KAPCSOLATI ERŐSZAK

„Ököllel verte telibe a fejemet” – súlyos testi-lelki bántalmazásról beszélt a karateedző volt barátnője

„Ököllel verte telibe a fejemet” – súlyos testi-lelki bántalmazásról beszélt a karateedző volt barátnője

2:22
HíradóMegszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat
2024. augusztus 23. 18:35

Megszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat

Mire kimosta a szeméből a benzint, amit az élettársa locsolt rá, már égett az otthona – ezt mesélte stábunknak az asszony, akinek lakását a gyanú szerint élettársa gyújtotta fel két napja. Azt mondja, sokat veszekedtek, mert a párja féltékeny volt. Az asszony most egy deszkákból és nejlonból összetákolt bódéban húzza meg magát. Egyik fia elmesélte, hogyan menekültek az égő épületből. A gyanúsított másfél nap bujkálás után csütörtökön feladta magát a rendőrségen.
2:12
HíradóElismerte a gyilkosságot a mozgáskorlátozott párját leszúró mosonmagyaróvári férfi, de a kapcsolati erőszakot tagadja
2024. július 29. 18:47

Elismerte a gyilkosságot a mozgáskorlátozott párját leszúró mosonmagyaróvári férfi, de a kapcsolati erőszakot tagadja

Emberöléssel és kapcsolaton belüli erőszakkal vádolják azt a férfit, aki tavaly májusban leszúrta mozgáskorlátozott élettársát Mosonmagyaróváron. Úgy tudjuk, a rendőrség épp a gyilkosság előtt járt a párnál, és segítséget ajánlottak a korábban már bántalmazott asszonynak, de ő gondolkodási időt kért. Az előkészítő tárgyaláson a férfi a gyilkosságot elismerte, a kapcsolati erőszakot azonban nem, így ősszel folytatódik a bírósági eljárás ellene.
1:07
HíradóLeszúrta volt élettársát, majd magával is végezni próbált egy füzesabonyi férfi
2024. május 13. 18:29

Leszúrta volt élettársát, majd magával is végezni próbált egy füzesabonyi férfi

Leszúrta volt élettársát, majd magával is megpróbált végezni egy férfi a Heves megyei Füzesabonyban hétfőn. Úgy tudjuk, a férfi albérletben élt az áldozattal közös gyerekeivel és új párjával. Ők nem voltak otthon, amikor a gyilkosság történt. A nő holttestét a ház előtti járdán találták meg. A férfit mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Európa„Hagyjuk már ezt a hamis vitát a genderről meg a woke-ról!” – Frances Fitzgerald EP-képviselő, az isztambuli egyezmény nagykövete
2024. április 24. 6:20

„Hagyjuk már ezt a hamis vitát a genderről meg a woke-ról!” – Frances Fitzgerald EP-képviselő, az isztambuli egyezmény nagykövete

A volt ír igazságügyi miniszter egy 2017-es botrány után mondott le pozíciójából, majd az Európai Parlament tagjává választották. A Brüsszelben az egyik legfontosabb nőjogi törvényhozóként számon tartott képviselőt a nőjogok európai helyzetéről, a valódi egyenlőségről kérdeztük, de szóba került Varga Judit volt igazságügy-miniszter is, aki nemrég saját bántalmazási ügyével lépett elő – és aki korábban az EP-ben többször is vitába keveredett az isztambuli egyezményről Frances Fitzgeralddal. Az interjút a nők elleni erőszakról szóló törvénycsomag EP-szavazásának napján tesszük közzé.
1:39
HíradóHajánál fogva rántotta földre, majd sátorvassal ütötte várandós párját
2024. április 19. 18:47

Hajánál fogva rántotta földre, majd sátorvassal ütötte várandós párját

Egy sátorvassal többször is megütötte várandós párját egy férfi a Balaton partján – mindez egy veszekedés közben történt tavaly májusban Balatonberényben. Sátrat állítottak, amikor összeszólalkoztak, majd mikor a terhes nő el akart menni, a férfi hajánál fogva a földre húzta, végül többször lesújtott rá az alumínium sátorvassal. A nő könnyebben sérült meg, a korábban már elítélt férfi ellen az ügyészség vádat emelt. 
3:15
HíradóA kormányközeli médiából rengeteg pénzért dől Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló interjúja, de az áldozatvédelmi rendszer rosszul működik
2024. április 3. 18:19

A kormányközeli médiából rengeteg pénzért dől Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló interjúja, de az áldozatvédelmi rendszer rosszul működik

Egyetlen hét alatt több mint 42 millió forintot költött a Facebookon Magyar Péter elleni reklámokra a kormánypárti Megafon. Volt felesége interjúját, melyben Varga Judit arról beszélt, hogy a házasságában kapcsolati erőszak áldozata volt, a közpénzből működő hirado.hu is hirdette. Erről a tényellenőrzéssel foglalkozó Lakmusz írt először. A Híradónknak nyilatkozó szakember szerint a kormányzati kommunikáció a közéleti botrányról igyekszik elterelni a figyelmet.
3:58
HíradóA kegyelmi ügy kirobbanása óta először szólalt meg Varga Judit
2024. március 27. 21:42

