrészen. Exkluzív útinapló Dél-Amerikából. Veszélyek viadala - Küzdelem a leküzdhetetlen elemekkel. Megmutatjuk mindazt, ami a Dakar közvetítéséből kimaradt.

A Dakar, ahogy eddig még nem láthatták

Pingvin- és fókales a Csendes-óceánon, látogatás a világ leghíresebb bányájában, Copiapóban, ahol nemrég 33 bányász rekedt. Átkelés az Andokon, a misztikus Nazca vonalaknál és az elképesztő méretű teherautók. Exkluzív útinapló egy kicsit másképp.

„Monoklis” pingvinek a Szegedi Vadasparkban

Összesen tizenkét pápaszemes pingvin érkezett a Szegedi Vadasparkba.

Szimatolva szimpatizálnak a pingvinek

A szaguk alapján azonosítják a rokonaikat és választanak maguknak családon kívül társat - állapították meg a szakemberek.

Nem lesz happy end Happy Feet sztorijában?

Eltűnt a műholdak szeme elől az Új-Zélandon híressé vált császárpingvin.

Ismét az óceánban „táncol” Happy Feet

Szabadon engedték a Happy Feet, azaz a Táncoló Talpak névre keresztelt császárpingvint Új-Zéland déli részén.

Felépült Happy Feet


szerző:
2011.08.04. 10:40
Felépült Happy Feet

Meggyógyult a híressé vált császárpingvin, és hamarosan szabadon engedik.

Gondos kezek gyógyítják a kóbor pingvint

Megműtötték a messzire tévedt, múlt héten Új-Zélandon megtalált pingvint.

Fókusz 11-06-24


szerző:
2011.06.24. 20:45
Fókusz 11-06-24

Fókusz: Fluor, mirigy-módra - Az irigy fiúk most Mizu Tomit vették a szájukra, de mást is tűrnie kellett. Adok-kapok - Bálint Antónia azt állítja, kitálal, ha gyermekének apja továbbra is így áll hozzá. Tuti tippek - Gigi és Anikó segítségével teszteltük, hogyan lehet formába lendülni a strandszezonra.

Új-zélandi strandra sodródott egy pingvin

Rejtélyes okból eltévedt a tengerben, és a strandon kötött ki egy császárpingvin.

Kesztyűszülő „neveli” a pingvincsemetét

Fekete ipari kesztyűből készítettek pingvinszerű pótanyát brit állatgondozók.

Hullámzással melegednek a pingvinek

Egy melegedő császárpingvin csoport külső tagjai se fáznak - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.

Pingvinháború Fluor módra


szerző:
2011.05.04. 19:59
Pingvinháború Fluor módra

Alig fél éve, hogy Fluor, a magyar pop periódusos rendszer eleme berobbant a köztudatba. Mára bármit is csinál, milliók töltik le az internetről. Nem lesz ez másképp most sem. Bár a klip még csak készül, de a Lájkot már több mint egymillióan lájkolták.

Spanyol névre vár a pingvincsemete

Bemutatták a nyilvánosságnak azt kis humbolt pingvint, aki még március 22-én kelt ki.

Talányos pingvinpusztulás Ausztráliában

Rejtélyes ragadozó tizedeli egy sydneyi nemzeti park pingvinjeit.

Hat év után szakított a meleg pingvinpár

Harry és Pepper viszonya egy harmadik pingvin miatt romlott meg.

Költenek a homoszexuális pingvinek

Sikeresen kiköltött egy hím pingvinpár egy tojást, amit az igazi szülők magára hagytak.

Nevelőszülők lettek a meleg pingvinek

Z és Vielpunkt úgy neveli a fiókát, mint ahogy azt tenné egy nőstény-hím pár.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való