A kegyelmi ügy kirobbanása óta először szólalt meg Varga Judit

A kegyelmi ügy kirobbanása óta először szólalt meg Varga Judit. A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter Frizbi című műsorában éveken át tartó lelki bántalmazással vádolta Magyar Pétert. Arról beszélt, előfordult, hogy a volt férje késsel a kezében járkált a lakásban, vagy bezárta a szobába. Varga Judit február 10-én jelentette be, hogy visszavonul a közélettől, miután kiderült, ellenjegyezte K. Endre elnöki kegyelmét. Erről az interjúban nem volt szó. Magyar Péter úgy reagált: a magyar politikatörténet leggusztustalanabb karaktergyilkossági kísérlete zajlik.
2:48
HíradóVarga Judit kapcsolati erőszakról szóló poszttal tért vissza a Facebookra, volt férje, Magyar Péter szerint a hatalom akarja lejáratni őt
2024. március 18. 17:44

Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló poszttal tért vissza a Facebookra, volt férje, Magyar Péter szerint a hatalom akarja lejáratni őt

Visszavonulása óta először jelentkezett a kegyelmi ügybe belebukott Varga Judit. A volt igazságügyi miniszter egy kapcsolati erőszakról szóló posztot tett ki hétfőn a Facebook oldalára azután, hogy volt férje azt írta: hamis rendőri jelentéssel akarja bemocskolni a hatalom, azt a látszatot keltve, mintha bántotta volna volt feleségét. Nyilatkozni ma sem Magyar Péter, sem Varga Judit nem akart.
7:46
Házon kívül„Szoptatás közben vascsővel kaptam, a gyerekeket is ütötte” – egy titkos házban jártunk, ahol kapcsolati erőszak áldozatainak segítenek
2024. március 17. 19:15

„Szoptatás közben vascsővel kaptam, a gyerekeket is ütötte” – egy titkos házban jártunk, ahol kapcsolati erőszak áldozatainak segítenek

Szakemberek szerint Magyarországon minden ötödik nőt érint a kapcsolati erőszak, és minden héten meghal valaki a bántalmazások miatt. A családon belüli erőszakból nehéz szabadulni. Sokan vannak olyan helyzetben, hogy nem mernek, vagy nem tudnak elmenekülni a bántalmazójuktól. Azonban vannak, akik olyanoknak segítenek, akik már nem bírják tovább. Megszervezik a menekítést, szállást biztosítanak számukra úgynevezett titkos házakban, és igyekeznek kisebbíteni a traumáikat. Beck Nóra egy ilyen titkos házban járt, ahol azokkal beszélgetett, akik már megszabadultak attól, aki bántalmazta őket és a gyerekeiket. 
2:33
HíradóÍgy végzett Petrával az angyalföldi férfi, miután leszólták a férfiasságát: kalapáccsal ütötte, párnával fojtogatta, végül késsel nyakon szúrta
2023. augusztus 4. 17:32

Így végzett Petrával az angyalföldi férfi, miután leszólták a férfiasságát: kalapáccsal ütötte, párnával fojtogatta, végül késsel nyakon szúrta

Megjegyzést tett a férfiasságára – ezért ölhette meg barátnőjét az angyalföldi gyilkos. Erről a gyanúsított ügyvédje beszélt a Híradónak, megerősítve a korábbi lapinformációt, miszerint a férfi azért ölt, mert a nő kevésnek találta az ágyban nyújtott teljesítményét. A Híradó úgy értesült: barátja ezután kalapáccsal és ököllel is bántalmazta, majd párnával fojtogatta a lányt, és késsel nyakon szúrta. 
9:38
VideóA fojtogatástól a verésig minden volt Horgas Eszter kapcsolatában – a fuvolaművész ezen a napon vallotta be, hogy bántalmazták
2023. június 23. 6:02

A fojtogatástól a verésig minden volt Horgas Eszter kapcsolatában – a fuvolaművész ezen a napon vallotta be, hogy bántalmazták

Tavaly ilyenkor beszélt fájdalmas emlékeiről Horgas Eszter. A fuvolaművész elmondása szerint mindig is birtokló típusú férfiakhoz vonzódott, több partnere is bántalmazta. A fuvolaművész kétgyerekes anyaként volt családon belüli erőszak áldozata, évekig élt rettegésben. Az ütésekről és a verésekről semmit sem tudott környezete, legtöbbször azt hazudta szeretteinek, hogy elesett – utólag visszagondolva ezt tartja a bántalmazás egyik legfájóbb részének. A kisebbik lánya csupán hét hónapos, míg a nagyobbik lány hétéves volt, amikor a művésznő összeszedte minden bátorságát, és kilépett bántalmazó kapcsolatából. Azért osztotta meg történetét, hogy másoknak segítsen.
1:51
HíradóEgy csomag keksz miatt majdnem agyonverte 5 éves kisfiát a monori férfi
2022. augusztus 31. 18:23

Egy csomag keksz miatt majdnem agyonverte 5 éves kisfiát a monori férfi

10 évre küldené börtönbe az ügyészség a családapát. A férfi évek óta terrorizálta a családját, de élettársa csak két évvel ezelőtt mert szólni a rendőröknek, amikor a legkisebb gyereküket teljes erővel fejjel a falhoz vágta, mert megette az édességét. A gyereket életveszélyes állapotban vitték kórházba. Emberölési kísérlet, kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak miatt állhat majd bíróság elé.